Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-20 / 8. szám
2 VÁROS Döntés után Elfogadta a testület a város 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót, majd a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát módosítva csökkentette a polgármesteri fogadóórák számát a heti egyró'l havi egy alkalomra. A város hétéves gazdasági programját is elfogadta az önkormányzat. Az előterjesztést Hajdú János polgármester kerek egésznek minősítette, s mint mondta, minden fontos területet érintve foglalja össze a mostani helyzetet és a teendőket. Faller Dezső MSZPSZDSZ frakcióvezető választási ígéretekhez hasonlította a programot, amire Hajdú János úgy reagált, természetes, hogy visszaköszönnek a kampány idején megfogalmazott terveik a programban. Barnabás István alpolgármester is védelmébe vette a programot, aminek szavai szerint az az erénye, hogy tervezhetővé válik a következő hét év, s felkészülten várhatják a külső források megjelenését. Az ellenzék hiányolta a prioritások meghatározását, illetve jelezte, hogy a munkahelyteremtő szándék sem jelenik meg a dokumentációban. Hajdú János rámutatott, azért nem jelezték, mi élvezi az elsődlegességet, mert a megvalósítást a pályázati lehetőségektől teszik függővé, prioritást pedig változatlanul az egészségügy, a turizmus és az e-önkormányzat fejlesztése élvez. A tervek megvalósulását szolgálja az a 2,1 milliárdos kötvénycsomag, melynek kibocsátásáról szintén ezen az ülésen született döntés. A pénzt uniós pályázatok önerejeként használják majd. A kötvénykibocsátásról - hasonlóan az első fordulóhoz - hosszas vitát folytattak. Az ellenzék kifogásolta az öszszeg nagyságát, felvételének módját. Mint Faller Dezső mondta, túl kockázatosnak tartják ezt a módszert, úgy gondolják, szükség esetén hitelt kellene felvennie az önkormányzatnak a testület által meghatározott célokra. Hajdú János ezzel szemben úgy gondolja, a hétmilliárdos költségvetéshez mérten az évi átlagos 150 milliós elkötelezettség vállalható, a kockázat pedig nem nagyobb, mint más hitelfelvételi lehetőség esetében. Az ellenzék képviselői szerint a legnagyobb kockázatot az rejti magában, hogy mivel devizában történnek a tranzakciók, ekkora összegnél nagy veszteség érheti az önkormányzatot az árfolyamváltozások miatt. Hajdú János kiemelte, elvileg most vannak uniós pályázatok, s ezt a város szeretné kihasználni. A két fajsúlyos téma után az előző ülésekhez hasonlóan ismét terítékre kerültek intézményi beszámolók, ez alkalommal két gyermekintézmény, a Napsugár Óvoda és a Benedek Elek Óvoda mutatta be, összegezte tevékenységét írásban, illetve vezetőik válaszoltak a kérdésekre. Két napirendi pont az I. István Szakképző Iskolával volt kapcsolatos. Módosították az alapító okiratát, mivel az iskolában oktatott szakmák képzési ideje megváltozott, kettőről három évre emelkedett, és ezzel összefüggésben változik az osztályok, illetve tanulók száma. A módosítást indokolta az is, hogy változás történt az oktatott szakképzések azonosítószámaiban. A másik téma, ami érintette az iskolát, az igazgatóválasztás. A meghirdetett pályázatra csak a jelenlegi igazgató nyújtotta be anyagát, a pályázat érvényes volt, így a testület döntése értelmében a jelenlegi megbízatás nyári lejártát követően is Czethoffer Gyuláné vezeti az iskolát. Mindemellett döntött a testület pályázati támogatás lemondásáról. Ezt az indokolta, hogy az Akác utca ütés közmű-rekonstrukciójára, valamint a Szabadság, a Barátság, a Gagarin és a Gesztenyés utca útfelújítására pályázati támogatást nyert a város, de a tavaly elvégzett munkák a tervezettnél kevesebbe kerültek, a különbözetről pedig le kellett mondani. Rendeletet alkotott a testület arról, hogy milyen feltételekkel pályázhatnak önkormányzati támogatásra a hagyományos technológiával épült lakóépületek tulajdonosai energiatakarékos felújításhoz. Az anyagot a város honlapján teszik közzé. Módosították a pedagógiai szakszolgálat alapító okiratát, mivel január elsejétől a kistérség négy településéről kérték sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását, ennek teljesítéshez kellett a módosítás. Az ISEB javaslatára kedvezőbbé tették a fiatalok letelepedési támogatásának feltételeit, a változtatások már az idei pályázókra érvényesek. Az egyik változás, hogy ha van lehetőség, negyedévente kiírhassák a pályázatot. A másik: a pályázati kiírásban eddig az szerepelt, hogy a támogatás igénybevételétől számított öt évig a városban fennálló munkaviszonyát fenntartja a pályázó, amelyből legalább három évet aktív munkával tölt. Ha ezt nem teljesítette, nyolc napon belül vissza kellett fizetnie a támogatást. A módosítás szerint, ha ezt a pályázó rajta kívül álló okból nem tudja teljesíteni, nem kell visszafizetnie a támogatást. Döntöttek még pályázat benyújtásáról és ezzel együtt önrész vállalásáról az 1 + 1 forintos útprogramban. Ebből aszfaltburkolatfelújítást lehet megvalósítani. A pályázat érinti a Kishegyi, a Tavasz és a Rosthy utcát. Összesen közel 16 millió forintot szeretne nyerni az önkormányzat. Szintén az egyebek napirendi pontban döntöttek arról, hogy dr. Blazsek Balázs jegyző átmenetileg elláthatja a jegyzői feladatokat Gerjenben is, amíg az állásra kiírt pályázatot lebonyolítják a településen. Az ülés végén zárt ajtók mögött döntöttek arról, hogy a „Paks közbiztonságáért” díjat Sátor Géza, a hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnoka veheti majd át. A képviselőtestület legközelebb május 23-án ülésezik.-kgy/vt-PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Plirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2007. május 4. Címlapfotó: IPA, Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu