Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-07-04 / 13. szám
2008. július 4. 17 Paksi Hírnök UTAZZON HOZZÁNK.' Paksi halászlé testét, de még a szívét és a lelkét is. A nevezetes dunai halászlé fontos jellemzője, hogy tésztával, sok-sok paprikával, hagy-Először azt gondoltam, most egy rendhagyó rész következik a sorozatban, de rájöttem, hogy az étel ugyanúgy hozzátartozik a kalandozásokhoz, a kiránduláshoz, egy vidék megismeréséhez, mint a tájak, a múzeumok, a műemlékek, az emberek. Most kicsit megpihenünk. Leülünk egy asztalhoz és kérünk valami jellegzetes ételt, ami erre a „mi városunkra” leginkább jellemző. Ha megkérdezném Önöket kedves olvasók, hogy mi is lehet az a fogás, amit ezek után elénk tesznek, azt hiszem, nem tévedek, amikor szinte hallom az egybecsengő választ: a halászlé. Egy amolyan emberesen mély tányérban, a bőséges paprikától vörösen csillogó, ínycsiklandozóan illatozó és természetesen forró gőzöket eregető étel. Felszínén áttörnek a jókora haldarabok, és magától értetődően tészta is van hozzá temérdek. Amikor pedig a szájba kerül, akkor éget, mint a tűz, és átmelegíti az ember mával készül, és természetesen semmi halpasszírozás! Hogy miért is alakult ez így? Nos, ennek története van. Itt a Duna mellett a homokos területeken hagyományosan sok és kiváló minőségű paprika termett és terem még ma is. A lé sűrítésére tehát sokkal inkább kézenfekvő volt a hagymát és a gyönyörű színt is adó paprikát használni, semhogy halpasszírozásra vetemedjenek. Na és a tészta? Annak is megvan az oka. A folyó mentén akadt jó néhány vízimalom. A malomban dolgoztak molnárlegények is, akik munkájukért cserébe, a fizetség részeként ételt is kaptak. Sok munka, fiatal legények, jó étvágy. Nem volt az ételkészítés olyan egyszerű feladat a moháménak! Azonban ott volt a folyó, benne a hal és ott volt a liszt is... A legegyszerűbb, legkiadósabb és talán legjóízűbb megoldás szinte kínálta magát: egy jó tányér halleves, nagy adag gyúrt tésztával. Igazán fenséges étel, a Duna és a homok ajándéka! Együtt van benne az öreg halászok nyugalma és a fiatal molnárlegények tüzes kedve is. Komáromi János Az inkák birodalmában A városi múzeum évek óta megrendezi háromhetes napközis történelmi táborát általános iskolások számára. így van ez most is, lapzártánk idején épp a harmadik hét programjai kezdődtek el. Ott jártunkkor szorgos fiú- és lánykezek munkálkodtak az inka díszeken, gyerekzsivajtól volt hangos a múzeum hátsó épülete. Pintér Gabriella múzeumpedagógus, a tábor szervezője arról beszélt, hogy minden héten más történelmi témát elevenítenek fel. Az első volt a reneszánsz hét, a lányok reneszánsz női viselet alapján fejpántot, szütyőket, a fiúk pedig teljes harci felszerelést készítettek. Az inka hét ötletét a tavalyi népszerű inka kiállítás adta. Fiúk és lányok ugyanazt készítették ez alkalommal: inka tárgyakat, ruházatot, gabonatárolót, csónakot, legyezőt. Közben Érdre kirándultak a földrajzi múzeumba, ahol a magyar utazókat ismerhették meg, és indián múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vehettek. Az utolsó héten a bronzkorban kalandoztak és őskori mintára barkácsoltak tárgyakat: drótból ékszereket, baltát, harci felszerelést, fejpántot, kirándulásképpen pedig a százhalombattai régészeti parkba utaztak, ahol őskori foglalkozásokon a lányok szőhettekfonhattak, a fiúk agyagozhattak, és ebédet is kaptak ott: kemencében sült lepényt. A fiúknak általában a katonai dolgok tetszenek a legjobban, az inka héten pedig a ruha készítése volt igen népszerű. Nincs probléma a gyerekekkel, le lehet kötni őket - a táborvezetés Pintér Gabriellán kívül a múzeum másik munkatársának, Oláh Csabának is feladata, a reneszánsz táncot pedig Ónodi Gyöngyi tanította be a táborozóknak. Hetente más-más gyermekek érkeznek a 15 fős csoportba, ám van, aki két hétig is marad. Sokan visszajárnak évről-évre, nagyobb cserélődés éppen most volt, hiszen a gyerekek kiöregednek az általános iskolás korból - a táborozok fele új érdeklődő. Nem csak paksiak jelentkeznek; a vonzáskörzet települései közül Dunaszentgyörgyről érkeztek gyerekek. Sólya Emma Korhű öltözetben idézik meg az ősi kultúrát Fotó: Molnár Gyula
