Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-23 / 10. szám
Fotó: Kövi Gergő 2008. május 23. 9 Paksi Hírnök Ahova a paksi hordók kerülnek A falu tulajdonképpen a gránitjának köszönhet mindent. Nem sokan tudnának az alig 500 lelkes Bátaapátiról, bármilyen festői dombok is veszik körbe, ha nem döntenek úgy a geológusok a kilencvenes években: a térség a legalkalmasabb arra, hogy kutatásokat végezzenek a Pakson keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését illetően. Hatalmasat változott a telephely utolsó itt jártam óta. Rövidesen elkészül az úgynevezett technológiai épület - ide kerülnek majd elsőként a hulladékot tartalmazó hordók, itt készítik elő azokat a konténereket, melyekben kilenc hordót öntenek betonba, így kerülnek aztán végleges helyükre, a gránitba. Az építkezés folyik, emberek, gépek jönnek-mennek, a kapunál ismerős arc fogadja a látogatókat: Sződi Imre, a paksi térség egykori országgyűlési képviselője, aki ma már a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. főmunkatársa. Éppen a Balatonfuzfői Civil Társaskör tagjait várja, ő kalauzolja a csapatot a terepen. Minden csütörtökön előre bejelentkezett csoportokat fogadnak a Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló telepén, akik testközelből szerezhetnek tapasztalatokat. De mielőtt ez megtörténne, kötelező sisak- és légzőkészülék-osztáson kell túlesnie minden látogatónak - a csizma és a fehér overall szabadon választható. Ezt követően indulhat a csapat, ám mielőtt bebocsátást nyernénk a Nyugati aknába, csoportkép készül, teljes menetfelszerelésben. „2005.02.08.” - hirdeti a felirat a bejárat fölött, mikor indult be a fúrógép a völgyben, amely ma már meszsze a hegy gyomrában jár. Akkor is húsz fok körül lehetett, csak mínuszban. A nevezetes nap emléke ma is él, a kollégák megjegyzései ellenére kabátban érkezem a helyszínre. Nekem lett igazam, bent huzat van, zaj és hideg. A lapunk megjelenésével egy időben éppen névnapját ünneplő alagút, ameddig a szem ellát, kígyózik lefele. Eszter a bátaapáti polgármester feleségéről, a vele párhuzamosan futó Mária pedig a mórágyi elöljáró párjáról kapta nevét. A két vágatot 250 méterenként átjáró köti össze, tárlatvezetésünk az első ilyen szakaszt öleli fel. A kezdetektől a kivitelezésig információs táblák mutatják be a telephely létrejöttét, s aki idegenvezetőnk szóbeli kiegészítésére is kíváncsi, annak igencsak közel kell húzódnia, a kifele áramló hideg levegő, valamint a mellettünk el-elhúzó munkagépek dübörgése betölti a vájatot. Időközben mellém sodródik egy fűzfői civil, aki elmeséli: hallottak arról, Bátaapátiban 90 százalék támogatta a telephely létrejöttét, kíváncsiak lettek hát a beruházásra. Hallottak mást is, tartogat néhány kérdést Sződi Imre számára - várja, hogy csendesebb vizekre evezzünk. Esztert magunk mögött hagyva Mária lényegesen halkabb, és ami a lényeg, melegebb atmoszférával vár bennünket. Itt áramlik ugyanis lefele a kinti levegő, ami a keleti aknát határozottan barátságosabbá teszi. Beszélgetőtársamról időközben kiderül, Stricz János nyugalmazott könyvtárigazgató, aki a sajtóban hallott vízbefolyásokról érdeklődik. Természetes, hogy van víz, az nem mindegy, hogy mennyi, mondja kalauzunk. Sződi Imre hozzáteszi: töredéke az engedélyezettnek. A két aknát összekötő vájatban filmvetítés várja a látogatót, melyből pontosan kiderül: hogyan is képzeljük a leendő tárolót. Mária és Eszter mintegy 1700 méter hosszan fut a gránitba, ennek végén alakítják ki az egyenként 100 méter hosszú tárolókat, az első ütemben szám szerint négyet. Ezek nyelik majd el a betonkonténereket, melyeket a fentebb említett technológiai épületben készítenek elő a végleges tárolásra. Az animációs film lépésről-lépésre bemutatja a vonalkóddal ellátott hordók útját, amely néhány hónap múlva már élesben megy: várhatóan ősszel megérkeznek az első hordók Paksról Bátaapátiba. Láthatunk „igazi” filmet is: a tőlünk sok száz méterre zajló munkálatokat a kamera tárja elénk - most már el tudjuk képzelni, hova robognak mellettünk a dömperek.- Pista, ez dinamit lesz!- szól hozzá a filmvásznon látható vágatrobbantáshoz Gyuricza László, mint később kiderül, a civil kör vezetője, aki nyugalmazott vegyészmérnök, és jó néhány bányarobbantást látott már. Tisztaság van, jó a megvilágítás, szép a vájatok bélelése, teszi hozzá később, már a napvilágon. A vízbetörés hisztériakeltés volt, mondja, de azért megmozgatta a közvéleményt. Mint kiderül, a fűzfői civilek jó része mérnök, ezért nem ül fel minden híresztelésnek, és fontosnak tartják, hogy informáltak legyenek ilyen horderejű kérdésben. Jártak már Pakson is az atomerőműben, ennek folytatása ez a látogatás.- Biztonságos, ettől nem kell félni - mondja „Pista”, azaz Szajkó István, aki a tapasztalás fontosságát hangsúlyozza. Az egykori hadmérnök az osztrák példán elmélkedve, ahol népszavazás söpörte el az atomerőművet, megjegyzi: a döntéseket hozzáértéssel kell hozni, nem szótöbbséggel.- Amit ismernek és van róla tájékoztatás, ott nincs információéhség - hívja fel a figyelmet egy újabb „civil”, Kajdacsy Ágnes. Bátaapáti mindenki előtt nyitva áll. Járt itt már a Greenpeace is, de bányászok, geológusok, környékbeliek, helyi lakosok is szemügyre vették az építkezést. Utóbbiak közül többen is itt dolgoznak, látják „mi folyik itt”. Ennél jobb hírvivők nem kellenek. .. Dávid Ildikó
