Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-07-04 / 13. szám

2008. július 4. 9 Paksi Hírnök Paks is igazodik az átalakuló igényekhez Pár éve az energiafogyasztás a téli időszakban jelentősen több volt, mint nyáron, ám ez ki­egyenlítődni látszik. A nyári hó­napokban erőteljesebben nö­vekszik a felhasználás, a Mavir adatai szerint tavaly júliusban mérték a legnagyobb nyári fo­gyasztást, 6320 megawattot, ami már csak 282 megawattal maradt el a téli csúcstól. Június utolsó hetében a piaci szereplők az elvárhatónál nagyobb eltérés­sel becsülték meg a felhaszná­lást, a tartalék felét mozgósítani kellett. Kritikus helyzet azonban Kapás Mihály szerint a hírekkel ellentétben nem volt, de az 1350 megawattos tartalék nem ilyen célt szolgál, üzemzavar esetén kell rendelkezésre állni. A disz­pécserszolgálat vezetője hozzá­tette, az egyensúlyt minden pil­lanatban fenn kell tartani, van­nak a rendszerbe gyorsan be­kapcsolható hazai kapacitások, illetve külföldön lekötött kapa­citások. — A paksi atomerőmű e tekintetben a kályha, azt tekint­jük alapnak, s onnan indulunk el - mondta. Kifejtette, az atom­erőmű alaperőműként működik, legalacsonyabb áron termel, ezért teljes kapacitáson üzemel. Hozzátette, a karbantartásokat össze kell hangolni, a paksi üze­mé kevésbé mobil, ezért e tekin­tetben is ahhoz igazodnak. Az energiaigények változása - azaz a nyári növekedés - azt vonja maga után, hogy a korábban nyári hónapokban szokásos munkákat át kell ütemezni ősz­re, tavaszra. Hamvas István A paksi atomerőmű igyekszik ezeknek az elvárásoknak eleget tenni, a terv az, hogy a júliust, augusztust szabaddá tegyék, a hármas blokk főjavítását őszre, a másik három blokkét tavaszra ütemezzék, mondta el Hamvas István. A rendszer azonban lom­ha, ez egy évekig tartó folyamat. Az atomerőmű műszaki vezér­igazgató-helyettese hozzáfűzte, a klímaberendezések teijedése, s ezzel az igények növekedése nem befolyásolja a termelést, hiszen alaperőműként jellemző­en a csúcson van, így nem terhe­lik fel. A hosszan tartó meleg azonban befolyásolja a műkö­dést, hatásainak kikü­szöbölése feladatot ró a sze­mélyzetre. Tartós melegben a biológiai folyamatok aktívabbá válnak, a hűtőrendszerekben a szennyeződés, algásodás okoz problémát, a szabadban lévő be­rendezések nagyobb mértékben felmelegednek, azoknak a hűtő­­berendezései teljesítményük maximumán kell üzemeljenek, illetve a hűtővízként használt Duna-víz felmelegedése, szint­jének csökkenése veszélyeztet­heti a névleges teljesítményen történő üzemeltetést. - A klíma­­változás problémakörével mi is elkezdtünk foglalkozni, azért is, mert több atomerőmű, például Franciaországban, kénytelen volt teljesítményt csökkenteni a magas hőmérsékletű víz miatt - fejtegette Hamvas István. - Egy sor intézkedést tettünk és készü­lünk tenni - mutatott rá. A vízki­vételi műben javították a szi­vattyúk teljesítményét, olyan megoldásokat dolgoztak ki, amelyek ideiglenesen növelik a kinti berendezések hűtőkapaci­tását, korrektebbé tették a Duna vizének mérését. Pakson kicsi az esélye, hogy ne legyen ele­gendő víz a hűtéshez, vagy a magas hőmérséklet miatt kelljen korlátozásokat bevezetni. Két éve az alacsony vízállás miatt már a határán voltak, felkészül­tek arra, hogy a szükséges mér­tékben - körülbelül száz mega­wattal csökkentsék a teljesít­ményt - de nem került rá sor. A tartós meleg egyébként - miként a szakember mondta - csökkenti a blokkok hatásfokát. Az emelt teljesítményű reaktor egyébként 510 megawattot ter­mel, kánikulában pedig körül­belül 490-et. Hamvas István tájékoztatást adott arról is, hogy az atomerő­műben jelenleg a kettes blokk főjavítását végzik. Most egy ki­vételesen nagy munka folyik, hatvannyolc napot vesz igény­be. Az újraindítást augusztus második felére tervezik. Utána kerül sor a hármasra, ami körül­belül egy hónapos munkát je­lent. Mindkét blokkon összekö­tik a karbantartási munkákat a teljesítmény-emeléshez szüksé­ges teendőkkel. A tervek szerint a két blokk jövőre éri el a 108%-os teljesítménynöveke­dést. Vida Tünde Egy kis történelem Magyarországon évente 85 millió tonna ipari hulladék ke­letkezik és 25 millió tonna kommunális szemetet terme­lünk mi, itt élők. A paksi atomerőműben évente átlago­san mintegy 600 tonna kis és közepes aktivitású hulladék keletkezik, nagy aktivitású hulladék pedig mindössze 55 tonna. Mégis ez utóbbiakra sokszor nagyobb figyelem há­rul, mint az összes többire együtt véve - ugyanakkor ezek kezelése történik legin­kább megnyugtató és szabá­lyozott módon. Hazánkban az első radioaktív hulladékok jóval az atomerő­mű megjelenése előtt feltűn­tek, hiszen a Központi Fizikai Kutatóintézet reaktorát már az ötvenes években üzembe he­lyezték, s már ezt megelőzően a gyógyászatban is keletkeztek sugárzó hulladékok. 1960-tól Solymáron üzemeltetett a Kö­jál egy meglehetősen puritán radioaktív hulladéktárolót, majd 1976-ban elkészült az új, Budapesttől északra található püspökszilágyi tároló, amely jelenleg is üzemel. Az atom­erőmű beindulását követően, egészen 1996-ig szállítottak ide kis és közepes aktivitású hulladékot Paksról, ám mivel ennek a felszínközeli tárolónak jelentős mértékű bővítése nem volt lehetséges, így megoldást kellett találni ezen hulladékok végső elhelyezésére. Az 1993-ban megindult nem­zeti projekt keretében végül a Bátaapátinál lévő Üveghuta tér­ségében javasolták a szakembe­rek a további vizsgálatokat, vé­gül 1998-ban kimondták: az itt található gránit alkalmas az atomerőmű kis és közepes akti­vitású radioaktív hulladékainak elhelyezésére. Tíz évvel ké­sőbb, idén ősszel várhatóan megérkeznek az első paksi hor­dók a bátaapáti telephelyre. Ennél is fajsúlyosabb feladat a kiégett erőművi üzemanyag el­helyezése. Eleinte a Szovjetuni­óba szállították vissza a nagy aktivitású hulladékot, a politi­kai és gazdasági változások azonban hazai alternatíva elő­készítését tették szükségessé. 1997-ben üzembe helyezték az atomerőmű területén található Kiégett Kazetták Átmeneti Tá­rolóját, amely ötven évre ad időleges megoldást. Az atomtörvény nyomán, vé­gül 1998. június 2-án megala­kult az a társaság, amely innen­től összefogja a radioaktív hul­ladékok kezelését - színre lép a Radioaktív Hulladékokat Keze­lő Közhasznú Társaság. Dávid Ildikó

Next

/
Thumbnails
Contents