Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-09-21 / 18. szám
MOZAIK 7 Koncepciót vált a szakközépiskola itt végzettek 95%-ban főiskolára, egyetemre mennek, zömmel műszaki pályára, de más szakirányokba is. A jövőben is szeretnének olyan fiatalokat oktatni, nevelni, akik felsőoktatási intézményekben tanulnak tovább, de az alapvető cél megváltozik, a szakképzés, azon belül is az életszerű gyakorlatra épülő, minőségi tudást jelentő szakképzés a cél. Minderről az ESZI Intézményfenntartó Alapítvány nemrégiben újjáalakult kuratóriumának elnöke, Horváth Miklós tájékoztatta lapunkat. Elmondta, reagálni szeretnének az iskolát érintő külső és belső változásokra. így az MVM cégcsoport holdinggá alakulására, a szakképzést érintő törvénymódosításokra.- Olyan szakembereket szeretnénk kibocsátani, akik nem tanműhelyekben, hanem színvonalas munkahelyeken, életszerű körülmények között végzik gyakorlatukat, emellett érettségivel, magas szintű elméleti tudással, szakmai idegennyelv-ismerettel rendelkeznek - hangsúlyozta. Hozzáfűzte, az energetika területén új technológiák alkalmazása nyer majd teret, hiszen a kormány vállalta, hogy növeli a megújuló energiaforÚj vezetése van mind az Energetikai Szakközépiskolának, mind a fenntartó alapítv ánynak. Új irányt vesz az iskolában folyó szakképzés is. A tervek szerint a fő hangsúlyt a jövőben nem arra helyezik, hogy minél több diákjuk kerüljön a felsőoktatása, hanem arra, hogy piacképes szakmát adjanak végzett tanulóik kezébe. Ezeket a szakembereket többségében a Magyar Villamos Művek holdingszervezetéhez tartozó vállalatok számára szeretnék képezni. Míg eddig jobbára a felsőoktatás számára képeztek diákokat, a jövőben a szakmunkásképzésre szeretnék fektetni a hangsúlyt az Energetikai Szakközépiskolában. Olyan érettségizett szakembereket szeretnének adni a munkaerőpiac számára, akik minőségi tudással rendelkeznek, életszerű körülmények között végezték gyakorlatukat. Az új tanévben új igazgatója van az iskolának. A korábbi - miután unszolásra egy esztendőt ráhúzott a tervezettre - nyugdíjba vonult. Ronczyk Tibort Szabó Béla követi a vezetői székben. - Annak ellenére, hogy 2001 óta már alapítványi formában működik az Energetikai Szakközépiskola, változatlanul az atomerőmű a fenntartó, azaz az MVM Holding, melynek szerves része ^ paksi atomerőmű, szögezi le az igazgató kiemelve, hogy ez azt jelenti, hogy ugyanolyan jó kondíciókkal rendelkezik. Az iskola az ország legjobbjai között van a továbbtanulási arányokat figyelembe véve. Az rások arányát, ehhez pedig az új technológiákat ismerő szakemberekre van szükség. - Az tűztük ki célul, hogy az ESZI lesz az az intézmény, ahol erre a korszerű tudásra szert lehet tenni- fogalmazott az elnök. A koncepcionális célok mellett vannak más tervek is az ESZI új vezetőségének tarsolyában. Szabó Béla elmondta, célja, hogy növelje a tanulmányi fegyelmet, szeretné, ha a lehető legkevesebb lenne félévkor, év végén az elégtelen osztályzat. Tervezi, hogy bevezeti az elektronikus naplót.- Ott, ahol csúcstechnológiával működő ipar van, az iskola sem maradhat el - fogalmazott az új igazgató, aki alapítása óta dolgozik az ESZI-ben. A pedagógusok számítógépen rögzítik majd hagyományos napló helyett az órán történteket, jegyeket, hiányzásokat, s a szülők - megfelelő adatvédelem mellett - saját gyermekükről információt kaphatnak otthon az internet segítségével, foglalta össze az elektronikus napló lényegét. Egyéb tekintetben Szabó Béla szeretné az eddigi jó színvonalat tartani, például a diáksport, tanórán kívüli foglalkozások, kollégium terén. A legnagyobb változás nem egyik napról a másikra történik, ez pedig a képzési rendszerben jelent majd hangsúlyeltolódást. Jelenleg hat szakmacsoportban képeznek diákokat, akik 12. évfolyam után érettségit tesznek, s utána 1-2 év alatt szerezhetnek szakmát. Az ESZI igazgatójának munkáját három helyettes segíti, Tormáné Győrffy Éva szakképzési, Csajági Sándor közismereti és Tarr Annamária gazdasági területen lát el igazgató-helyettesi feladatokat. Vida Tünde Fotó: ESZI (fent), S(lent)