Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-09 / 5. szám
14 MOZAIK Mit süt-főz ma? id. Forster Józsefné Nem is olyan rég hallottam, hogy Dunakömlődön útjára indítottak egy akciót, melynek keretében hagyományos kömló'di ételek receptjeit gyűjtik össze. Ennyi elég is volt nekem, egyből kiruccantam a faluházba, ahonnan utunk Bodó Katalinnal, a faluház vezetőjével id. Forster Józsefné, Emiké néni otthonába vezetett. Emiké néni fantasztikusan friss asszony, tele élményekkel, emlékekkel, melyek közül néhányat szívesen megosztott velem is. Tavaly jött haza hosszú évek után Németországból, és itthon azonnal felvette a fonalat. Pontosabban a tűt és a cérnát. Egész életében rengeteget varrt. Látogatásomkor is éppen egy kötényt állított össze a szomszédasszonynak. Elmesélte, hogy mikor visszaköltözött Kömlődre, az egyik legnagyobb élménye az volt, hogy a menye elkészítette neki a kedvenc ételét. Ezt az ízt bizony a németeknél nem találta meg. A falusi téli káposzta füstölt oldalassal eredetei Hozzávalók: fél kg savanyú káposzta, 4 szelet füstölt oldalas, 1 fej vöröshagyma, 1 szelet kenyér, pirospaprika, 20 dkg liszt, víz. kömló'di étel, Emiké néni szerint még a szomszédos településeken sem készítik, hacsak nem áttelepült kömló'diek. Emi néni fiatal korában nem nagyon volt téli vitaminforrás, a szükséges mennyiséget a savanyú káposztából pótolták. A hagymát kevés zsiradékon megdinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, majd rátesszük a káposztát, felengedjük kevés vízzel és beletesszük az oldalast is. Amíg ez fő, addig elkészítjük a betétet. A kenyeret kis kockákra vágjuk, majd egy serpenyőben némi zsírban kicsit megpirítjuk. Hozzáöntjük a lisztet és a vizet, aztán kanállal kisebb méretű gombócokat formázunk, amit egyből a majdnem kész káposzta mellé teszünk. Emiké néni szerint sokkal jobb így, mint vízben kifőzni, mert jobban átjárják az ízek. Sót sem kell hozzáadni, mivel a káposzta is, meg az oldalas is sós. Ha éppen kifogytunk otthon a füstölt oldalasból, akkor elkészíthetjük kolbásszal is, de a valódi kömlődi ízeket mégis a füstölt oldalassal készült káposzta varázsolhatja a szánkba. sete Lehet, hogy a házasságok az égben köttetnek, de ez nem jelenti azt, hogy az esküvők mentesek lennének az emberi gyarlóság- 1 I tói. Ezt példáz■ za IV. György király és Braunschweigi Karolina hercegnő 1795-ben kötetett menyegzője is. A krónikák szerint a cseppet sem lelkes vőlegény olyan részeg volt, hogy a két vőfély támogatta az oltárhoz. Az esküvő alatt magába roskadva ült, majd hirtelen menekülőre fogta a dolgot, mire apja, III. György erélyesen visszanyomta székére. Amikor az érsek megkérdezte, hogy van-e valamilyen akadálya a házasságnak, a vőlegény hangosan zokogni kezdett. Ezek után aligha meglepő, hogy IV. György a nászéjszakát a hitvesi ágy helyett a kandalló mellett töltötte. Korabeli vőlegényünk önfeledt boldogságával vetekszik annak a - ma már nagymama korú - paksi menyecskének a lelkesedése, akit annak idején a falu egyik legmódosabb legénye „kísért” az oltárhoz. A hozománnyal nem is volt gond, a szülők mindkét oldalon kitettek magukért, a problémát a menyasz-Plörő Különös menyegző szony rátartisága okozta. Julis, aki maga sem volt egy szépség (olyannyira nem, hogy állítólag gyermekkorában csontot kötöttek a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon vele), úgy találta, jövendőbelije túlságosan csúnya ahhoz, hogy végigvonuljon vele a főutcán. Megemelte hát mennyasszonyi ruhája alját, és amolyan emberes léptekkel nekivágott a kerteknek. A násznép a döbbenettől egy darabig szólni sem tudott. Elsőként a lány anyja kapott észbe, kiabálni kezdett, hogy „állj meg Julis, állj meg”, ez azonban csak még gyorsabb léptekre sarkalta a mennyasszonyt, úgy hogy szégyen ide, szégyen oda, mindannyian a menyasszony után lódultak. A kertek alatt vonuló, vagy inkább trappoló esküvői menet a következőképpen nézett ki: Elöl vágtázott a mennyasszony, aztán jött az örömanya és a szitkozódó örömapa, majd pedig kisebb nagyobb csoportokban, ki hogy bírta a tempót, a többiek. A vőlegény a menet legvégén battyogott... így értek a templom elé, ahol aztán rendezték soraikat, s mintha mi sem történt volna, szépen, méltóságteljesen vonultak az úr, pontosabban a pap színe elé. A lakodalomban már mindenki önfeledten mulatott, apróbb zavart mindössze egy hirtelen jött felhőszakadás okozott... A sátor több helyen átázott, melynek következtében, a csordogáló esővíztől a finom tyúkhúsleves kissé felhígult. A problémát néhány, kissé kapatos vendég oldotta meg, méghozzá úgy, hogy az esőtől megereszkedett sátorból botokkal „lökték” ki a vizet, nem számolva Newton törvényével mely szerint az anyag nem vész el, maximum máshol folyik le... No de nem csigázom tovább érdeklődésüket; a több hektó esővíz végül a zenészek nyakába zúdult! Ezt a menyegzőt aztán sokáig emlegették a városban, az idősebb emberek emlékezetében még most is él. Mint ahogyan - más okokból ugyan - de örökre emlékezetes maradt Maria del Pozzo della Cisterno hercegnő és Amadeo, D’Aosta hercegének esküvője is. A Torinóban, 1867. május 30-án rendezett frigy alatt a menyaszszony öltöztetőnője felakasztotta magát, a palota kapuőre átvágta saját torkát, a ceremóniát levezénylő ezredes napszúrást kapott és összeesett, az állomásfőnököt elgázolta az a vonat, amelyen az ifjú pár nászútra indult, az olasz király, vagyis az örömapa szárnysegédje leesett a lóról és meghalt, a násznagy pedig főbe lőtte magát. Máskülönben minden simán ment. Hahn Szilvia Fotók: Balog Judit (fent), Csahóczi Fotó (lent)
