Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-07-20 / 14. szám
2 VÁROS Gazdag nemzetközi programok Évekre visszamenőleg szigorú nyilvántartást vezet Herczeg József. Dossziéjában sorakoznak a programok, melyek a testvérvárosi kapcsolatok keretében zajlottak, mellette pontosan a létszám, hogy hány embert érintett, s az összeg, hogy mindez az önkormányzatnak mibe került. A nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok tételesen sorolja, hogy idén melyik város esetében mi történt, s mit terveznek. Szerteágazó a kapcsolat minden település esetében, de talán az erdélyi a legvirágzóbb. Néhol már csak regisztrálni kell az újabb vendégjárást, esetleg a kért támogatást nyújtani, ugyanis számos esetben önjáró lett a dolog, egymásra találtak kertbarátok, rendőrök, sportolók, fiatalok és sokan mások. A látogatások, programok finanszírozására 14 millió forintot különített el az önkormányzat. Az összeg nem kevesebb, mint a tavalyi, ami jelzi a terület fontosságát, hiszen a város takarékosságra kényszerül, s szinte kivétel nélkül minden területen csökkentette kiadását. A legutóbbi bejegyzés Herczeg József noteszében egy reichertshofeni látogatás. Utánpótlás korú - 15-16 éves - futballisták látogattak Paks német testvérvárosába az ő kíséretében. A nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok, elmondta: a labdarúgók a reichertshofeniek korábbi látogatását viszonozzák. Idén többször is jártak a német testvérvárosban, hiszen a kapcsolatok fölött bábáskodó Stenger Pali bácsi betegeskedik, megesett, hogy őt látogatták. Ott lesz természetesen a paksi küldöttség a Paarfesten is, ugyanúgy, mint a galántai vásáron augusztus elején. Ide mások mellett a testület több tagja és a kertbarátok utaznak. Galántáról cselgáncsozókat várnak Paksra. Jönnek természetesen idén is fiatalok. Két őket érintő programot mindenképpen érdemes említeni, a Paksi Közművelődési Kht. határon túli középiskolásoknak szóló olvasótáborát, illetve a Paksi Úttörők sóstói táborát. Itt a már említett galántai és kézdivásárhelyi gyerekek mellett Viskről is várnak vendégeket. A precíz tervezés ellenére is „beesik” néha egy-egy nem várt program, rövidesen például egy harmincöt fős kézdivásárhelyi kórus látogat Paksra. Ilyenkor sem esnek kétségbe, s Herczeg József nincs is egyedül a probléma magoldásában. Sokak segítik abban, hogy ez a kapcsolatrendszer ilyen szerteágazó legyen. Kiemelte Mezősi Árpádot, aki a gyermekprogramok szervezésében vállal oroszlánrészt, illetve Faller Dezsőt, aki nagy segítséget nyújt számára például a galántai kapcsolatok ápolásában. Vida Tünde Röviden Húsz 6-12 esztendős kisdiák vett részt a Paksi Közművelődési Kht. szünidő táborában. Fodor Melinda táborvezető elmondta, minden délelőttre más-más programot terveztek, lovagoltak, a rendőrség fegyvereivel ismerkedtek, népzenét hallgattak a Vetővirág együttes jóvoltából, a sajtó munkájával ismerkedtek. Ellátogattak a Fortuna Rádió, a Paksi Hírnök és a TelePaks szerkesztőségébe. Az utóbbiban a televízió igazgatója, Kovács Tibor kalauzolta a gyerekeket. A délutáni programot az időjáráshoz igazították, ha tehették strandoltak, ha nem, a művelődési házban foglalták el magukat. Makrigialosba utazott a Csillag Show Táncegyesület. Miként vezetőjük, dr. Czárné Nagy Ildikó elmondta, meghívást kaptak a nemzetközi kagylófesztiválra, ahol Magyarországot képviselik majd. Egy híján ötven gyerekkel indultak útnak, s tarsolyukban azokkal a műsorokkal, amelyeket a paksi közönség már jól ismer, showtánc, hip-hop s hasonlók. Erre az alkalomra azonban magyar táncot is tanultak. A Tűzvirág Táncegyüttes is külföldön öregbíti a város hírnevét. Az együttes Walesbe utazott egy fesztiválra. A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatásból rendezett integrált tábort siketek, nagyothallók és ép hallású gyerekek számára a Paksi Közművelődési Kht. A cseresznyési erdei iskolában tizenöt diák táborozott, többségük egészséges, a tábor programja ennek ellenére nem változott, jeltolmács kalauzolta őket a halláskárosultak világába, megismerkedhettek a siketek és nagyothallók életét segítő eszközökkel, illetve siket művészekkel és munkáikkal.-vt-PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2007. augusztus 3. Címlapfotó: Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu Fotó: Paksi Hírnök archív (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)