Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-11-09 / 21. szám
12 MOZAIK Híres paksiak, paksi hírességek Mádi Kovács György A császári és királyi hadsereg táborszernagya, a 12. gyalogezred parancsnoka egyike volt a monarchia hadserege legkiválóbb magyar származású hadtestparancsnokainak. A Pozsony megyéből származó madi előnevű Kovácscsalád több tagja már a XVIII. század óta Tolna vármegye köznemes birtokosai közé tartozott. Mádi Kovács György Pakson született 1840. április 2-án, Mádi Kovács István és Cseh Aloysia (a szentkatolnai Cseh Ignác alispán leánya) gyermekeként. Gyermekkori vonzalmát követve a katonai pályát választotta. A bécsi hadmérnöki akadémia elvégzése után tizenkilenc évesen, hadnagyi rangban vett részt az osztrákfrancia háborúban 1859- ben, ezután főhadnaggyá léptették elő. Az 1866. évi olasz hadjáratot mint vezérkari százados küzdötte végig, s a custozzai csatában bátorságával és helytállásával kitűnve kiérdemelte a király személyes dicséretét. 1871-ben áthelyezték a magyar honvédséghez, ahol mint a felsőbb tiszti tanfolyam tanára szolgált előbb őrnagyi, majd a ranglétrán folyamatosan előrelépve egyre magasabb rendfokozatokat elérve. Rövid ideig József főherceg segédtisztjeként szolgált, majd csapattisztként működött tovább. 125 éve, 1882. október 31- én Mádi Kovács György ezredest dandárparancsnokká nevezték ki, majd honvédkerületi parancsnok és altábornagy lett. E rangjában a honvédségtől ismét visszahelyezték a közös, császári és királyi hadsereghez, 1886-ban altábornagy, 1889- ben a VI. honvédkerület parancsnoka, majd 1891-ben a kassai 6. hadtest vezérlő tábornoka lett. 1894-ben e minőségében tűnt ki a balassagyarmati hadgyakorlaton aratott fényes győzelmével, s ezután táborszernaggyá léptették elő. Ekkoriban sokan tekintették őt egy bekövetkezhető háború esetére a közös hadsereg leendő fővezérének. Pedig már ekkor is kocsin járt az egyre inkább elhatalmasodó, s járásképtelenséget okozó betegsége miatt, s így osztogatta parancsait. Feltehetően ez is lehetett az egyik oka, hogy a külsőségekkel amúgy ritkán törődő tábornok a hadgyakorlat végeztével a hadszíntéren megjelenő királynak papucsban tett jelentést a győzelemről. E betegsége miatt aztán 1897-ben meg kellett válnia a hadseregtől, s visszavonult gazdálkodni gerjeni birtokára. Itt érte a halál 1901. július 1-jén. Holttestét a gerjeni kastélyban ravatalozták fel, majd július 3-án a paksi Kálvária temető családi sírboltjában helyezték el. Forrás: Révai Nagylexikon, Vasárnapi Újság, 1901. 27.SZ. 48.évf. 437.0. és 440.o. Kernné Magda Irén Kalendárium: Márton és Erzsébet A népi kalendárium egyik legismertebb bejegyzése Márton napja. Egész sor előírás kötődik e naphoz; ilyenkor például szinte kötelező libát enni, mert ugye „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. (Ez régente nagy esemény volt, majdhogynem olyan, mint a disznóölés.) A pásztorok ilyenkor kapták kézhez fizetségüket, a „mártongarast", a borosgazdák pedig e napon töltötték először pohárba az újbort. A bornak Szent Márton a bírája - tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. Ezen a napon nagy lakomákat tartottak, sokat ettek és még többet ittak, úgy vélték ugyanis, hogy minél többet isznak, annál erősebbek és egészségesebbek lesznek. (Erről szívesen megkérdeztem volna őket másnap...) A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a félszilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e. Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz: Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Egy másik kalendáriumi regula szerint: Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. Sokfelé pedig azt tartották; hogy a Márton napi idő a márciusit mutatja. Az időjárásra következtettek a Márton napi lakomán elfogyasztott lúd csontjából is: a fehér és hosszú csont havas, míg a barna és rövid enyhe telet jelentett. A libapecsenyéből különben illett a helyi papnak is küldeni, a ravasz hívek azonban a maguk módján nyirbálták meg a kényszerű adományt, rendre a legsoványabb részt, a „püspökfalatját” csomagolták oda... Mindez szép és jó, de illenék arról is szót ejteni, hogy ki volt Szent Márton, és mi köze a libákhoz. Úgy tudni, meggyőző és hiteles püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni a jótékonysággal. A legenda szerint Márton nem vágyott a püspöki rangra, a nagy megtiszteltetés elől a ludak óljába rejtőzött, a libák azonban gágogásukkal elárulták Márton rejtekhelyét. Végül belenyugodott a közakaratba, s a libák hathatós közbenjárásával elfogadta a püspöki széket. A november 19-i Árpádházi Szent Erzsébet a katolikus egyház egyik legnagyobb női szentje. A lelki nemesség, az irgalmasság és a jótékonyság mintaképhez, Erzsébethez kapcsolódik a rózsacsoda legendája. A történet szerint a szegényeknek vitt alamizsna a kötényében rózsává változott, amikor atyja, II. András kérdőre vonta emiatt. E naphoz is járul időjóslás: Például, ha e napon havazik, azt mondják: Erzsébet megrázta pendelyét. De azt is tartják: Szent Erzsébet napja tél erejét szabja. Vagyis, ha Erzsébetkor esik, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. Nos, kedves Erzsébetek, Böskék, Zsókák és Orzsék, ha egy mód van rá, a nevük napján rázzák meg jól pendelyüket! Hahn Szilvia
