Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-09 / 5. szám

VÁROS Méltó körülmények között a sportkör Ünnepélyes keretek között vette birtokba a Dunakömló'di SE a sportpályánál lévő' öltö­zőépületet, amely, mint arról korábbi számunkban hírt ad­tunk, közel negyvenmillió fo­rintos beruházás keretében újult meg. A munkálatok so­rán elkészült egy közösségi helyiség, a létesítményre új tető' került, a régi nyílászáró­kat kicserélték, felújították a fűtésrendszert, korszerű zu­hanyozók és vizesblokkok áll­nak a sportolók rendelkezésé­re. Az épület avatásán a meg­valósításban részt vállaló szakemberek, sportvezetőit, a részönkormányzat és a város vezetése együtt ünnepeltek. A szalagot Hajdú János polgármester és Kovács Sándor, a Dunakömló'di Telepü­lésrészi Önkormányzat elnöke vágta át. Forster Ferdinánd, a Dunakömló'di SE elnöke egy focilabda aláírására kérte a jelenlevőket. - Szeretném, hogy ily mó­don is megmaradna ennek a számunkra igen jeles esemény emléke, régi álmunk vált valóra - fogalmazott. Kovács Sán­dor, a településrészi önkormányzat elnö­ke elmondta, hogy reményei szerint még jobban fellendül Dunakömlődön a sportélet. Bízik abban, hogy a részön­kormányzati keret, illetve képviselői ke­rete lehetőséget ad arra, hogy az épület bútorzata is megújuljon, de talán a vá­ros költségvetéséből is futja majd né­hány új padra, székre, asztalra. Ugyan­akkor - mint kiemelte - van még tenni­való, a pályára is ráférne lassan egy fel­újítás. Hajdú János polgármester el­mondta, nagy szerepe volt a megvalósu­lásban a helyi részönkormányzat és sportegyesület kitartásának, ugyanis rendületlenül szor­galmazták az épület rendbe­tételét. A polgármester hang­súlyozta, úgy véli, hogy egy település megtartó erejét az növeli leginkább, ha civil szer­vezetei erősek, aktívak, és olyan emberek mozgatják a közéletet, akik nem csak kö­vetelnek, hanem küzdenek is a jó célokért, akárcsak Duna­­kömló'dön. Ami beruházások tekintetében az idei évet illeti, két fejlesztési lehetőség kí­nálkozik. Egyrészt a részön­kormányzat tízmillió forintos keretével számolhatnak, másrészt az év során pá­lyázni kíván az önkormányzat a Regio­nális Operatív Program keretében part­fal-megerősítésre, ami egy százmillió fo­rintos beruházás lehet, 20-25 százalékos önrésszel. Még várják a pályázati ki­írást, de ha ezt a két forrást fel tudják használni az idén, akkor nem törik meg az a beruházási lendület Duna­­kömló'dön, ami az elmúlt néhány évet jellemezte, összegezte a kilátásokat a polgármester. -kgy-Idén nem címkézhetnek a nagyadózók A város legjelentősebb adófizetőit látta vendé­gül a Prelátusban Hajdú János. A hagyomá­nyos nagyadózói fogadáson Paks polgármes­tere elmondta, fontosnak tartja, hogy tájékoz­tassa a város vállalkozóit arról, mire fordítja az önkormányzat a büdzsébe befolyó iparűzé­si adót. Idén - mint a polgármester elmondta - az önkormányzat egy nagyadózókat érintő mó­dosításra kényszerült. Megszüntették azt a jo­got, hogy befizetett adójuk egy részének fel­­használásáról szabadon rendelkezzenek. Erre az intézkedésre azért került sor, mert a köz­ponti megszorítások miatt kevesebb bevétel­hez jut a város. Pakson a helyi rendelet értelmében azok a vállalkozók, akik minimum hárommillió forin­tot fizettek évente, megjelölhették, mire for­dítsa az önkormányzat a befizetett adó két és fél százalékát. Kivételt jelentett a legjelentő­sebb adózó, a Paksi Atomerőmű Zrt., melynek menedzsmentje ötszázaléknyi adó felhaszná­lására tehetett javaslatot. A döntést minden esetben a polgármesterrel egyeztették.- Csökkentek a bevételeink, a képviselő-tes­tület szeretné magánál tudni a döntés jogát - indokolta a módosítást Hajdú János. Dr. Tö­rök Erzsébet, a polgármesteri hivatal munka­társa elmondta, a helyi rendelet értelmében a vállalkozásoknak lehetőségük volt a civil szfé­ra működését segíteni. A kisebb egyesületek, csoportok mellett olyan jelentősebb civil szer­vezetek is szert tettek így némi többletforrás­ra, mint a Paksi Sportegyesület, vagy az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány, de előfor­dult olyan is, hogy a Pákolitz könyvtár nevé­hez fűződő könyvkiadáshoz járult hozzá vállal­kozó. Tavaly a „címkézett” támogatás erőmű adóján kívüli része valamivel kevesebb volt, mint 5,8 millió forint. Ebből az előbb említet­teken kívül jutott természetjáróknak, twirling egyesületnek, művészeti alapítványnak, te­niszsportnak, tánccsoportnak. Hajdú János elmondta lapunknak, bízik ab­ban, hogy csupán átmeneti lesz a kedvezmény megvonása, és jövőre a város anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy ismét visszaállítsák a ren­delkezési jogot. (vida) Sikerrel pályázott a Paksi Többcélú Társulás az Orszá­gos Közmunka Tanácshoz a térségben élők foglalkoztatá­sára. Igaz, csupán 34 fő fog­lalkoztatását célozták meg, mert igen szigorú feltétele­ket szabtak, tájékoztatott a pályázatot készítő Paks-Du­­naföldvár Térségfejlesztő Önkormányzati Kht. ügyve­zetője, Kiss Lajos. Kénytele­nek voltak még ezt a létszá­mot is csökkenteni orvosi al­kalmatlanság és más okok miatt, így alig több mint hú­szán állnak munkába. Ily mó­don nem használhatják fel az elnyert 11 mülió forintot sem, csupán 6,9 millió forint áll rendelkezésre. A köz­munkásokat három hónapig foglalkoztatják, feladatuk a települések közterületeinek rendezése lesz. FotfV S7affpnanpr Fprpnr

Next

/
Thumbnails
Contents