Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-06-01 / 11. szám
MOZAIK 15 Jo napot, mi újság? Hanoi János Végzős egyetemista, a paksi Fidelitas elnöke. A Fidesz delegáltjaként a paksi és a megyei önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának külső tagja. Grazban, az ifjúsági parlamentben képviselte hazánkat, szabadidejében gyakran jár diszkóba, hobbija a régészet és a helytörténet. Vezetékneve évszázadokkal ezelőtt bukkant fel Pakson, sőt szinte egybeforrt a várossal. Legalábbis Hanoi János családfakutatása szerint más településeken csak elvétve lehet találkozni ezzel a névvel. Tervei szerint Pakson is fog maradni, mivel a jövőjét máshol nem is tuja elképzelni. Bár gyermekkorában még azt gondolta, régész vagy történész lesz, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem jogi karának végzős hallgatója. Közben egy, a Pécs-B aranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett féléves képzésen is részt vett, ahol közbeszerzési referens végzettséget szerzett. Szeret táncolni, diszkóba járni, a tanulás mellett az egyetemi bulikra is szakított időt. Életkorát tekintve az éjszakázás megszokottnak, majdhogynem természetesnek tekinthető, nem úgy, mint a közélet iránti intenzív érdeklődése. Családjára sem volt jellemző az aktív politikai szereplés, nem is tudja megmondani, valójában honnan jött az ötlet. Tény azonban, a helyi ügyekre való nagyobb ráhatás reményében megalakította a Fidelitas paksi szervezetét. Hasonló korú társai általában kevésbé aktívak ezen a téren, éppen ezért közel fél évébe telt, míg az általa optimálisnak tartott tíz főt összeszedte. Meggyőződése, hogy helyi szinten várospolitikát kell folytatni. Ha kell, minden érintettnek össze kell fogni a város érdekében, de gondolkodásából, keresztény, konzervatív felfogásából adódóan más tömörülésben nem is gondolkodott. Középiskolában visszahúzódó, csendes embernek ismerték meg, ezért a legtöbben igencsak meglepődtek, mikor megneszelték, mibe vágta fejszéjét. Vezetésével a szervezet sokat fejlődött az elmúlt egy évben. A létszám folyamatosan bővült, jelenleg mintegy negyvenen vannak, és különböző akciókkal igyekeznek tovább népszerűsíteni magukat. A városi focibajnokságon például saját csapattal indultak, politikamentes és népszerű présházbulikat szerveznek. János teendői közben sokasodnak. Külső tagként részt vesz a paksi önkormányzat ifjúsági, sport- és esélyegyenlőségi bizottságának, valamint a megyei önkormányzat ifjúsági és sport bizottságának munkájában. Városi költségvetést, szakértői anyagokat tanulmányoz szabadidejében. Ezeket általában postán kapja, ezért az otthoni levelesládát nagyobbra kellett cserélnie. De egyáltalán nem bánja. Sőt, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a nála jóval idősebb emberek partnerként kezelik őt, kikérik a véleményét, s neki lehetősége van kicsit beleszólni a dolgok irányításába. Külön öröm volt számára, hogy Grazban, a három napig ülésező Ifjúsági Parlamentben egy paksi lánnyal együtt hazánkat képviselhette. Lenyűgözte az Európai Unió sokszínűsége, amit például a felszólalók különböző nyelven előadott petíciójából érzett. Neki például az adatvédelem és a kisebbségek kérdésében volt mondanivalója. Az aktív közéleti szerep mellett a régészetre sajnos már nem marad ideje. Gimisként még részt vett a Lussonium, valamint a gyapai templom és temető ásatásában, talán hobbiként a jövőben is lesz majd hasonló lehetősége. Szeretné az egyetemet elvégezni, s valamilyen munkát találni. Bármivel foglalkozik majd, életét a következő, Ulpianustól származó mottó szerint fogja élni: „Élj becsületesen, másokat ne sérts, add meg mindenkinek, ami neki jár.” Tehetségesek, fiatalok Blatt Dominika A Bezerédj Általános Iskola hetedik osztályosa kitűnő tanuló. Legjobban a matematikát és a magyar nyelvtant szereti, amit tanulmányi versenyeken elért sikerei bizonyítanak. A legfrissebb a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Versenyen elért megyei első helyezés, mellyel bejutott az országos döntőbe. Etessy Gáborné tanárnő kiemelkedően tehetségesnek tartja Dominikát a helyesírásban, amelyhez van adottsága, érzéke, olvasottsága, ezen kívül - mint mondja - széles látókörű és rengeteg gyakorol. Pontos, megbízható, szorgalmas diák, mondta a pedagógus. Hasonlóan jellemezte Gálosiné Kimle Mária matematika-tanárnő is. Dominika ezek mellett balettozik, immár hét éve. Szarka Gitta balettoktató szerint növendéke a gimnasztikában különösen ügyes, nagyon szépen végzi az ugró és forgó gyakorlatokat, a próbákat és a fellépéseket komolyan veszi, mindig lehet rá számítani. Dominika több sportba is belekóstolt, atletizált, kosarazott is. Ezt a vonalat majd tizenkét éves öccse erősítheti, aki a PSE serdülő focicsapatának tagja. Édesanyjuk versmondásban jeleskedett diákéveiben, az édesapa műszaki érdeklődésű. A fentiekben leírt területek valamelyikén képzelhetnénk el Dominika jövőjét, de ő a zongorázást választja, amelyet óvodásként kezdett. A hangszer és a zene szeretete miatt készül zenei pályára, a pécsi művészeti iskolába szeretne bekerülni. -bzs-CntAls- M^lnór O,-Gyuri-