Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-04-04 / 7. szám
Paksi Hírnök 6 2008. április 4. Atomreneszánsz Egy ideje egyre-másra érkeznek az új blokkok építéséről, tervezéséről szóló hírek. Az atomenergia felhasználásának reneszánsza az elemzők szerint a hagyományos energiahordozók drágulásának következménye. Tavaly év végi adatok szerint jelenleg 439 atomreaktor működik a világon, 33-at építenek, 94-nek pedig készen vannak a tervei. Épitenek a hagyományosan atomenergia-párti országok, fontolgatják a nukleáris energia felhasználást azok, akik eddig nem tették, sőt még olyan államokban is látható az irányváltás, melyekről köztudott, nem atombarát politikát folytatnak. Az ország energia minisztériuma szerint az Egyesült Államokban új atomerőművi blokkok építésére és a meglévők élettartamának meghosszabbítására van szükség. Ahhoz, hogy az amerikai áramtermelésben a mostani 20 százalék körül maradjon a nukleáris eredetű energia aránya, legalább 40-50 új egységet kell építeni 2030-ig. Kanada keleti partján is nukleáris reaktor létesítését fontolgatják, mert az segítene kielégíteni a villamosenergia-igényeket és csökkenteni a térség függőségét a fosszilis energiaforrásoktól. A brit kabinet áldását adta az újabb atomerőművek építéséről szóló tervre. A lépés lendületet adhat az Európai Unió többi tagállamában már folyó vagy tervezés alatt álló beruházásoknak, és felértékelődhet a nukleáris energia szerepe az ingadozó országokban is. Finnországban folyik az új atomerőművi blokk létesítése, mely várhatóan 2011 nyarán kezdi meg működését. Bulgáriában két, korábban félbehagyott blokk épül. Szlovákia a tervek szerint még idén pályázatot hirdet a bohunice-i atomerőmű ötödik blokkjának megépítésére. Az ötödik blokk az elmúlt években leállított reaktort helyettesítené, és a tervek szerint 2020-ra fejeznék be az építését. A legfrissebb felmérés szerint emelkedett az atomerőművek üzemeltetését támogatók száma Németországban. A német lakosok csaknem fele támogatja az üzemidő hoszszabbítását, közölte a német Atomfórum. Ha Németország valóban küzdeni akar a klímaváltozással szemben, és garantálni akatja a megbízható energiaellátást, nem hagyhatja ki az atomenergiát, jelentette ki a DAtF. A litván energiaipari vállalat egy új atomerőművi blokk környezeti hatástanulmányát rendelte meg. Az új blokkal az ország egyetlen működő atomerőművi reaktorát, a hamarosan leálló Ignalina-2-t helyettesítenék. A török parlament elfogadta azt a törvényt, amely szabályozza az atomerőművek lehetséges későbbi felállítását és működését, ezzel megteremtve a jogszabályi környezetet az első török atomerőmű megépítéséhez. Törökország a növekvő energiaszükséglet, a fokozódó importfüggőség miatt kénytelen fontolóra venni az atomenergia alkalmazását, bár ez most még szembenáll a választók többségének véleményével. Magyarországon hivatalosan még nem született döntés új blokkok építéséről, a meglévők üzemidejének meghosszabbításához viszont felhatalmazást adott a parlament. Vida Tünde Ötszázmillió térségfejlesztésre Gerjenben munkahelyeket teremtettek, az alapítvány a JAKO Kft. új üzemének létrehozását támogatta Munkahelyek születtek, jelentős európai uniós támogatással kecsegtető programok, turizmusfejlesztést eredményező kezdeményezések indultak útjára a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány működése nyomán. Az alapítványt három éve hozta létre a paksi atomerőmű azzal a céllal, hogy segítse a nukleáris létesítmények és a kapcsolódó kutatások körzetében a térségfejlesztést. Az atomerőmű Paksra települése óta folytat szűkebb és tágabb környezetében támogató tevékenységet. Az évek során felmerült az igény egy jól tervezett, átlátható támogatási rendszer kialakítására, így született meg 2006-ban a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány, mely évente ötszázmillió forint felett rendelkezik. Az alapítvány által hirdetett pályázatra önkormányzatok, azok társulásai, intézmények, közhasznú és civil szervezetek, egyesületek és gazdálkodó szervezetek jelentkezhetnek. Az érintett körzetek: Paks, Kalocsa, Bátaapáti, Boda és Püspökszilágy, valamint ezek környéke, összesen hatvan település, illetve annak 136 ezer lakója. 2007-ben az alapítvány elsősorban az uniós pályázatokon való részvételt kívánta elősegíteni. Ez az előkészítéshez szükséges költségek, illetve az önrész egy részének biztosítását jelentette. A kuratórium előnyben részesítette a települések és térségek közötti fejlesztési összefogást, a munkahelyteremtést, valamint a turisztikai vonzerőt javító kezdeményezéseket. A kuratóriumhoz 2007-ben összesen 91 pályázat érkezett, ebből 49 részesült támogatásban. Az igényelt támogatás összege több mint egymilliárd forint volt, melyből a két döntés során több mint 392 millióhoz jutottak a pályázók. Az alapítvány segítségével kilencven új munkahely létesítésére nyílt lehetőség. A pályázati célok 2008-ban nem sokat változtattak a múlt évhez képest, tájékoztatott dr. Varga-Sabján László. A kuratóo rium operatív ügyekért felelős o tagja elmondta, ebben az évben | is elsőbbséget élveznek az uni? ós pályázatokhoz kötődő igé- nyék. Továbbra is előkészületre, illetve önerőként használhatják az alapítvány támogatását, s így az megsokszorozódik. A munkahelyteremtés is prioritást kap, illetve az olyan pályázatok, amelyek mögött települési öszszefogás van. A 2008-ban felhasználható összes keret továbbra is 500 millió forint. Erről két fordulóban dönt a kuratórium. A pályázatoknak június 30-ig, illetve október 31-ig kell beérkezniük az alapítványhoz. Részleteket az atomerőmű honlapján találnak az érdeklődők. -vt-