Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-07-20 / 14. szám
14 MOZAIK Szakmája egyedüli mestere Mester, mondjuk, ha szakemberről beszélünk. Ez azonban nem mindenkinek dukál. Sőt! Egyre kevesebb szakmunkásnak jár a titulus. A mesterképzés nagy macera, egyes szakmákban ritka, mint a fehér holló. Decsi Bélának egy ideje joggal jár a megszólítás és a kellő tisztelet. Szakmájában egyedüliként vizsgázott, szerzett mesterminősítést. Évtizedek óta először vizsgázott mesterjelölt melegburkoló szakmában, ráadásul az országban egyedüliként. Decsi Béla paksi - egy ideje ezen belül is dunakömlődi - szakember. A vizsgát a Tolna megyei iparkamara szervezésében, a Pintér Ferenc vezette mestervizsga-bizottság előtt tette le. Az elnök rendkívül felkészültnek, és szakmáját kiválóan értőnek nevezte Decsi Béla mesterjelöltet. Különösen a gyakorlati munkában - egy különleges bambusz padlóburkolat elkészítésekor - mutatkozott meg magas szintű hozzáértése. Az elnök úgy nyilatkozott, a kivitelezési munkák elvállalásának nem feltétele a mesterlevél, annak megszerzése inkább egy belső késztetés. Az igényesség mutatója. Decsi Béla egyetért, nem kap több munkát, s nem kér több pénzt, azáltal, hogy mester lett. Ez „csak” neki fontos. Egyébként úgy gondolja, garanciát jelent, ha valaki mestere szakmájának. Akadnak, akik úgy gondolják - s egyes áruházak is azt sugallják - egyedül is megoldható például a parkettázás. Decsi Béla szerint azonban egyre többen látják be, egy melegburkoló gyorsabban, pontosabban, szakszerűbben végzi ezt el. Szemmel látható a különbség. Egyes termékek esetében csak akkor vállal garanciát a gyártó, ha szakember dolgozik vele. Béla egyébként nagyon szereti a szakmáját. - Csak mások is becsüljék meg! - teszi hozzá. A mesterképzésre azért jelentkezett, hogy valóban mesterré váljon, s megteremtse a lehetőségét annak, hogy egyszer továbbadja tudását. 0 maga önállóan készült a vizsgára. Rengeteg szakkönyve van, termékbemutatókon vesz részt. Bizonyítványát húsz éve kapta, azóta sokat változott a világ. Örül, hogy környezetbarát termékekkel dolgozhat, s nagy a választék, ami sok lehetőséget rejt számára is. Feleségével, Veisz Zsuzsával és frissen beszerzett pulikölyökkel, Gömbivel, most költöztek a hőn vágyott családi házba Dunakömlődre. Természetesen mindenhol melegburkolat van, saját kezűleg lerakva. „Decsi mesternek” azonban nem csak a keze ügyes, a lába is. Ezt egyrészt a terepkerékpárján bizonyítja, melynek nyergében számos túrát tett már, másrészt a parketten. Béla ugyanis szabadidejében táncol, társastáncot, illetve countryt.-vida-A férfiak társalgása - főleg ha maguk között vannak — előbbutóbb a katonaévekre terelődik. Megdumálják, hogy ki hol szolgált, hány csillaggal szerelt le. (Itt majdnem mindegy, mi a válasz, mert ha volt csillaga azért, ha nem, akkor azért kemény csákó az illető.) Aztán ott vannak a viccesebbnél viccesebb - vagy inkább ízetlenebb - katonatréfák, mellyel órákig el tudják szórakoztatni egymást. Persze mi, nők sem vagyunk különbek, a mi fő témánk a szülés és az ehhez tartozó járulékos témák, úgymint a terhesség, csecsemőgondozás stb. A minap egy régi kedves barátnémmal összefutva elevenítettük fel ezeket az utólag már csodálatos időket. Mivel az ő három gyermeke körülbelül egyidős az enyémekkel, gondolhatják, hogy hol én voltam áldott állapotban, hol ő. A sort barátnőm kezdte, Peti fiával. Emlékszem, még szülés előtt egyik reggel azzal állított be hozzám, hogy ő borzasztó anya lesz, mert hogy álmában egy olyan gyereket szült, amelyiknek cserélhető feje volt. (Külön postáztak mellé néhányat, a jobbik, csavaros típusból.) Bent a kórházban is akadt ismerős, méghozzá a jobbik fajtából... Klári mama harmadik, kései gyermekét várta, akit csak kis Cisztának Plörő Áldott állapotok becézett, mert hogy öthónapos koráig, annak nézték az orvosok. Az asszonynak a szülés alatt az erőlködéstől bevérzett a szeme, melynek köszönhetően másnap úgy nézett ki, mintha egy kiadós verekedésbe keveredett volna. Az egyik cigányasszony meg is kérdezte, hogy mi történt vele. Klári szemrebbenés nélkül válaszolt: „Addig ordítoztam, káromkodtam a szülőágyon, még pofán nem vágott a doktor úr!” Azon a héten meglepően csendesen zajlottak a szülések... Ha már túl vagyunk az egészen, két dologra kell figyelni, a köhögésre és a röhögésre. A varrat az ember alsó fertályán ugyanis ezt a két dolgot viseli nehezen... Ha jól emlékszem, nekem az utóbbival volt több gondom. De hát mit tehet az ember, ha a szobatársa kézitükörrel nézegeti a friss varratokat miközben csodálkozva mondja: „Nahát az én fenekem úgy néz ki, mint egy apró szaloncukorkákkal feldíszített karácsonyfa!” (Valamiért ő úgy gondolta, hogy majd pelenkaöltéssel fércelik össze a sejhaját...) Ha begyulladtak - nem ritkán - ezek a bizonyos varratok, a jegelés volt rá a legjobb gyógymód. Ehhez a tevékenységhez, különleges kelléket, néhány vízzel feltöltött gumikesztyűt biztosított a kórház. Nos ezek a kesztyűk képlékeny formában kerültek a fagyasztóba, hogy aztán különleges alakzatokat felvéve kerüljenek ki onnan. Volt tőgy alakú, volt autóstoppos, V betűt formázó győzelmi jelkép, és persze mindig akadt „bemutató” középső ujjas típus is. (Ez, ha kellett a belső varratokat is lefagyasztotta.) Egy frissen szült anyukának még arra a bizonyos „nagydologra” is oda kell figyelni. Mivel ülni ebben az időszakban még a WC kagylón is nehézkes, a radiátorcsőbe kapaszkodás az egyetlen megoldás. Az erőlködés azonban, frissen foltozva nem esik túl jól, így az eredmény kétséges, marad tehát a hashajtó. Nos egy anya, a szülés után, a sok kín és nyavalya mellett kevés dolognak tud örülni, ezen kevesek egyike a csöppség. Alig várjuk, hogy végre kihozzák szoptatni az osztály legszebb csecsemőjét, amikor ránk jön a kényszer. .. A szobatársam három napi székrekedés után, úgy penderítette az ágyra egyetlen magzatát, hogy az kis híján kirepült a pólyából. Murphy törvénye - na meg, hogy egyszerre osztják a hashajtót - ha neked kell, másnak is kell. Az asszonyok ilyenkor mint valami felbőszült pingvincsapat, csoszogva rontanak be a mellékhelyiségbe, ahol vagy van szabad fülke, vagy nincs. Aztán csak eljön a várva várt pillanat, elsőszülött gyermekünket ölbe véve, nagy-nagy békességgel és még nagyobb boldogsággal a lelkűnkben hazaindulunk, nem sejtve hogy a java még csak eztán jön. De erről talán majd egy másik alkalommal. Hahn Szilvia Fotók: Csahóczi Fotó
