Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-20 / 8. szám
12 MOZAIK Könyvünnep Kömlődön A költészet napja alkalmából hirdetett rajzpályázatra 51 gyerektől összesen 58 alkotás érkezett a faluházba, tudtuk meg Bodó Katalintól. A legtöbben Weöres Sándor Bóbita című versét választották, a legfiatalabb alkotó hat, a legidősebb tizenöt éves. Idén először szólt a felhívás paksi óvodások és iskolások részére is a dunakömlődi gyerekeken kívül. A faluház vezetője kiemelte a Deák Ferenc Általános Iskola 6.a, 6.b, 7.a és 7.b osztályának tagjait, akik nagy lelkesedéssel, sok szép munkával készültek. Érkezett munka a dunakömlődi, a paksi Kereszt utcai és a Hétszínvirág óvodából, valamint a Balogh Antal, a Gazdag Erzsi és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából. Minden alkotást díjaztak, oklevelet, tárgyjutalmat kaptak a gyerekek, és dicsérő oklevelet a legaktívabb osztályok. A munkákat a faluházban mutatják be. A díjátadás után a könyvtárban gyülekeztek gyerekek és szülők a már hagyománnyá vált olvasótalálkozóra. Faragóné Kertész Alice és Pincési Ágnes szervezésében és vezetésével a találkozó idén a költészet napját köszöntötte. Nyitva állt az ajtó tagoknak és kívülállóknak is. Ezúttal az olvasni nem tudó ovisok jöttek a legtöbben, a könyvtárosok játékos feladatokkal segítették őket ismerkedni a könyvtárral, a képes- és mesekönyvekkel. Volt tea, cserebere és jó hangulat, így a szervezők elképzelése is teljesült, könyvünnepet varázsoltak a könyvtár falai közé. Ugyanezen a napon tartotta első foglalkozását a Dunakömlődi Néptánccsoport, melynek vezetője Ónodi Gyöngyi néprajzos, néptáncoktató, aki hosszú évekig táncolt, jelenleg pedig a Táncművészeti Főiskola pécsi tagozatának harmadéves hallgatója. Főállása mellett hobbiként tanít, célja tudásának továbbadása, a magyar kultúra terjesztése. A közel húszfős csapat szeretné bemutatni majd tudását a szüreti napokon, addig is heti egy alkalommal gyakorolnak, és várják a további jelentkezőket is. -bzs-Először József Attila, majd Kormos István alakját idézhették fel azok az irodalomkedvelők, akik a magyar költészet napján a Pákolitz István Városi Könyvtárban találkoztak. A XX. századi költőóriás emlékének felelevenítését a Pro Artis művészeti iskola drámatagozatának növendékei vállalták magukra Hefner Erika vezetésével. Téren Ádám, Brezovszki Andrea, Gracza Levente, Urbán Beáta, Horvai Csilla, Szinger Ádám és Gyulai István legkedvesebb József Attila költeményeiket hozták el az alkalomra. - Egészen más a kor, amelyben élt, mégis úgy érzem, hogy mindig tud újat mondani. A verseiben örökérvényű dolgokat fogalmazott meg - foglalja össze többek véleményét Téren Ádám. Gyulai István, aki gitárral érkezett, és saját szerzeményét is megosztotta a közönséggel, arról mesél, hogy jó volt újra elővenni ezeket a verseket, melyekkel középiskolában találkozott utoljára, de a bőség zavarával igencsak küszködött. Az est második felében Teli Edit alkotását tekinthette meg a közönség. A műfaját firtató kérdésre eltűnődik:- Filmecske. Kormos István így mondaná - mosolyog. Az még az előadás elején kiderült, hogy a költőhöz a piszénpisze kölyökmackó, Vackor alakja vezette őt el még gyermekkorában. Fényképekből és a Ghymes Együttes zenéjéből, valamint önéletrajzi írásból készült az összeállítás, mely a költőre emlékezett. Az összeállításban felvonultak a XX. századi irodalom nagyjai is: Füst Milán, Szabó Lőrinc, Jékely Zoltán, Fodor András, Pilinszky János.- Ók a ’45 utáni nemzedék -ahogy Kormos István is fogalmazott - József Attila mindannyiuk pályájában meghatározó szerepet játszott. A nagy költők életútja számtalan ponton összefonódik - mondja meggyőződéssel Teli Edit. Aztán kiderül, hogy a „filmecskét” férjével, Niki Zoltánnal együtt készítették- Még csak tanuljuk a technikát - hárítja el a gratulációkat. -s-Nagydíjat nyert a paksi gimnazista Nagy díj as lett Vácz N. Vivien a Tudományos Diákköri Konferencián. A Vak Bottyán Gimnázium végzős tanulója az iskolájában megrendezett regionális versenyről jutott tovább a veszprémi országos döntőbe. A verseny menete megegyezett a regionáliséval, a diákok különböző szekciókban tartottak választott témájukban tízperces előadást szakértő zsűri előtt, majd ezt ötperces vita követte. Vivient eredetileg a történelmi szekcióba osztották, de átkérte magát az életpálya-kutatáshoz, ami érthető, hiszen szó esik dolgozatában a Rajk-perről, de mindössze fő témájával összefüggésben, amely iskolája egykori tanára, dr. Tarisznyás Györgyi élete. Az ítészek mind a tizenkét szekcióban kiosztottak minősítést, illetve egy nagydíjat. Vivien az utóbbit vehette át, illetve Veszprém város különdíját. Az országos fordulóba továbbjutott a regionális döntőből a gimnázium egy másik diákja is. Kirchkeszner Csaba környezetvédelem témakörben adott elő. Csaba nyolcadik évfolyamos tanuló, és bár helyezést nem ért el, de iskolája a mozgalom vezető koordinátorától, Fazekas Lászlótól kapott egy levelet, amelyben jelezte, hogy Csaba kiemelkedően szerepelt. A nyertes diákok jutalma öt felvételi pont, ami továbbtanulásukat segíti, illetve meghívást kaptak egy nyári táborba. Egy hetet tölthetnek el Káptalanfüreden, ahol a különböző tudományágak kiemelkedő alakjaival találkozhatnak majd. Az idén tízéves Kutató Diákmozgalom hetedik alkalommal hirdette meg ezt a ma már határainkon is túlnyúló, tehetséggondozó konferenciasorozatot. Már vannak olyan diákjaik, akik kijutottak Nobel-díj kiosztásra, nemzetközi kutatótáborokba, horvátországi, németországi, svédországi, amerikai laboratóriumokba, kutatóhelyekre, sőt van olyan középiskolás fiatal is, akinek könyve jelent meg.-gyöngy-Fotó: Szaffenauer Ferenc Film a költészet hatalmáról