Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-08-03 / 15. szám
10 MOZAIK Híres paksiak, paksi hírességek Dr. Somogyi Zsigmond Áz egészségügynek a XX. századra kialakult egyik fontos szakterületén dolgozott, a magyar közegészségügy egyik jelentős egyénisége volt, olvasóim az alábbi sorokban az ő életútjával ismerkedhetnek. Somogyi Zsigmond az országos hírű bőrgyógyász, venerológus Pakson, 1888. október 2-án született. (A venerológia az orvostudománynak a nemi betegségekkel foglalkozó ága, a venerológus értelemszerűen e terület szakorvosa.) Diplomáját 1911-ben a budapesti orvosi egyetemen szerezte, majd az egyetem bőr- és nemikórtani klinikáján lett gyakornok, majd tanársegéd. A klinikán töltött évek, a laboratóriumi kutatómunkában szerzett tudományos ismeretei és tapasztalatai tették lehetővé, hogy 1926-tól 1945-ig az újpesti Szociálpolitikai Intézet orvos-igazgatójaként dolgozzon. Somogyi Zsigmond szakorvosi pályájának meghatározó értéke az ebben az intézetben végzett majd' húszévnyi tudományos kutatómunka eredményeinek közzététele. Az egyes szakkönyvek eredeti címe sok, a laikus olvasó számára ismeretlen jelentésű latin szakkifejezést tartalmaz, ezért csak megközelítő, tartalmi pontossággal említem ezeket, de a forrásként megadott lexikon szócikkében megtalálható a szabatos, könyvtárban kereshető könyveim. Közülük csak a legfontosabbakat említve, írásaiban foglalkozott a bőrtuberkulózissal, e betegség okainak és lefolyásának leírásával, a heveny fertőző kiütéses betegségek leírásával, az ivarszervek működésével, azok betegségeivel és gyógymódjával, a szifilisz járványtani megjelenésével és kezelésével. Publikációi magyar és német nyelven jelentek meg. 1946-tól a budapesti orvosi egyetemen a nemi betegségek kórtana és szociális higiénéje c. tárgykör egyetemi tanára volt, 1952-től lett az orvostudomány kandidátusa. 1945-ben szervezte meg az Újpesti Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézetet, az intézetnek 1956-ig egyben igazgatója is volt. 1956-ban kinevezték a főváros, a Budapesti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet igazgatófőorvosának, ezt a feladatát 1965-ig, nyugdíjazásáig látta el. Nyugdíjazása után haláláig az intézet tudományos szaktanácsadójaként dolgozott. Élete utolsó éveiben fontos szerepe volt az üzemegészségügy fejlesztésében is. Budapesten halt meg, 1970. december 14-én. Forrás: Új Magyar Életrajzi Lexikon, V. k. Főszerk.: Markó László, Bp. 2001>. Kernné Magda Irén Egyszer egy hazai sztárocska azt nyilatkozta, hogy egy kisbabát ellátni olyan megterhelő, mint nyolc órát dolgozni egy bányában. Hogy a fent említett hölgyemény komoly fizikai munkát még soha életében nem végzett - nem hogy bányában de még a kiskertben sem - az tuti, azt az azonban el kell ismerni, hogy egy újszülött gyermekkel nem egyszerű... A kórházból, mit sem sejtve, boldogan cuccolunk haza, ahol majd - gondoljuk naivan - nyugodt körülmények között babázhatunk. Akkor még fogalmunk sincs arról az őrületről, ami a következő pár hónapban vár ránk! Például csak otthon derül ki, hogy az újszülöttnek senki nem mondta meg, hogy az anyukáknak az első hat hétben sokat kellene pihennie, ergo, a baba állandóan sír, de főleg éjszaka. Hogy miért, azt biztosan nem lehet tudni, de több variáció közül választhatunk, úgy mint; éhes, tele van a hasa, bekakilt, kakilnia kell, fázik, melege van, álmos, vagy kialudta magát és éppen unatkozik. Magzatunkat a kórházban hányaveti módon arról Plörő Baba sem tájékoztatták, hogy négyóránként illik éhesnek lennie. (Az én időmben így volt.) Tudatlanul persze, hogy össze-vissza eszik. Napközben akár hatóránként is, éjszaka pedig mondjuk minden páros órában. Tudom, tudom, vannak olyan eminens babák is, akik nem törődve a nagy átlaggal, végigalusszák az éjszakát. Ha azt gondoljuk, hogy ez jobb, hát nagyon tévedünk! Az ilyen csecsemő édesanyja (tisztelet a kivételnek) félóránkét oson a kiságyhoz, hajol a baba fölé, hogy meghallgassa, lélegzik-e csemetéje. Pihenésre, ne adj’ isten alvásra megpróbálhatunk napközben is időt szakítani, persze csak akkor, ha nincsenek élő rokonaink. A kedves jó nagyszülők, nagynénik és unokatestvérek ugyanis általában a lehető legrosszabbkor állítanak be babanézőbe. Ezek a látogatások, az ajándékok begyűjtésén kívül még arra is jók, hogy kiderüljön, kire hasonlít a pici. Ez, a legtöbb esetben teljesen egyértelmű; a gyerek kiköpött apja, illetve anyja, attól függ, melyik részről jöttek látogatók...! A legrosszabb azonban az, amikor egyöntetűen állítják; „Nahát, ez a gyerek tiszta Szabó nagypapa!” Ilyenkor napokig csak azt fürkészi az ember, hogy a mi gyönyörű kisbabánk tényleg hasonlít-e arra a lokátor fülű, nagy orrú, dülledt szemű, csúf vénemberre. De ne ugorjuk át ilyen könnyedén az etetés témakörét! Ott tartottunk, hogy az én időmben, súlytól függően három vagy négyóránként illett a babának ennie. Barátnőm gondos anyuka révén betartva a használati utasítást, minden alkalommal frissen, vagyis háromóránként készített tápszert a picinek. Hónapokon át, éjjel, nappal! Miután mindkét csemetéjével végigcsinálta ezt a tortúrát, árulta el neki egy védőnő, hogy nyugodtan elkészíthette volna az egészet előre, egész napra... A szoptatós anyukák élete sem fenékig tejfel! Előfordul ugyanis, hogy a sok tejtől begyullad a mell, ilyenkor az ember csupa láz, a mellei helyén hatalmas dudák, melyekhez képest a szilikonos extra keblek csak vacak kis szivacslabdák, nyomorúságunkat pedig csak tetézi, férjünk kéjsóvár, majd pedig csalódott tekintete... (Miután megtudja, hogy nem marad ekkora.) Szóval nem egyszerű kisbabát gondozni, ugyanis még a legodaadóbb anyukával is előfordul, hogy kiborítja picit a babakocsiból, vagy beleejti a fürdővízbe, de nem is ragozom tovább, hiszen mindenkinek megvan a saját - átélve ijesztő, visszagondolva mosolyogtató - babás sztorija. Hahn Szilvia Fotó: Csahóczi Fotó
