Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-06-01 / 11. szám

SPORT 17 Zsoldos András Kecskeméten folytatja Négy év után távozott az Atomerőmű SE férfi kosár­labdacsapatának edzője, Zsoldos András. A 2006/ 2007-es szezonban sem a bajnokságban, sem a kupá­ban nem sikerült a legjobb négy közé bejutni, ezért a szakember benyújtotta le­mondását. Tóth János szak­osztályelnök elmondta, an­nak ellenére, hogy Zsoldos Andrásnak még egy évig volt élő szerződése, azt vé­gül is közös megegyezéssel felbontották. - Az eltelt négy évet együtt kielemez­ve jutottunk arra a megál­lapításra, hogy a klub és az edző is jobban jár, ha elvál­nak útjaik - fogalmazott. - A nem túl sikeres szezont nem lehet egyértelműen Zsoldos András nyakába varrni, mivel sok olyan ob­jektív tényező is befolyásol­ta munkáját, amely később Sakk Bronzérmes lett az ASE NBI-es sakkcsapata. A baj­nokság utolsó, 11. fordulójá­ban a BEAC-Rufusz ellen ült asztalhoz a csapat, és 7-5- re nyerte a találkozót úgy, hogy egyik paksi játékos sem szenvedett vereséget. Ács Péter és Györkös Lajos győzött, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Csőm István, Szabó Krisztián, dr.Hazai László, Vidéki Sándor, Pata­ki Gyó'ző, ifj. Fodor Tamás, Molnár Béla, és Tóth Lili döntetlen mérkőzéssel zárta a bajnokságot. A bajnoki cí­met az Aquaprofít Nagyka­nizsa nyerte 94 ponttal, 2. a Csuti-Hydrocomp 92, 3. az ASE 81 ponttaLAz NBI/B Charousek csoportjában az ASE II a 10. helyen végzett 51.5 ponttal. Kajak-kenu A szegedi kajak-kenu MÓL Világkupán az Atomerőmű SE két versenyzője is helyet kapott a magyar válogatott­ban. A Kozmann György- Kolonics György (ASE, Cse­pel) kenu páros C2 500 és 1000 m-en indult, és mindkét számban a dobogó második fokára állhatott fel. Kajak 4- esben a Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bo­ros Gergely (DÉMÁSZ-Sze­­ged, Tiszaújváros, ASE) összetételű egység 200 m-en a második, 1000 m-en a har­madik helyet szerezte meg. Boros Gergely KI 200 méte­ren az 5. helyen végzett. Az ASE-ban nevelkedett, de már a DÉMÁSZ-Szeged szí­neiben versenyző Gyökös Lajos K4 1000 m-en ezüstér­mes lett. Cselgáncs Braun Ákos bronzérmes lett a bukaresti világkupán. Az Atomerőmű SE cselgánc­­sozója a 73 kg-os súlycso­portban lépett tatamira. Az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban a svájci Papaux-t győzte le 5-0-ra. A harmadik körben a fehér­orosz Szenjonovot 3-0-ra, a negyeddöntőben a lengyel Wilkomirskit 10-0-ra verte. Az elődöntőben a későbbi győztes lett Zelonijstól 3-0- ra kikapott, de a bronzmér­kőzésen javított, és a cseh Jezek ellen 3-0-ra győzött. A pekingi olimpia kvalifikációs listáján Braun a 13., a +100 kg-osok között Bor Barna a 6., a nők 70 kg-os súlycso­portjában Mészáros Anett a 9. helyen áll. jelentősen kihatott a csapat teljesítményére - tette hoz­zá. A szakosztályelnök sze­retné az edzőkérdést minél előbb lezárni, reményei szerint június elejére már kiderül az új vezetőedző személye. Annyit elmon­dott, hogy nagy valószínű­séggel hazai szakember di­rigálja ősztől a tavalyi baj­nokcsapatot. A játékosok­kal kapcsolatban megtud­tuk, hogy a sorsuk nagy­mértékben függ az új szak­vezetőtől, de mindenkép­pen megújítani, frissíteni kell. Tóth János elmondta, a lehetőségekhez képest olyan játékosokat kell hoz­ni, akikkel ismét ütőképes, a bajnokságban és a kupá­ban is jól szereplő csapat lesz az ASE. Zsoldos And­rás Kecskeméten folytatja pályafutását. joko Tájfutás Három arany, három ezüst, egy bronzérem volt a ter­mése a Paksi SE tájfutói­nak az Expo Kupán. A Tol­na megyei Tájfutó Szövet­ség, és a Szekszárdi Expo Vásárközpont második íz­ben rendezte meg Szek­­szárdon a Sportcsarnok mellett az Expo Kupát. A PSE versenyzői közül N16-OS korosztályban Lajkó Nikolett, F14-ben Rácz Péter, F16-ban Bos­­nyák László aranyérmet szerzett. A dobogó máso­dik fokára állhatott N16-os kategóriában Sági Olivia, F14-ben Adorján Tamás, és F 18-ban Dominik Lázár. Bíró Zoltán az F18-as kor­osztályban szerzett bronz­érmet. (joko) Fotó: Molnár Gyula Zsoldos András eredményei az ASE-val 2003/2004. Atomerőmű SE bajnoki ezüstérem 2004/2005. Atomerőmű SE Magyar Bajnok, Magyar Kupagyőztes 2005/2006. Atomerőmű SE Magyar Bajnok, Magyar Kupa ezüstérmes A szakvezető 2004/2005-ben a klub edzői munkája mellett a Magyar Válogatott Szövetségi kapitánya is volt. Sporthírek röviden

Next

/
Thumbnails
Contents