Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-20 / 8. szám
VÁROS 5 Szűrésre buzdít a szolgálat Az ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézetének Paksi Kistérségi Intézete és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat lakossági fórumra hívta az érdeklődőket a polgármesteri hivatal nagytermébe. A téma a lakosság egészségi állapota, a különböző' egészségügyi szűrések és az ezzel kapcsolatos pályázatok voltak. A lakossági fórumra elsó'sorban a paksi romákat várták az ÁNTSZ szakemberei, hogy megtudják, melyek a legfőbb problémák, és ezeket miként tudnák leghatékonyabban orvosolni. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Gertner Ferenc elmondta, a vizitdíjat és az egyre dráguló gyógyszereket sokan nem tudják megfizetni, mert még munkahelyük sincs. Jó lenne, ha lenne olyan pályázat, melyet szegény családoknak írnak ki, akár kórházi ápolásra is. Dr. Ságh Beáta tisztiorvos nem volt jelen a megbeszélésen, de Molnárné Haholt Zsuzsannától, a kistérség vezető védőnőjétől és dr. Bátai Mária gyermekorvostól sok hasznos információt hallhattak a megjelentek. - Paks Város Önkormányzata ír ki pályázatokat, melyeken szűrővizsgálatokat is támogatnak. Amennyiben sikeresen pályázunk, úgy természetesen ingyen, vizitdíj megfizetése nélkül végezhetjük a vizsgálatokat, például a tébécészűrést a hátrányos helyzetűeknek - fogalmazott Molnárné Haholt Zsuzsanna. A lakossági fórum sikeres volt, a megjelentek mindegyike vállalta, hogy megjelenik a szűréseken és az ehhez kapcsolódó szándéknyilatkozatot is aláírták. -röné-Dunaföldvárra költözik az egyesület Száz százalékos támogatással kapott bizalmat a következő ciklusra a Duna-Sió Turisztikai Egyesület vezetősége. Dömény Zoltán elnök elmondta, felmerült, hogy az egész választmány abbahagyja a munkát, mert megszűnik az egyesület munkáját segítő irodai háttér a paksi Tourinform iroda bezárásával, ám mégis úgy döntöttek, tovább vállalják a munkát. Ezt a döntést egyebek között azért hozták meg, mert a dunafóldvári polgármester - Nagy Gáborné - felajánlotta, tegyék át székhelyűket a dunaföldvári Tourinform Irodába. Ezzel a lehetőséggel élnek is, június elsejétől ott lesz a bázisuk, de - mint Dömény Zoltán mondta - továbbra is kistérségi feladatokat látnak el. Az egyesületnek ugyanis a térség negyvenhat turisztikai vállalkozása mellett tagja a kistérség minden önkormányzata. A választmány összetétele változatlan: Dömény Zoltán elnök, Kiss Erzsébet titkár, illetve a tagok: Dobri István, Kocsis György, Feil József, Kiszl Károly és Antal Lajos. A közgyűlés meghallgatta az Utazás 2007 Kiállításról szóló beszámolót. A részvétel nagyon sikeres volt, rengeteg látogatója volt a Duna- Sió standjának, ahol nem csak prospektusokhoz juthattak az érdeklődők, hanem borkóstolón is részt vehettek, illetve két napon át a paksi harmonikás gyerekek produkcióit is láthatták. Elfogadták a múlt évi munkáról, gazdálkodásról szóló beszámolót is. Dömény Zoltán beszámolt róla, hogy közgyűlésüket ezúttal a Zichy Parkhotelben tartották, ahol Heimann János tulajdonos kalauzolta őket. -tVKözlekedési akciók Hat ittas vezetőt találtak a paksi rendőrkapitányság munkatársai a húsvéti fokozott közúti ellenőrzés során. Mónus Attila osztályvezető úgy tájékoztatott, hogy a húsvéti ünnepekhez kapcsolódóan - csatlakozva a megyei akcióhoz - több napos, fokozott közúti ellenőrzést tartottak a rendőrök. Összesen 213 alkalommal szondáztattak, hat járművezetőnél derült ki, hogy fogyasztottak alkoholt, de egyikük sem olyan nagy mennyiséget, arríi a jogosítványába került volna. Egyébként 25 személlyel szemben 160 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, szabálysértési eljárást pedig 20 vezető ellen indítottak. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve a Paksi Polgárőr Egyesület is szervezett húsvéti akciót. Ennek - mint Cseh Tamás elmondta - a megelőzés volt a célja. Az alelnök hozzátette, több száz, az ittas vezetés veszélyeire felhívó szórólapot juttattak el az autósokhoz. A felhívásokat húsvét hétfőre virradóra az autók szélvédőjére rakták a polgárőrök, hiszen tudvalevő, hogy akkor a legtöbb az ittasan volán mögé ülő autós. -vt-Nem diszkóbaleset Szombat hajnalban súlyos közlekedési baleset történt az Energetikai Szakközépiskola előtt. A karambolban hárman sérültek meg. Hajnali 4 óra körül egy, a Tolnai út irányából nagy sebességgel érkező Skoda Fabia a gimnázium előtt előzésbe kezdett. A manővert azonban nem tudta befejezni, mivel kisodródott, megcsúszott, majd az ESZI előtt egy jelzőtáblát és egy vastag fát kiütve a középiskola lépcsőjénél állt meg. Az ütközés erejét jelzi, hogy a Skoda motorja kiszakadt. Mónus Attila, a Paksi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, azonnal megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát. Az eddigi adatok szerint az előzött gépjármű sofőrje nem felelős a balesetért, bár ő is a megengedettnél gyorsabban hajtott. A Skoda Fabia vélhetően a rendkívül nagy sebesség - 130-140 km/h - miatt sodródott ki. A 18 év körüli fiatalok elmondása szerint ki akarták próbálni, mit bír az autó, ezért mentek a megengedettnél gyorsabban. - Ez a baleset nem az úgynevezett diszkóbalesetek körébe tartozik, ittasság nem merült fel - fogalmazott Mónus Attila. A fiatalok életüket a bekötött biztonsági övéknek köszönhetik: a jobb első ülésen ülő fiatalembernek vissza kellett varrni a a fülét, míg a hátsó ülésen utazó személy súlyos koponyasérülést szenvedett, őt jelenleg is kórházban ápolják. A megelőzött gépkocsi szintén fiatal sofőrje a helyszínre érve azonnal megkezdte a sérültek kimentését, értesítette a mentőket és a rendőrséget. A baleset körülményeit a rendőrség szakemberei tovább vizsgálják. -röné-