Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-04-06 / 7. szám
12 MOZAIK Névadójukra emlékeztek A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola hagyományaihoz tartozik, hogy minden évben diáknappal emlékeznek névadójuk születésnapjára. Ezt még a 2005. szeptemberében megtartott névadó ünnepséget követően határozták el, azzal együtt, hogy a diáknap mellett minden tanév októberében iskolai emléknapot is tartanak, II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának évfordulóján. A Rákóczi nap programjait ebben az esztendőben is két fő szempont alapján szervezték. Az egyik, hogy a rendezvényen megjelenjen a történelmi múlt, névadójuk életművének megismerése, a másik pedig, hogy a szellemi értékek mellett a diákok fizikai erőnlétét szolgáló program is megjelenjen a kínálatban. Ennek megfelelően a gyerekek futóversenyen vettek részt, a felső tagozatosok megnézték a „Rákóczi hadnagya” című filmet, az alsósok pedig rajzos formában ismerték meg a dunántúli tavaszi hadjárat történetét. A napnak minden alkalommal, így idén is fontos mozzanata volt az iskolagyűlés, ahol beszámolt tevékenységéről a diákönkormányzat, illetve iskolai szinten beszélhetik meg diákok és tanárok a felmerülő témákat. Ehhez hasonlóan diáksportköri gyűlést is tartottak, ahol a sportkör elnöke értékelte az eredményeket, megbeszélhették az előttük álló feladatokat. Az idei Rákóczi napon az esti órákban gálaműsort is tartottak. A kétévente megrendezett esten a gyerekek produkcióin keresztül képet kaphatnak a szülők az iskolában folyó művészeti nevelésről. Az alsó tagozatos diákok zenével, verssel, prózával léptek színpadra, évfolyamonként is készültek valamüyen műsorszámmal, illetve a néptánc terén megszerzett tudásukról is számot adtak. Az esten befolyt összeget a szülői munkaközösség kezdeményezésére játszótér építésére fordítják. Azt tervezik, hogy folyamatosan gyűjtik a forrást erre a célra, a későbbiekben további programokat szerveznek. Reményeik szerint szeptemberben már megjelenik az iskola udvarán az akció első kézzelfogható „gyümölcse”, majd a későbbiekben folyamatosan bővítik az udvari játéktárat.-gyöngy-Amiért érdemes tanítani Örömmel fogadnak a Deák Ferenc Általános Iskolában, amikor érkezésemet követően a matekos gyerekek iránt érdeklődöm. Mindenki tudja, kiket keresek, ők az iskola idei büszkeségei. Séllei Anett ötödik osztályos, a Bátaszéki Matematika Versenyen ért el negyedik helyezést igen rangos mezőnyben.- Öt feladatot kellett megoldani két óra alatt, ebben a versenyben teljesen ki kell fejteni a feladatok gondolatmenetét - meséli - de az idei szerintem nagyon könnyű volt - teszi hozzá. Tanára, Omai Ferencné- csakúgy, mint alsó tagozatos tanítói Jeneiné Habran Ilona és Mezősi Árpád - büszkék rá.- Erről a kislányról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, ilyen tanítványokról mondja az ember, hogy mégiscsak érdemes még dolgozni - állítja. Ez az eredmény hosszú pályafutásra teszi fel a koronát, a tanárnő nyugdíjba vonul nyáron. Az évek során azonban nem csak tehetséget gondozott, hanem a gyengébbek felzárkóztatására is nagy figyelmet fordított:- A matematikában aztán igazán egyéni bánásmódot kell alkalmazni. A gyengébbeket először arra kell rávennem, hogy koncentráljanak, mert anélkül nem is érthetik. Óriási eredmény, amikor az ember át tud segíteni egy gyereket a holtponton. Ezekre emlékszem legszívesebben a 36 évemből - mondja. Bor Julcsi a hatodik, Nagyfalusi Norbert a hetedik osztályosok között zárta a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei döntőjét az első helyen.- 25 feladat volt és öt lehetőség közül kellett mindig a helyeset kiválasztani - magyarázza Julcsi, Norbi pedig azt is elmondja, hogy kicsit taktikázni is lehetett, a rontott feladattal több pontot veszít a versenyző, mintha nem jelölne választ. Ókét Varga Miklós készítette fel a versenyre. - Ahhoz, hogy a gyerekekkel valamire jussunk, három dolog kell, a gyerek, a szülő és mi, pedagógusok. Ez fontossági sorrend is. Mert ha a gyerek olyan képességű, adottságú és úgy is áll hozzá, akkor könnyebb őt kormányozni. A szülő sokat nyújthat, mi meg ott vagyunk a sor végén és az a dolgunk, hogy megpróbáljuk egyengetni az útjukat. Igazából azonban nem a tanórán. A gyerekek zöme sajnos segítségre szorul. Öt éve szervezek az iskolában házi versenyt, melynek része egy zrínyis típusú feladatsor, és ezek a gyerekek szakkörre is járnak - mondja. Norbi és Julcsi a tavaszi szünetben vesznek részt a verseny háromnapos országos döntőjén. -s-Fotó: Szaffenauer Ferenc (fent), Molnár Gyula (lent)