Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-06 / 7. szám
18 MOZAIK Mágia és ármány „Káosz és Rend, két viaskodó hatalom, melyek szüntelen harcot vívnak a Worluk feletti uralom megszerzésért. Harcot, aminek kezdete - túlnyúlva az emberi emlékezeten - az idők homályába vész. Fondorlatos ármány áldozatául esel: gyilkossággal vádolnak. Készen állsz bármit megtenni célod elérése érdekében? E sorok egy új játékkönyv hátlapján olvashatóak. Számunkra, paksiak számára azért fontosak, mert egy paksi fiatal tollából származnak. A Victor Mannas név mögött Mannász Viktor rejtőzik. A 19 éves fiú, aki éppen emelt szintű történelem érettségire és jogi pályára készül, tavaly érettségizett a Vak Bottyán Gimnáziumban. Harmadik osztályos kora óta kalandozik a fantázia világában, az iskola könyvtárából akkor kölcsönzött ki egy fantasy könyvet, mely olyannyira lenyűgözte, hogy ott ragadt a mágia, varázslatok világában. Ezen belül is megkedvelte a játékkönyveket, ahol az olvasó, azaz ő maga lehetett a főszereplő, merthogy ennek éppen az a lényege, hogy mindig lehet dönteni, hogyan tovább.- Sok olyan könyvet olvastam, ami tetszett ugyan, de bizonyos helyzetekben én másképpen döntöttem volna, néhány játékkönyvet elolvasva pedig úgy gondoltam, ilyet én is tudnék írni - idézi fel. Az, hogy ismeretlen „vidéki” fiúként bekopogtatott a kiadóba, merész húzás volt. Hogy nem utasították el, az internetnek köszönhető. A Cherubion Kiadó fórumán írt előbb könyvkritikát, majd azon kedvet kapva a sztorit, melyből saját kötete született. A kéziratot elküldte a sorozatszerkesztőhöz, aki egyszer csak jelentkezett, s közölte, kiadják. A fiatal szerző A hit nevében című, fantasztikus játékkönyve egy sorozat 55. része. Mint írója mondja, jelent némi megújulást küllemre, belsőre, az alapot megőrizte, de a szabályokat például megváltoztatta. A kiadó - meséli Viktor - több, mint 15 éves múlttal rendelkezik, A fantasy és sci-fi irodalomban meghatározó hazánkban, az említett sorozat csak egy a sok termékük közül. A fiatal szerző kötete, mely 2500 példányban jelent meg, március 22-én került a boltokba, s mivel a tiszteletpéldányok még nem érkeztek meg, Viktor is az egyik paksi könyvesboltban vette meg. - Nem győztem kivárni - árulja el. Vida Tünde Híres paksiak, paksi hírességek Freund Vilmos építész A Freund család neve Paks város helytörténetében tájékozottak számára nem ismeretlen. A jómódú, főként borkereskedelemmel, de nyomdaalapítással, majd szeszfőzdék, kocsmák működtetésével meggazdagodott család jelentős szerepet játszott Paks mezőgazdasági feldolgozó iparának kialakításában. (Az 1932-ben alapított, és a Paksi Konzervgyár elődjének tekinthető Krausz-Moskovits Egyesült Ipartelepek Rt. iparengedélye Freund Fülöpöt nevezi meg üzletvezetőjének.) Ebből a családból származott az országos ismertséget élvező Freund Vilmos építész, akinek munkássága jelentősen járult hozzá Budapest építészeti arculatának kialakításához. Freund Vilmos 1846. augusztus 12-én született Pakson, és 1920. június 26-án halt meg Budapesten. Építészmérnöki diplomáját a zürichi Műegyetemen szerezte, ezután 1866-tól Budapesten, Skalnitzky Antal építészeti irodájának alkalmazottja lett. Az országos szakmai elismertséget az új Országházra benyújtott és díjazott tervének köszönhette, melyet Schikedanz Alberttel közösen készítettek 1883-ban. (Szintén vele közösen készítette tervpályázatát az Iparművészeti Múzeumra is.) A pályázatokon elért sikerei lehetővé tették önálló irodája megalapítását, s az elkövetkezendő évtizedek során számos jelentős épületterve valósulhatott meg: köz- és magánépületek, budapesti kórházak, a Royal-fürdő, több zsinagóga, ravatalozó, bérházak és magánpaloták sora az Andrássy úton és a körutakon. „íme egy magyar Versailles!” - írta a Vasárnapi Újság 1897-ben a fényűző kényelemmel és eleganciával berendezett Lipótvárosi Kaszinó megnyitásakor, melynek tervezéséért 1896- ban millenniumi díjban részesült. A házat ma Duna Palota néven ismerjük, mely az Országos Választási Bizottság központja az országgyűlési és önkormányzati választásokon. Historizáló neobarokk és neoreneszánsz stílusban tervezett épületei Freund Vilmost a korszak és a Monarchia ismert és sikeres építészévé tették. Életművét a XIX. század végére világvárossá alakuló Budapest köz- és magánpalotáinak, a városképet meghatározó épületeinek sora alkotta, melyek megmentése napjainkra az építésztársadalom és a történelmi múlt emlékeit a telekspekulánsok üzleteitől megmenteni kívánó civil egyesületek fontos feladatává vált. Források: Új Magyar Életrajzi Lexikon, Il.k. Bp.2001. Az építőművészet iránt érdeklődőknek szívből ajánlom Gerle János-Kovács Attila-Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete, Bp. 1990. c. kiadványt, mely tartalmazza Freund Vilmos legfontosabb épületeinek fényképét is, de a Google keresőprogramja is rengeteg forrást közöl róla. Kernné Magda Irén Fotó: Molnár Gyula (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)