Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-05-09 / 9. szám

2008. május 9. 7 Paksi Hírnök Lesz-e új ház Csámpán? Miután az Alkotmánybíróságnál eddig nem járt sikerrel, más megol­dást keres az önkormányzat, hogy a paksi atomerőmű körzetében lé­vő építési tilalom feloldását kezdeményezze. Korábban „csupán” a csámpaiak igénye volt, hogy a korlátozás megszűnjön, most azonban egy turizmusfejlesztési pályázatot is akadályoz a tilalom. Az 1980. évi I. törvény az atomenergiáról úgy rendelkezik, hogy az atomenergia al­kalmazását szolgáló létesítmény vagy be­rendezés térségében levő földterület és légtér biztonsági övezetté jelölhető ki. Itt telekalakítási, illetőleg építési tilalom, va­lamint használati korlátozás rendelhető el. A paksi atomerőmű esetében a biztonsági övezet az ide vonatkozó kormányrendelet szerint három kilométeres, itt huzamos emberi tartózkodásra alkalmas épület nem hozható létre, sőt korlátozzák a felújítást is. Az övezetben egy település van, ponto­sabban egy településrész: Csámpa. Feil József saját készítésű statisztikája szerint jelenleg hetvennyolc ház van, közülük öt romos. Száznegyvenhárman élnek Paks déli külterületén, az atomerőmű tőszom­szédságában. Tizennyolc diák van, hat kis­gyermek, negyven nyugdíjas. A többiek aktív korúak, de csak huszonkilencnek van munkahelye, ötvenketten vagy alkal­mi munkából élnek, vagy a ma már nem divatos kifejezés szerint háztartásbeliek, illetve munkanélküliek. A településrész képviselője szerint az építési tilalom miatt sok hátrány éri őket. - Beletörődtünk, hogy itt az atomerőmű, nem is tehettünk mást. Mára már a félelem is oldódott, hi­szen vannak itt szépkorúak, és nem több a daganatos vagy egyéb betegség, mint más­hol - mondja Feil József. - Lehet itt élni, és mi itt is akarunk és itt is fogunk - teszi hozzá. A házak értéke alacsonyabb a kor­látozás miatt, így eladni sem könnyű, de nem alakíthatja kedvére a tulajdonos sem. E mellett akadálya vállalkozások működé­sének, cégalapításnak. A képviselő szerint sokan már a gondolatot is elvetik tudván, hogy nehézségekbe ütköznének, de még így is akadtak érdeklődők, de nem kapnak engedélyt a telephez. Az atomerőmű déli és északi bejárója között lassan az enyé­szeté lesz egy jobb sorsra érdemes ház, ott - a várostól távol, senkit sem zavarva - szórakozóhelyet létesítene egy vállalkozó. Az ő terve a fiókban marad, de mások döntéseit is befolyásolja a kormányrende­let. - Ha felújíthatnánk a házat, kiköltöz­nénk - mondja Fritz Jánosné, aki megtar­totta a szülői házat, sőt ma is csámpaiként él és gondolkodik, de a tilalom miatt csak vendég marad, még ha mindennapos is. A csámpaiak régi álmát, az építési tilalom megszüntetését, három éve felkarolta az önkormányzat. Alkot­mánybírósághoz fordultak kérve, hogy olyan rendelet megalkotására ösztönözze a kormányt, ami az illetékes hatóság, azaz az Országos Atomenergia Hivatal számára könnyen értelmezhető. Választ - bár a ta­láros testület szabályosan befogadta a be­adványt - máig nem kaptak. Most ismét terítékre került a kérdés, mert Paks önkor­mányzata Dunaföldvárral és az atomerő­művel közösen vesz részt egy pályázaton, melynek a turizmusfejlesztés a része. En­nek keretében új látogatóközpontot szeret­ne építeni az atomerőmű. A pályázatról még nincs döntés, de egy időben azzal el­indították az engedélyezési eljárást. Mint Hajdú János polgármester elmondta, az Országos Atomenergia Hivatal kétszer is elutasította az építésiengedély-kérelmet, az említett törvényre, illetve rendeletre hi­vatkozva. A képviselő-testület úgy dön­tött, a pénzügyminisztériumhoz fordul, s -i felkéri, terjesszen a kormány elé olyan “ javaslatot, mely két részre bontja a védő­­| övezetet. Eszerint ötszáz méter sugarú •| körben változatlan szigorral járnának el, az ötszáz és háromezer méter közötti tarto­mányban pedig lehetőség lenne emberi tartózkodásra alkalmas létesítmények épí­tésére, házátalakításra, bővítésre. Az építési tilalom azon a lakossági fórumon is szóba került, amelyen az elmúlt év eredményeit, s az idei terveket vették sorra. Féhr György, a részönkormányzat elnöke, Kovács Sándor képviselő és Feil József várta az érdeklő­dőket a tavaly felújított közösségi házban. Az épület - mint itt is elhangzott - jól ki­használt, sok programot rendeznek. Prob­léma is akad még bőven, igyekeznek orvo­solni őket. Azt, hogy lehessen balra, Paks felé kanyarodni a csámpai útról, nem sike­rült elintézni, kérelmüket elutasította a közút kezelője. Azt, hogy legyen ismét futballpályájuk, talán sikerül megoldani, a területet már kinézték, most azon vannak, hogy összekalapolják a pénzt. Tudván, hogy a közösségi ház esetében is sikerrel jártak, úgy tűnik, nem reménytelen az ötlet... Vida Tünde Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents