Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-06-22 / 12. szám

MOZAIK 7 Korai búcsú a katedrától A tanév végén nem meglepő látvány a hálás tanítványok virágaival körülölelt peda­gógus. Java részük csupán szeptemberig vesz búcsút a katedrától. A kivételek közé tartozik idén Horváthné Szűcs Marianna, aki 22 év után döntött úgy, hogy vál­toztatni szeretne, és búcsút vesz a dunaföldvári általá­nos iskolától, ahol az intéz­ményvezetés tagja volt. „...Ha nyelvtanórákon nem is nyújtottam a legjobb for­mát, biztosan tudom, hogy Marianna néni a legjobb ta­nár, remélem, hogy még so­kat fogunk találkozni” - ol­vassa az egyik képeslapról, majd sorra mutatja az apró figyelmességekkel díszített virágcsokrokat, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a diákok bizony hiá­nyolni fogják Marianna néni óráit. Az apró kártyák közül kiemel egyet, hogy megmu­tassa: idén kapta egy tanít­ványától pedagógusnapra, akit húsz évvel ezelőtt taní­tott. Büszkén emeli fel az Eötvös József emlékplakett bronz fokozatát is. - Ilyen hosszú idő alatt nagyon sok élménye van az embernek, és inkább jó. Mindent meg tudtam oldani a gyerekek­kel. A magyar-orosz-német szak nagyon szép pálya, le­hetőségünk nyílott sok be­szélgetésre, ezt mindig ki is használtam - mosolyodik el a szép emlékek hatására. Kollégáinak is hiányozni fog a tapasztalt, lendületes munkatárs, aki nagy öröm­mel szervezte az iskolai és a városi ünnepségek műsorát, a színházlátogatásokat és a nyelvi tábort. - Többször megfogalmazták a kollégá­im most, hogy búcsúzom: az optimizmusom fog hiányoz­ni mindenkinek - meséli a tanárnő, majd egyre na­gyobb értetlenségem láttán nagyot sóhajtva belekezd el­határozásának történetébe:- Családi döntés volt. Úgy láttuk a férjemmel, hogy egy családban egy vezető elég, Ő a PA Zrt. karbantar­tási igazgatója, és egy má­sik céget is vezet - magya­rázza Mariann. - Azt szok­ták mondani, hogy a sikeres személy mögött mindig ott a biztos családi háttér. Én a pályámon 22 évig teljes erő­bedobással dolgoztam, és ezt már így ott nem tudom folytatni. Nagyobbik fiam Pécsre került, a kisebbik még általános iskolás. Sok­szor sajnáltam őket, hogy telefonon kell értekeznünk, mert anyjuk épp a saját gyerekeivel nem tud annyit foglalkozni, amennyit sze­retne - teszi még hozzá a az indokok sorához, majd ösz­­szegzi a helyzetet: - Az em­bernek megújulásra van szüksége. A változás pedig te magad vagy, és ezt ma­gadban kell kezdeni. Ná­lunk nagyon jól működik a család, sok barátunk, isme­rősünk van. Most úgy érez­tem, hogy a munkámban kell, lehet változtatni. Eddig voltam dunaföldvári-paksi, és most igazán paksi leszek! Marianna pedig - mint ed­dig is - a tettek embere, te­le ötletekkel és elképzelé­sekkel. Idén már létreho­zott egy tolmácsolással és fordítással foglalkozó céget, a következő idők tevékeny­ségei azonban csak ezután körvonalazódnak. Van, ami mégis biztosnak látszik: - Ezután nyugodtabb tem­póban fogok élni. Nem mon­dom, hogy biztosan nem le­szek pedagógus, mert az az embernek a vérében van. De többet foglalkozom majd a családommal, és ma­gammal is. Például nagyon szeretnék már megtanulni angolul, erre soha nem ju­tott időm. Újabban hobbim lett a tánc, a csámpai coun­try klubba járok Végre magtaláltam azt a mozgás­formát, ami levezeti az energiát, átmozgat, és mel­lette örömet is ad. A szelle­mi megterhelés után a ker­tészkedés az, ami még ki­kapcsol. Természetesen ez­után is mindig szakítunk időt a családi kerékpártú­­rákra, és sokat fogok olvas­ni, mostanában Wass Albert a kedvencem.-s-BA-TU Építőipari Kft. Teljes körű építőipari szolgáltatás Betonvágás és betontörés munkagépekkel! 7030 Paks, Dobó István utca 15. Telephely: Paks, Ipari Park Tel./fax: 06-75/313-226 Tel.: 06-30/9372-668 E-mail: batu.epito.paks@freemail.hu Építés, fuvarozás, gépi földmunkák ELADÓ INGATLANOK Pakson a lakótelep mellett a Nádor utcá­ban tetőtér beépítéses családi ház (5 szo­ba, 2 fürdőszoba, konyha, étkező, gázfű­tés) garázzsal eladó. Irányár: 25,5 M Ft. Pakson a Virág utca végében 2996 m2-es, 2529 m2-es építési telkek el­adók. Irányár: 5,2 M Ft, 5 M Ft. Pakson a Tavasz utcában 180 nf terü­leten 40 m2-es családi ház (étkező + nappali, fürdőszoba, szoba, kamra) el­adó. Irányár: 5,6M Ft. Pakson a Szent István téren a mozi udvarban lakás eladó (2 szoba, fürdő­szoba, konyha, egyedi fűtés) Irányár: 6,4 M Ft. Pakson a Kápolna utcában 130 nf alapterületű húsz éve épült gázfűtéses családi ház eladó. Irányár: 23,5 M Ft. Pakson a Fehérvári úton, kétszintes központi fűtéses.garázsos 4 szobás családi ház eladó. Irányár: 16,8 M Ft. Pakson a Kossuth I utcában 3 lakásos társasházban 2,5 szobás felújított gáz­fűtéses lakás eladó. Irányár 11,5 M Ft vagy 3 szobás óvárosi családi házra cserélnénk. Németkéren Kassai utcában 5 szobás igényesen kialakított gázfűtéses csalá­di ház, garázzsal eladó. Pakson az Arany János utcában 4 szo­bás, nappali + étkezős családi ház, nagy garázzsal 800 nf-es telken eladó. Pakson a Pollack utcában 1 emeleti 2 és fél szobás, teljes belső felujítású lakás eladó, (erkély nincs) Irányár: 8,9 M Ft. Pakson a Táncsics M utcában Máso­dik emeleti 2 szobás lakás eladó. Irányár: 8,4 M Ft. Pakson a Kodály Z utcában első eme­leti 3 és fél szobás 85 m2-es erkélyes lakás eladó. Irányár: 14,2 M Ft. Ingatlanok eladás előtti értékbecslése. Részletes felvilágosítás: Fonyó Lajos ingatlan értékbecslő-közvetítő Tel: 70/310-8374 Fax: 75/314-119 E-mail fonyolajos@freemail.hu Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents