Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-02-23 / 4. szám

14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Kun Szilárd A minap készítettem egy számvetést, és áttekintettem, hogy kivel milyen étel kapcsán találkoztam. Volt, aki kacsát sü­tött, volt aki süteményt, és olyan is, aki tésztás ételével kápráztatott el. Olyan azonban még egyetlen egyszer sem akadt, aki kerek-perec kijelentette, hogy ő nem tud és nem is szeret főzni. Kun Szilárd ezekkel a szavakkal fogadott, mégis mindenképpen ide kívánkozik a „Mit süt-főz rovatba”, ugyanis egy vala­mihez mégis nagyon ért a konyhában. Ez pedig a kenyérsütés. Szilárd szerint kenyeret sütni „olyan magyaros dolog”. Jó érzés készíteni, jól is szokott sikerül­ni, és a családban, baráti társaságban is mindenki szívesebben eszi, mint a boltit. Ráadásul tudják, hogy milyen alap­anyagokból van. A kenyérsütő gépemről Szilárd rögtön lebeszélt: abban ronda téglaforma lesz a kenyér. Márpedig a gasztronómia része a látvány, az ülat és az íz. Például egy szépen megformált tö­kös kenyér látványa sem akármilyen. Az elkészítése sem ördöngösség, bár Szilárdnak egészen Spanyolországig kellett utaznia, hogy megtanulja a forté­lyokat. Az élet fricskája, hogy ott viszont egy magyar embertől. Tehát: a tököt sü­tőben megsütjük, vagy vízben megfőz­zük ízléstől függően Az élesztőt 3 kiska­­nál cukorral vízben (ősi magyar szokás Hozzávalók: 0,5 kg sütőtök, 2 kg liszt, 5 dkg élesztő, 4 kiskanál só, 3 kiskanál cu­kor, 6-7 dl víz. szerint vízben, és nem tejben) felfuttat­juk. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, és most jön az egész kenyérkészítés leg­fontosabb eleme, a gyúrás. A tészta egyik felét folyamatosan visszahajtogat­juk a másikra úgy, hogy közben levegőt nyomkodunk bele. Aki dagasztott már kelt tésztát, érti a csíziót. Gyurmaszerű állagúra gyúrjuk a tésztát, majd másfél órát meleg helyen kelesztjük. Ezután is­mét átgyúrjuk és három részre osztjuk, megformázzuk, a tetejüket három he­lyen mélyen bevágjuk, és kizsírozott tepsibe tesszük. Újabb fél óra kelés kö­vetkezik. Negyed órára maximumra fel­­forrósítjuk a sütőnket, majd a tepsit sü­tőbe rakjuk és visszaállítjuk 170 fokra. Egy órán keresztül sütjük, majd öt percre ismét maximum hőfokon pirítjuk a kenyereket. Ha kivettük, feltétlenül kenjük meg a tetejét vízzel, attól szép fé­nyes lesz. Egy hétig eláll, és közben nem morzsálódik, nem lesz szivacsos. Szilárd legközelebb a nagyközönségnek márci­us 15-én süt kenyeret, melyet az általa szervezett hagyományőrző, megemlé­kező koncerten a Kisnádasban kóstol­hatnak meg. sete Legutóbbi cik­kem gonoszko­dó megjegyzés­re inspirált jó né­hány ismerőst. Minő meglepe­tés, a hozzászó­lók nagy többsé­ge férfi volt. Állí­tólag remekül szórakoztak a női nem egyik legnevetségesebb tulajdonságán, a hiúságon. Uraim! Hadd ébresszem fel Önöket Csipkerózsika-álmukból, a férfiak pont annyira - ha nem jobban - szeretnének megfelelni a kor szépségideáljának, mint mi nők. Elég csak a fes­tett hajra, szoláriumbarna testre, szőrtelen mell­kasra gondolni. (Hogy a többi csupasz testrészt ne is említsem!) Egy volt kollégám férje például a krémekért volt oda. Minden vackot az arcára kent, amit csak a piperepolcon talált, kézkrémet, testápo­lót, vagy éppen tusfürdőt. Egy nap disznóvágás­ra volt hivatalos, reggel az első tégelyből, ami a keze ügyében akadt, kent magára egy rakat kré­met. A tubusban, mint utólag kiderült, ötös fak­torszámú, azaz mélybarna alapozó volt. A házi­ak egy darabig csak furcsán néztek rá, ám ami­kor a verítékes munkának köszönhetően csíkok­ban kezdett folyni róla a barna krém, kitört belő­lük a röhögés. Még rosszabbul járt az a fickó, Plörő A szép férfiak aki összekeverte a szőlőzsírt az arra tényleg na­gyon hasonlító mystic rúzzsal. Talán még emlé­keznek, e kozmetikumnak az volt a sajátossága, hogy a test, a száj melegétől pirosodott be. Szó se róla, aznap munkába menet a szokásosnál is többen mosolyogtak rá „melegen”. Következő hősöm vesztét nem a hiúság, hanem a tudatlan­ság okozta. Kidörzsölt, kivörösödött bőrét, ugyanis hidratáló helyett bőrradírral kente be. (Ssszü) Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a sérülést egy új fürdőnadrág okozta... Abban az időben barátom járása büszkén példázta, hogy lovas nemzet a magyar, a lába között ugyanis bőven elfért volna egy termetes hátasló. Nos, a férfiak, növekvő szerepe a szépségpia­con nem csak vendéggént, hanem tulajdonos­ként is megnyilvánul. S bár kozmetikusfiúról még nem hallottam, fodrászról és szoláriumtu­lajdonosról már igen. Ez utóbbit, a barnításra szakosodott vállalkozói kört bővítette Zsiga is (már nincs a szakmában), aki nemtörődömsé­gével pokoli sok gondot okozott kolléganőinek. Munkába vagy késve, vagy meg se érkezett, így a dolgozók voltak kénytelenek elvégezni az ő munkáját is. Rendszeresen ők takarították a szo­láriumot, fogadták a vendégeket stb. Egy nap úgy döntöttek, móresre tanítják a renitens kollé­gát. Bekapcsolták a szoláriumot, a függöny elé letettek egy szandált, majd miután megérkezett a „tulaj” - persze késve -, azt mondták neki, hogy a vendég már bent fekszik... Zsiga pár perc múlva, kaján vigyorral a tudatta a többiek­kel, hogy a csaj biztosan elaludt, mert a szoli le­járt, de semmi mozgás. A lányok jót kacagtak, majd azt tanácsolták, hogy hangosítsa fel a rá­diót, arra biztosan felébred. Zsiga kissé zavaro­dottan tért vissza, és közölte, hogy semmi. Tök hangerőre nyomta a rádiót, majd lehalkította, ezt többször is megismételte, eredmény nélkül. Nincs mit tenni, valakinek be kell menni, meg­nézni, hogy nincs-e baj. A lányok természetesen nem vállalták, mondván, pucér emberre, ha nő, ha férfi, nem illik rátörni, de átmentek vele, hogy a helyszínen konzultálják meg a teendőket. Miu­tán mind átsereglettek, jött az ötlet, ki kell kap­csolni a rádiót, és figyelni, hogy szuszog-e a kedves vendég. Ott kuksoltak mind az öten, Zsi­gát az ijedtség, a lányokat a röhögés fojtogatta. Szegény már annyira be volt parázva, hogy vál­tig állította, hogy ő bizony hallja a (nem létező) vendég szuszogását. A kaput az egyik lány tette be, előrelépett, a srác vállára tette a kezét majd azt mondta, „Zsiga, szerintem ennek annyi!” A tulaj arcát látva a lányokból kitört a röhögés! A folytatás sajnos nem tűr nyomdafestéket, egy biztos, Zsiga nem változott meg, viszont a mon­dat szállóige lett! Hahn Szilvia Fotók: Balog Judit (fent), Csahóczi Fotó (lent)

Next

/
Thumbnails
Contents