Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-01-11 / 1. szám

MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Farkasfalvi József Műszerésznek tanult, később mégis inkább az állatte­nyésztés területén szerzett komoly szakmai tapasztalato­kat. Jó kondíciójának köszönhetően sikerült legyőznie egy veszedelmes kórt, s ma nyugdíjasként is aktív életet él. Egy környékbeli sertéstelepet vezet, valamint a tele­pülés részönkormányzat biritói tagjaként szűkebb kör­nyezetéért dolgozik. Tehetségesek, fiatalok Morgen Ferdinánd A Morgen családban a sport olyan természetes, mint a le­vegő. Az édesanya röplabdá­­zott, az édesapa többszörös válogatott kosárlabdázónk, a város közismert embere. A család Budapestről került Paksra, ahol otthonra találtak. Három gyermekük közül a legidősebb Frigyes, aki szin­tén kosárlabdázott, jelenleg testnevelő tanár és edző. Fru­zsina kajak-kenuzott sok éven át, ő Szekszárdon tanul. A ti­zenhét éves Ferdinánd életét pedig - nem meglepő - a ko­sárlabda tölti ki. Nyolcévesen ismerkedett a játékkal Nagy Lászlónál, később Nagy Gá­sportállás volt ez elsősorban, de emellett gépjármű-előadói feladatokat is ellátott a helyi tsz-nél. Ezután a Tengelici Ál­lami Gazdaság következett, ahova szintén a foci és a szol­gálati lakás vonzotta, de mivel őt bízták meg a hízómarha­kísérlet vezetésével, egyúttal régi álma is valóra válhatott. Hamarosan megnősült, majd megszületett a kislányuk, Or­solya. A Katalin-pusztai kastély­ban, gyönyörű környezetben laktak, a többi hozzájuk ha­sonló fiatal családdal. Bará­tok, gyönyörű környezet, jó életkilátások, szinte minden adva volt a boldogsághoz, mi­kor egy betegség közbeszólt: Józsefnél Hodgkin-kórt diag­nosztizáltak, amely a nyirok­bornál, jelenleg Schmidt Béla az edzője az ASE U20-as ke­retben. Az idei szezonban be­érett Ferdi lelkiismeretes munkája és az édesapától örö­költ tehetség. A felnőtt keret­tel edz és időnként lehetősé­get kap a bajnoki mérkőzése­ken. A kosárlabdában pár má­sodpercnek is óriási jelentősé­ge van, és a fiatal fiú él a lehe­tőséggel, az utóbbi meccseken pontokat szerzett. A gimnázi­um tizedik osztályos tanulója igyekszik tanulmányait is jó eredménnyel zárni. Osztályfő­nöke, Szabó Péter, és diáktár­sai minden segítséget megad­nak, hogy Ferdinánd a sport­ban töretlenül haladhasson. Alkatilag centernek hihet­nénk, de könnyű súlya miatt több poszton is lehet rá számí­tani. Természetesen az ifi meccseken aktív tag, utána jön a felnőtt mérkőzés. Szabadidejében jut idő a ze­nehallgatásra, sportszakmai böngészésre a neten, és per­sze a barátokra. Hogy milyen szakmát választ, még nem tudja, csak azt, hogy egyete­met szeretne végezni. Most mindenesetre a kosárlabda álomvilágában él. -bézsé­mely nagyjából három évig működött. Mindenkivel kor­rekten elszámoltak, tartozást nem hagyott maga mögött, de a dolog így is kifutott egy idő után. A Füred Holding Rt. al­kalmazottjaként azóta is állat­tenyésztéssel foglalkozik. A kezelések utóhatásaként 2001-ben szívműtéten esett át, amely miatt leszázalékolták, de ugyanennél a cégnél jelen­leg is a sertéstelepet vezeti. Sőt, erejéből arra is telik, hogy kedvenc hobbijának, a közösségi munkának hódol­jon. Az előző ciklusban válasz­tották a település részönkor­mányzat biritói tagjává, majd két évvel ezelőtt nagy több­séggel erősítették meg tisztsé­gében. Csakúgy, mint a hely­ben lakók, ő is azt szeretné, ha a település még hosszú ideig fennmaradna, s élhető életet tudna biztosítani az ottaniak számára. A részönkormányza­ti rendszert nagyon fontosnak tartja, ugyanis ennek köszön­hető, hogy kis mértékben ugyan, de lehetőségük van be­leszólni Biritó életébe. Több sikert is elkönyvelhettek az el­múlt években. Közösségi há­zat működtetnek, ahol olyan lehetőségek közül választhat­nak az odalátogatók, mint az asztalitenisz, csocsó és a bili­árd. De felszereltségének kö­szönhetően nagyobb családi, baráti rendezvényekre is igénybe vehető az épület. To­vábbi sikerként könyvelhet­ték el az immár második alka­lommal megrendezett biritói napokat, melyet kiállítások­kal, sportversenyekkel, kon­certtel, zenés-táncos esttel tettek emlékezetessé. József azt reméli, a jövőben is sikerül ezt a folyamatot tovább vinni, s bízik abban, hogy legalább a helyi közösségben megmarad az egymás iránti tolerancia, empátia, kortól, nemtől, vagy éppen politikai meggyőződés­től függetlenül. További vágya még, hogy szeretne boldog és büszke nagypapa lenni, vala­mint az, hogy az öregkort egészségben élje meg. -gyűri-Fotók: Molnár Gyula Édesapja dunakömlődi ugyan, de ő pályakezdő peda­gógusok gyermekeként Kölesden nőtt fel. A Gyönki Tolnai Lajos Gimnázium után az elektronikai műszerész pá­lyát választotta, holott az álma inkább az állattenyésztés volt. Tanult szakmájában nem sok időt töltött, mivel sem a mun­ka, sem a bérezés nem volt ki­elégítő a Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél. Éppen kapó­ra jött a kölesdi állásajánlat. A labdajátékokban szinte uni­verzális volt: jól ment neki a kézilabda, asztalitenisz, a ko­sárlabda, de a legjobban a fo­ci. Utóbbi miatt hívták haza, mivel a Kölesdi Sportklubban, mely akkoriban fénykorát él­te, éppen egy baloldali közép­­nálvásra volt szükség. Szóval rendszer daganatos jellegű betegségét jelenti. A jó fiziku­mának és optimizmusának kö­szönhetően a kemoterápiától a sugárterápiáig minden ke­zelést végig tudott csinálni, s a szervezete jól reagált. A be­tegségből felgyógyult, s még jó néhány évet dolgozott Ten­­gelicen. Később családi okok miatt váltott munkahelyet. Szülei és testvére is Pakson laktak, szeretett volna a köze­lükben lenni, ezért a Paksi Ál­lami Gazdasághoz jött, ahol aztán bérhizlaltatási vezető­ként dolgozott. Néhány évvel a rendszerváltást követően saját, állatkereskedelemmel foglalkozó céget alapított,

Next

/
Thumbnails
Contents