Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-09 / 9. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc 2008. május 9. 11 Paksi Hírnök Iskolai agresszió a szakszervezet szemével RENDELŐ A VÁROS SZÉLÉN Nőgyógyászati rákszűrés. Talán vannak, akiknek ijesztő ez a vizsgálat, pedig nem egy rémtörténet, viszont életet menthet! Ezért is nagyon fontos, hogy a hölgyek időről időre nőgyógyászhoz menjenek, például a Városi Rendelőintézet szakrendelésére. Magyarországon évente több mint ezer új méhnyakrákos beteget találnak és kezelnek, a halálozások száma eléri a félezret. Pedig, ha időben, korai stádiumban felfedezik a méhnyakról induló elváltozást, jól gyógyítható. Bár a részvételi arány javul, sajnos sok nő még mindig nem használja ki a szűrés lehetőségeit. Dr. Wallner Tamás nőgyógyász szakorvos hasonlóan vélekedik. Azt tapasztalja rendelésén, hogy vannak, akik rendszeresen megjelennek az évente ajánlott szűrővizsgálaton, vannak, akik rendszertelenebből járnak, de még mindig sokan vannak, akik soha nem végeztettek ilyen vizsgálatot. Pedig a Városi Rendelőintézet nőgyógyászati szakrendelésén hetente egy napot kizárólag a szűrésnek szentelnek, amelyet előzetes bejelentkezés alapján vehetnek igénybe a páciensek. A modem műszerezettségnek köszönhetően a betegek nagy részét hüvelyi ultrahanggal is meg tudják vizsgálni. A szűrővizsgálat egyáltalán nem fájdalmas, és ha szoknyát, hosszabb pólót vagy blúzt vesznek fel a hölgyek, akkor az a kellemetlen helyzet is egyszerűen elkerülhető, hogy a vizsgálatig alul egy szál semmiben álljanak az orvos előtt. Ami pedig a legfontosabb, arra kell gondolni, hogy mi a vizsgálat célja, azaz, hogy ha valami baj van, időben kiderüljön, és legyen esély a gyógyulásra. Ha valakit sikerült meggyőznünk, és felkeresi a szakrendelést, új helyen találja, ugyanis nemrégiben az épület egy másik szárnyába kellett költözniük, az egynapos sebészet beindítása miatt. Ezzel kapcsolatban Wallner doktor elmondta, új helyükön eggyel kevesebb helyiség áll rendelkezésükre, aminek egyáltalán nem örül. Korábban külön szobában végezhették el a kisebb műtéteket, például a méhszáj sebek fagyasztását, a méhen belüli eszközök felhelyezését. Ezt a feladatot most a rendelőkben kell megoldani, ahol a szűrés mellett természetesen más vizsgálatokra is van lehetőség. A többes szám nem véletlen, ugyanis a rendelőintézetben két nőgyógyászati szakrendelés működik, az egyikben Wallner doktor fogadja a betegeket, a másikban pedig két kollégája dolgozik felváltva. A szakrendelésen terhes ambulancia is van, ahol minden szükséges alapvizsgálatot el tudnak végezni. Külön helyiségben, előjegyzéssel végzik az úgynevezett NST vizsgálatot, amelynek során a hasra rögzített műszerek segítségével a méhöszszehúzódások gyakoriságát és intenzitását vizsgálják húsz percen keresztül. A paksi kistérségben a születések száma 2007-ben több mint tíz százalékkal emelkedett az előző évhez képest, illetve megfigyelhető, hogy a gyermekvállalás ideje kitolódott, inkább harmincas éveik elején vállalkoznak a nők a szülésre, tudtuk meg Molnámé Haholt Zsuzsanna területi vezető védőnőtől. -gyöngy-Egyre nagyobb méreteket ölt az iskolai agresszió. Ha tovább haladunk ezen az úton, az a helyzet súlyosbodásához vezet, ezért meg kell állítani, vissza kell fordítani a folyamatot, mondta el Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azon a Pakson rendezett fórumon, amelyre a Mesevár tagóvoda szakszervezeti tagsága hívta meg. A PDSZ szerint nagy segítség lenne például, ha az oktatási intézményekben a pedagógusok munkáját közvetlenül segítő konfliktuskezelő szakemberek dolgoznának, illetve ha a kezdő pedagógusok tevékenységét óraszámcsökkentéssel támogatnák. A szervezet létrehozott egy bizottságot, amely elkészíti törvénymódosítási javaslatukat, ennek benyújtásával addig próbálkoznak, amíg el nem fogadja az aktuális kormány.- A szülőket meg kell erősíteni abban, hogy felelősek a gyermekeikért, a pedagógusok továbbképzésében pedig nagyobb hangsúlyt kell fektetni a konfliktuskezelésre - tette hozzá a szervezet elnöke. Kiemelte, az is nagy probléma, hogy egyre csökken a pedagógusok társadalmi megbecsülése. Kerpen Gábor szerint folyamatosan olyan üzeneteket hallanak, hogy a pedagógusok túl sokan vannak, túl keveset dolgoznak, és azt is általában rosszul. Például az, hogy a szülő beleegyezése nélkül nem lehet osztályt ismételteim a diákkal az alsó tagozaton, azt az üzenetet hordozza, hogy a pedagógus nem ért a szakmájához, hanem egy laikust kell megkérdeznie. Vagy például 2003-ban a titoktartással egy fal épült a pedagógus és a szülő közé, amely ugyan kicsit vissza lett bontva, de az üzenet megült a fejekben, hogy a pedagógus nem képes eldönteni, hogy a gyerek fejlődése érdekében mit mondjon a szülőnek. Ez a liberális oktatáspolitika oda vezet, hogy a tanárok elveszítik tekintélyüket. Az aktuális kérdések megvitatása mellett a PDSZ szervezetét is megismerhették a vendéglátók, akik egyébként a Pedagógus Szakszervezet tagjai. Kerpen Gábor elmondta, Magyarországon négy jelentős szakszervezet van a közoktatásban, ezek sorában a PDSZ a második legnagyobb, amely minden politikai párttól egyenlő távolságot tart alapszabályában, programjában és gyakorlatában egyaránt.-kgy-