Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-06-22 / 12. szám
4 VÁROS Elismerések pedagógusnapon Információt cserélnek Egy újonnan kifejlesztett szoftver segíti a jövőben a zökkenőmentes információcserét a kistérség önkormányzatai és a paksi munkaügyi kirendeltség között. A program használatával minap ismerkedtek meg a jegyzők és a szociális területen tevékenykedő szakemberek. A kistérség önkormányzatait és a munkaügyi központ paksi kirendeltségét összekötő rendszer kiépítését a munkaügy kezdeményezte. Feilné Szombat Csilla elmondta, eddig levélben értesítették a hivatalokat arról, ha valaki bevagy kikerült a regisztrált munkanélküliek körébe. Ez hosszadalmas volt a kirendeltség vezető szerint, ületve azzal járt, hogy nem tudtak időben reagálni a történtekre, s a rendszeres szociális segély utalását nem azonnal szüntették meg vagy indították el. Ezért előfordult, hogy vissza kellett fizetni az ellátást. A Paks Többcélú Társulás megbízásából és költségén kifejlesztett közös adatbázis segítségével azonban azonnali információhoz juthatnak a felek. A hivatalokban a munkaügyi központ érintett településre vonatkozó adatai érhetőek el, míg a központ minden települést „lát”. A bemutatón az érintett felek a fejlesztés lehetőségét és igényét is megfogalmazták. Jó lenne - hangzott el -, ha felhagyhatnának a papíralapú közléssel, hiszen okafogyottá vált. Ez azonban ma még előírás, hiszen az említett közös adatbázist csak a paksi térségben használják. Szeretnék másutt is javasolni bevezetését, ezért igyekeznek másokkal is megismertetni. Felmerült még igényként, hogy a családsegítő szolgálatokat is be kellene vonni, hiszen az ügyfélkörben sok esetben fordul elő átfedés.-vt-Június első vasárnapja pedagógusnap. Ebből az alkalomból köszöntötték városunk oktatási intézményeinek dolgozóit a művelődési központban rendezett ünnepségen, ahol Barnabás István alpolgármester mondott köszöntőt, rámutatva a pedagóguspálya szépségére, értékeire és napjainkban tapasztalható nehézségeire. Az ünnepi beszédet követően a „Gyermekeinkért” díj idei kitüntetettjeit szólították a színpadra. Az elismerést az elmúlt tíz évben huszonhárom díjazott vehette át, most csatlakozott körükhöz Köntös Gyuláné és Poórné Heizler Györgyi. Az ünnepségen ezt követően a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai kara által adományozott rubindiplomát vehetett át Farkasfalvi Terézia, gyémántdiplomát Kakstetter Ferencné, illetve aranydiplomát Kern Györgyné. A nyugdíjba vonuló pedagógusokat is köszöntötték, Fodor Árpádné, Gangéi Margit, Iker Istvánná, Zamics Józsefné, Aradi Imréné, és L. Németh Erzsébet a Magyar Köztársaság oktatási minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott. Az elismerések sora ezzel nem ért véget, hiszen itt adták át a Napsugár Óvoda újonnan alapított Napsugár Díját. Az erkölcsi elismerést az óvoda érdekében végzett színvonalas, eredményes, közmegbecsülésre érdemes munkájáért elsőként Zamics Józsefnének, a dunakömlődi tagóvoda vezetőjének ítéltek, aki pályája során külön figyelmet fordított a részképességzavarral küzdő kisgyermekek fejlesztésére. Az ünnepi perceket követően ajándékműsorral lepték meg a vendégeket, a „Piaf két arca - sanzonok és pillanatok Edith Piaf életéből” című előadást tekinthették meg. A műsort követően pezsgős koccintásra és állófogadásra invitálták az ünnepeiteket, akiket diákok köszöntöttek egy-egy szál virággal, pohárköszöntőt mondott dr. Potoczky Iván, az oktatási és kulturális bizottság elnöke. Köntös Gyuláné 1969-ben szerzett tanítói diplomát. Németkéren tanított, majd a szekszárdi szakmunkásképzőben, miközben pedagógia-történelem szakos diplomát szerzett. 1979-től a paksi városi tanács művelődési osztályán tevékenykedett. 1990-től az I. István Szakképző Iskola dolgozója, ahol igazgatóhelyettesként és osztályfőnökként is kiváló munkát végzett. Nyugdíjazása előtt az iskola könyvtárának kialakításában, a könyvtári órák, a múzeumlátogatások szervezésének részese volt. Köntös Gyuláné elmondta, ennyi év után is úgy érzi, jól választott, amikor a pedagógus pálya mellett döntött. Ahogy visszaemlékszik, a legnehezebb talán az alsó tagozaton végzett munka volt. Számára az a legnagyobb öröm, amikor látja, hogy egykori tanítványai kiegyensúlyozott, sikeres és boldog felnőttek lettek. Útravalóul sok kitartást kíván pályájukat most kezdő kollégáinak, hangsúlyozva, hogy az apró sikereknek is örülni kell. Poórné Heizler Györgyi 1980-ban szerzett diplomát történelem-népművelés szakon, majd később könyvtár, illetve közoktatás vezetői képesítést. Pályáját Nagydorogon kezdte a művelődési ház igazgatójaként, majd a paksi művelődési intézményben volt népművelő. 1988 óta a Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusa, volt napközis tanár, osztályfőnök, 1996-tól pedig egy évtizeden át az iskola igazgatója. Poórné Heizler Györgyi elárulta, elégedett eddigi pályafutásával, vezetői mindig hagyták dolgozni és elismerték munkáját. Kiemelte, hogy az elismerés nem csupán őt minősíti, hiszen egy intézményvezető önmagában nem lehet sikeres, mindig kell hozzá egy olyan kollektíva, ami vezetése tíz éve alatt náluk megvolt. Úgy érzi, a pedagógusokra nagy kihívások várnak. A gyerekeket változó társadalmunkban sok negatív hatás éri, egyre nehezebben kezelhetőek, így fel kell készülniük az egyéni bánásmódra, ebben pedig még gyerekcipőben járunk, fogalmazott.-gyöngy-Fotó: TelePaks Városi Televízió