Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-08-22 / 16. szám

Várjuk vendégségbe Tolna megyét! Reneszánsz hangulat, „ízes illatok” versengése, a bor, a kézműves és zenei kultúra bemutatkozása kínál szí­nes programot a megye 109 településének Pakson, augusztus 30-án, az idei Megyenap rendezvényén. A hagyományról és a várható eseményekről dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatott. Paksi Hírnök _____________________________4____________________________________________2008. augusztus 22. TEIT: új feladatok Rákerült az aláírás a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társu­lás (TEIT) és a Paksi Atomerő­mű Zrt. közötti együttműködés­ről szóló megállapodásra. Jócs­kán elhúzódtak a tárgyalások, az eredeti elképzelés szerint több évet átfogó szerződésben rögzí­tették volna a TEIT feladatait, s az azért járó támogatást. Bár nem ez volt az első ilyen szerző­dés, nem rutinból készült, hiszen van egy új eleme: az üzemidő­növelés és az ehhez társuló tájé­koztatási és társadalmi ellenőr­zési feladatok. Ezt is szeretnék beépíteni a megállapodásba. így most - mint Török Gusztáv An­dor elnök, Kalocsa polgármeste­re beszámolt róla - csak az idei évre állapodtak meg. 90 millió forintot kap a társulás az atom­erőműtől a már hagyományos feladatok elvégzésére. Tavaly az összeg 85 millió forint volt. Az elnök kifejtette, legutóbb három évre szólt a szerződés, és válto­zatlan céljuk, hogy több évre szerződjenek. Ennek előkészíté­sére bizottság alakul az atomerő­mű, az érintett települések és az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság képviselője részvételével. A TEIT tagjai a társaság Pakson tartott ülésén fogadták el az idénre szóló megállapodást. A tanácskozáson az erőmű szinte teljes vezérkara is megjelent, s tájékoztatást adtak aktuális mű­szaki kérdésekről, az erőműben folyó projektekről. -vida-A paksi Fidelitas is csatlako­zott ahhoz az akcióhoz, mely­nek keretében „Gyurcsány a hibás” feliratú matricákat osz­togattak a piactéren. A Fidesz ifjúsági tagozatának kezdemé­nyezése során arra kérik az embereket, ragasszák ki a mat­ricát mindenhová, amiről úgy gondolják, hogy a hibás kor­mányzás miatt nem működik jól, vagy tönkrement - tájé­koztatott Hanoi János, a paksi szervezet elnöke.- Sokan meglepődve fogad­ják, hogy miért nem az állam­­alapítás napján, hanem csak azt követően alig két héttel ün­nepel a mi megyénk.- Tolna vármegye léte kap­csolódik a Szent István-kori államszervezethez, hiszen már 1055-ben, a tihanyi apátság alapítólevelében van róla be­jegyzés. Pecséthasználati jog­gal pedig már a török idők előtt rendelkezett, de a viharos háborús időkben ez a pecsét elveszett. Az új, önálló pecsét­használati jogot 1. Lipót csá­szár adományozta 1699. szep­tember elsejei dátummal Tolna vármegyének. Az esemény 300. évfordulóján úgy döntött a megyei közgyűlés, hogy ezt a napot ünneppé nyilvánítja.- Az elmúlt években egész hétig tartó rendezvénysorozat­tal emlékezett Szekszárd a je­les évfordulóra. Tavaly azon­ban két jelentős változás is történt.- Úgy gondoljuk, hogy ez az ünnep nemcsak a megyei ön­­kormányzat ünnepe, hanem azoké az embereké is, akik azon a 109 településen élnek, mely Tolna megyét alkotja. A rendezvényt kétnaposra szűkí­tettük, és átléptük Szekszárd határát. Tavaly az ünnepi köz­gyűlést Tolna városában tartot­tuk. A „Minden ízében Tolna megye” címet viselő főzőver­seny otthona pedig Zomba volt. 40 település, 40 helyi ételspeci­alitást készített cl, a résztvevők legnagyobb megelégedésére. Az egész közgyűlés nevében mondhatom, ezen a rendezvé­nyen érzékelni lehetett, hogy a megye mindannyiunké. Ezt a hagyományt akarjuk folytatni az idén újabb két helyszínen. A reneszánsz évhez kapcsolódó­an a közelmúltban megújult ozorai vár ad otthont a szep­tember elsejei ünnepi közgyű­lésnek, ahol megyei kitünteté­seket adunk át. Itt ismerjük el a kiváló közalkalmazottak és köztisztviselők munkáját. Azok tevékenységét, akik kimagasló­an sokat tettek a megyéért, va­lamint a kultúra, az egészség­ügy, a sport, illetve a nemzeti­ségi élet kiemelkedő személyi­ségeit is díjazzuk.- Az ünnepi közgyűlést meg­előzően ismét egy, az egész megyét megmozgató esemény­re is készülnek. Ón személye­sen kérte fel a városok polgár­­mestereit, hogy vegyenek részt augusztus 30-án Pakson, a Megyenap rendezvényén.- Ezzel a gesztussal is azt igyekeztem elérni, hogy minél y több település érezze, ez az o esemény róla is szól. A felké­­-§ rés mindenhol pozitív vissz­­% hangra talált. Valamennyi vá­­° rosban egy összekötő segíti a főszervező elnöki kabinet munkáját. A közös munkának köszönhetően a program ösz­­szeállt. Tolna megye ízeiből idén a pörköltekkel ismerked­hetünk meg a főzőverseny részvevőinek jóvoltából. Ki­lenc csapat méri össze tudását a „Mátyás király Tolna megyé­ben” című reneszánsz vetélke­dőn. De nem marad el a jó faj­ta borok kóstolgatása sem. Gyermek- és különböző zenei programokkal várjuk vendég­ségbe Tolna megyét augusztus 30-án egész nap Pakson az ür­gemezei szabadidőparkban. Horváth Margit

Next

/
Thumbnails
Contents