Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-01-11 / 1. szám

SPORT 17 Bővült a szakmai stáb a Fehérvári úton Január első hetében meg­kezdte felkészülését a 2007/2008-as bajnokság tava­szi szezonjára a Paksi FC Soproni Ligában szereplő labdarúgócsapata. A keret­ben a távozók rovat hosz­­szabb, mivel hat játékos hagyta el a Fehérvári úti sta­dion gyepét. Varga László masszőrként, míg Benedeczki Ferenc intézőként marad a klubnál. Szili Péter és Kőkuti Tamás a másodosztályú So­roksárban folytatja, míg Bárdi Gábor és Fehér Attila szabadon igazolható. Az NB Ill-as keretből az első csapat­hoz került Szabó János és Fritz Ádám, valamint két és fél évre a Felcsúttól a szek­szárdi illetőségű Weitner Ádám. - Novemberben térd­műtéten estem át, de már semmi akadálya sincs, hogy megfelelő intenzitású munkát végezzek. Nagyon jó közös­ségbe csöppentem, és nem gondoltam volna, hogy egy­szer Pakson is játszom az él­vonalban. Korábbi első osztá­lyú csapataimnál, a Vasasnál és a Győrnél középpályást játszottam, így kevesebbszer kerültem a kapu elé, de remé­lem a PFC-nél több gólt is lö­vök majd. ígérgetni nem szoktam, az Ronaldo műfaja -fogalmazott a PFC új játéko­sa. A szakmai stáb is bővült. Benedeczki és Varga mellett további erősítés érkezett. Pé­ter Norbert ezentúl csak pá­lyaedző lesz, hatékonyabban támogatva ezzel Gellei Imre vezetőedző munkáját, után­pótlás szakág vezetővé Osztermájer Gábort nevezték ki. Váczi László gyúró is csat­lakozott a télen a PFC-hez, aki a játékosok regenerálódá­sában fog segédkezni. - Gellei Imre, akivel korábban együtt dolgoztam az „A” válogatott­nál is, és Haraszti Zsolt kere­sett meg, hogy lenne-e ked­vem a pályafutásomat Pakson folytatni. Korábban úgy gon­doltam, hogy még egy évig Győrben maradok, aztán be­fejezem. Ezt a lehetőséget azonban nem akartam ki­hagyni, és örömmel tértem haza - mondta el Váczi Lász­ló. A csapat jelenleg Pakson készül, de január 14-től két hétig Balatonfüreden edzőtá­borozik majd. Ezt követően a horvátországi Porecsben már neves ellenfelekkel mérkőzik a Paksi FC. Február elején kezdődik a Ligakupa tavaszi küzdelemsorozata, a tervek szerint 23-án már bajnokin a Zalaegerszeg látogat a Fehér­vári útra. efgé Nyert a II. Rákóczi Eredetileg hat csapat részvételével rendezték volna a vasárnapi futsal diákolimpia városkörnyéki döntőjét a 4. korcsoport­ban, de a dunaföldvári ré­gióban nem volt selejtező sem, míg a gerjeniek az ónos eső okozta rossz útvi­szonyok miatt nem érkez­tek meg. Itt volt viszont a Kajdacs, a Nagydorog, va­lamint a két paksi, a II. Rákóczi és a Bezerédj csa­pata. - A futsal teljesen más, mint a hagyományos teremfoci, kisebb, nem pattan úgy a labda, és a szabályok között is több eltérés van - mondta el Poór József, a Paks Város­­környéki Diáksport Bi­zottság elnöke. A négy csapat végül körmérkőzé­seket követően döntötte el a végső helyezéseket. A nagydorogi és a kajdacsi gárda is remekül helytállt, ami nem meglepő, hiszen tavaly is kitűnően szere­peltek. - 2007-ben a nagy­pályás fociban a megyei döntőbe jutottunk, míg a kisiskolák közötti kispá­lyás bajnokságban az or­szágos döntőbe kerültünk, melyen 16 csapatból kilen­cedikek lettünk - mondta el Szilágyi Péter, a kajda­csi általános iskola vezető­je. A Bezerédj iskola csa­patát Akkermann Gábor készítette fel a városkör­nyéki döntőre is. - Az együttes gerincét a II. Rá­kócziéhoz hasonlóan iga­zolt labdarúgók alkotják. Nálunk is több futballista palánta alkotja a keretet, de a futsal labdát az iga­zoltaknak is szokni kell, hiszen merőben más tech­nikai képzettség kell eh­hez a játékhoz - mondta Akkermann Gábor, a Bezerédj Általános Iskola testnevelője. A Paks vá­roskörnyéki futsal döntőt végül a II. Rákóczi nyerte, így Vábró József fiai jutot­tak a szekszárdi megyei fi­náléba. Második lett a Bezerédj, harmadik Kaj­dacs, míg Nagydorog ne­gyedikként zárt. röné Jól lapátoltak 2007-ben Sikeres évet zárt az Atom­erőmű SE kajak-kenu szak­osztálya. Két felnőtt ver­senyzőjük, Kozmann György, és Boros Gergely világ- és Európa-bajnoki címekkel gazdagította a klubot, és az utánpótlás is jól teljesített. A pontevedrai Európa-baj­­nokságon Kozmann Gyuri Kolonics Györggyel az olda­lán C2 1000 m-en a máso­dik, C2 500 m-en pedig a harmadik helyet szerezte meg. Boros Gergely a tisza­­újvárosi Molnár Péterrel K2 200 m-en a 6. lett. Aranyérmet szerzett a duis­­burgi vb-n a Kozmann György-Kolonics György magyar kettős, a férfi kenu­sok 500 méteres versenyé­ben, 1000 méteren a 6. he­lyen értek célba. Boros Ger­gely, Kadler Viktor, Béé Ist­ván, Babella Balázs K4 200 méteren szerzett aranyér­met. A belgrádi U23-as Eb­­n Boros Gergely KI 500 m­­en, és K2 500 m-en Sík Mártonnal az oldalán állha­tott fel a dobogó tetejére. - Az utánpótlásnál is vannak olyan versenyzők az ifiktől a gyermek korosztályig, akik majd Gyuri és Gergő nyo­mába léphetnek. Dejcző Ba­lázs, Dejcző Bálint, Rohn Ricsi, és még jó páran a ma­gyar bajnokságokon, a ma­ratonin, a diákolimpiákon is hozták az eredményeket. A tavalyi és az idei toborzók­­nak köszönhetően - ame­lyeken Kozmann Gyuri és Boros Gergő is részt vett - közel száznegyvenen spor­tolnak velünk. Az előkészí­tőben negyven kajakos és harmincöt kenus, a na­gyobbak között tizenöt ke­nus, és tizennyolc kajakos jár edzésre, míg az ovis csoportban 36 kisgyerek­nek oktatunk úszást. Négy hetes táborozást tartot­tunk nyáron a csónakház­nál, a gyerekek angolul is tanulhattak - mondta el Bedecs Ferenc vezető­edző. Hozzátette: 2007- ben egy sárkányhajóval is gazdagabbak lettek. Ezt a tűzoltókkal közösen hasz­nálják. joko

Next

/
Thumbnails
Contents