Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-11-09 / 21. szám

2 VÁROS Döntés után Nem túl jelentős, de halaszt­hatatlan ügy miatt hívott össze rendkívüli testületi ülést Hajdú János. A polgár­­mester elmondta, még 2005- ben a Gazdasági Minisztéri­um egyik pályázatán nyer­tek támogatást arra, hogy a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények energiafelhasználását felül­vizsgálják. Elkészült a ta­nulmány, s az ebben foglalt javaslatok három csoportra oszthatóak. Az egyikben a beruházást nem igénylő in­tézkedések, másikban a rö­vid idő alatt megtérülő beru­házások, harmadikban a hosszabb távon eredményt hozó beruházások szerepel­nek. A sürgős döntésre azért volt szükség, mert a testületi ülés másnapján volt a határideje annak, hogy né­hány intézkedésre, módosí­tásra sort kerítsenek, és ez­zel jogot szerezzenek arra, hogy a felülvizsgálatra el­nyert pénzösszeg második részletét is megkapják. - Nincs szó nagy összegről, ennek a döntésnek a jelentő­sége az, hogy elkezdődött egy folyamat, aminek az lesz az eredménye, hogy intéz­ményeinkben mindenfajta energiával takarékoskodunk - mondta Hajdú János. A fe­lülvizsgálat a villamos és hő­energiát, illetve a vízfo­gyasztást is érinti. Az intéz­kedéscsomagban szerepel­nek olyan feladatok, mint például egy intézményben az izzók cseréje energiata­karékosra, akad olyan épü­let, ahol más fűtést, vagy a rendszer korszerűsítését tervezik, illetve van olyan is, ahol különböző módszerek­kel - például előadásokkal - az ott dolgozók szemléletvál­tását szeretnék előidézni, s ösztönözni őket az energia­megtakarítást eredményező magatartásra.-vt-Még nem dőlt el a bölcsődék sorsa Korai a szülők tiltakozása, fo­galmazott Hajdú János pol­gármester annak kapcsán, hogy a Kápolna utcai bölcsőde esetleges megszüntetése ellen aláírásgyűjtést kezdtek a szü­lők. Az érintettek levélben for­dultak a képviselőkhöz, s kér­ték a polgármestert, fogadja őket, hogy elmondják érvei­ket, választ kapjanak kérdése­ikre. Miután Hajdú János nem tudott részt venni a találkozón, Kern József, az adott körzet képviselője fogadta a küldött­séget néhány képviselő társa­ságában. A szülők, s az intéz­mény nemrég nyugdíjba vo­nult vezetője azzal érvelt, hogy a Kápolna utcai bölcsőde jól felszerelt, könnyen megkö­zelíthető, s a munkahelyek zö­me is a közelben van, így a szü­lők számára ez a kényelme­sebb. Telt ház van, tették hoz­zá, negyvenkét gyerek jár ide, míg az Ifjúság úti nyolcvan fé­rőhelyes intézményben har­minc sem. Felhozták, ha év közben szüntetnék meg az in­tézményt, az nagyon megvi­selné a kicsiket, hiszen alig vannak túl a beszoktatási idő­szakon. A szülők hangsúlyoz­ták, nem a másik intézmény ellen, csupán az „övék” mellett kampányolnak. Jó megoldás­nak azt tartanák, ha ott csök­kentenék a kapacitást, és más­ra használnák a megüresedett termeket. Kern József elmondta, járt a Kápolna utcában, ahol jó kö­rülmények között jó szakem­berek látják el a kicsiket, s a mostani információk birtoká­ban nem látja indokoltnak a bezárást. Mezősi Árpád kép­viselő leszögezte, tévhit, hogy azért került napirendre a be­zárás, hogy legyen ebédlője a Deák iskolának, hiszen az ak­kor is helyet kaphat az épü­letben, ha abban tovább mű­ködik a bölcsőde. A jelenlévő képviselők rá­mutattak, még nem eldöntött tény, hogy sor kerül a bezá­rásra, hiszen még nem tár­gyalta a kérdést a testület, sőt a novemberi előterjeszté­sek között sem szerepel. Haj­dú János lapunk megkeresé­sére ezt megerősítette, de hozzátette, a hivatal munka­társai utasítására megkezd­ték annak vizsgálatát, hogy elfér-e egy épületben a két bölcsőde, s annak müyen ha­tása lenne. Az összes bölcső­dei kapacitás százhúsz fő, a fentiben nyolcvan hely van, s összesen 75 kisgyermek. Kö­zülük 36 a Kápolna utcába, 39 az Ifjúság útra jár. Készítet­tek egy térképet, amely azt mutatja, hogy melyik intéz­ménybe honnan viszik a gye­rekeket, ez alapján az például megcáfolható, amit a szülők mondtak, hogy sok lakótele­pen élő választja a Kápolna utcai intézményt, mert jobb­nak találja, vagy mert ott a munkahelye. A polgármester arra is rámutatott, hogy azt is vizsgálták, milyen távolság­ból érkeznek a kicsik, ki az, aki gyalog, illetve autóval jár. Ez alapján az látszik valószí­nűbbnek, hogy kisebb érdek­­sérelemmel jár, ha az említett intézményt szüntetik meg, s a megüresedő épület számára is könnyebben találnak új funkciót. - Megértem a Szü­lők aggodalmát, hiszen gyer­mekük számára a legideáli­sabb megoldást keresik, de egy önkormányzatnak nem csak egy korosztály számára és egy élethelyzetben kell jó megoldást kínálnia, hanem a város minden lakóját tekintve - mondta Hajdú János. Hoz­zátette, az ország és a város mostani gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy fe­lesleges kapacitást tartsanak fenn, legyen szó bármilyen in­tézményről. Vida Tünde PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2007. november 23. Címlapfotó: Csillag Show Táncegyesület, Szaffenauer F. Panorámakép: www.paksnet.hu Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents