Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-01-12 / 1. szám
14 MOZAIK Mit süt-főz ma? Balogh Ferencné Napjainkban az élet szinte minden területén hódít az azonnaliság elve. Ha körbenézünk az élelmiszerboltok polcain, mindenféle gyorskajákkal találkozhatunk. Talán még az elkészítési idő csökkentésében tudnak a gyártók versenyezni a kegyeinkért, hogy a piros vagy a sárga csomagot fogjuk meg. Merthogy az idő mindig kevés. Az pedig, hogy a konyhában “pazaroljuk”, már igazi luxusnak számít. Illetőleg van még egy sürgető tényező: az éhes gyerekszáj. Pláne ha ebből kettő is akad, úgy, mint Balogh Ferencné családjában. Margit mindig is nagyon szeretett sütni vagy főzni, de manapság - ahogy ő mondja - a pepecselők ételek nem jönnek be. Hétvégeken rendszeresen készít süteményt, újabban keverteket, muffínokat és egyéb édességeket, amik nem órákig készülnek, hogy a gyerekek hamar nekiláthassanak. A „mézes tészta” rendkívül egyszerű és gyorsan fogyasztható. Igaz ugyan, hogy mézet soha nem látott, de Margit még úgy emlékszik gyerekkorából, hogy a szép aranybarna színe miatt nevezték mézesnek. Nagymamája gyakran sütötte nekik, ő a szegény ember sütijének nevezte. Ezek az alapanyagok minden éléskamrában megtalálhatók voltak akkor is. A tojást, cukrot, zsírt és a lekvárt keverjük össze. Margit szerint a nagymama receptjét lehet bátran korszerűsíteni Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg cukor, 5 dkg zsír, 16 dkg lekvár, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 30 dkg liszt, 2 dl szódavíz. Párom édesanyja kifogyhatatlan a régi történetekből, van, amit mástól hallott, másokat maga is átélt. A szereplőket általában névről is ismeri, tudja, hogy XY ki fiaborja, hogy kinek a lányát vette el, és hogy akkoriban miket pletykáltak róla a vénasszonyok. Talán ezektől az információktól válik „életszagúvá” a meséje, amit aztán mi tátott szájjal vagy éppen nagyokat kacagva hallgatunk. Karácsonyi története úgy húsz-harminc évvel ezelőtt a régióvárosban, vagy ahogy akkoriban mondták, a faluban játszódik. A család kilétét sajnos nem fedhetem fel (gondoljanak csak a személyiségi jogok megsértésére), legyen elég annyi, hogy a történet valós, a szereplők pedig akár az ön szomszédai, vagy annak szülei is lehetnek. A készülődés Szabóéknál is (jó név, van belőlük Pakson is bőven) ajándékvásárlással kezdődött. Persze abban az időben még teljesen normálisan gondolkodtak az emberek, ésszerű, praktikus dolgokat választva, szigorúan betartva az „addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér" íratlan szabályát. A család abban az évben egy hűtőládát vásárolt, amit aztán az úgynevezett „tisztaszobában” helyezett el, Plörő Füstbe ment karácsony nem csak a mérete miatt, hanem mert olyan hangos volt, hogy csak két ajtóval odébb lehetett tőle elaludni. Ezt a hűtőládát kapta mindenki. Legkevésbé a 11 éves Pistike örült, ő ugyanis már hetekkel ezelőtt megtalálta az ő sajátjának vélt ajándékát, egy tűzpiros tűzoltóautót, amit aztán hiába keresett a fa alatt. Mint kiderült, a játékot a szomszéd néni vette a fiának, s mivel „az a büdös kötök mindent megtalál", náluk rejtették el. Szegény Pistike, még csak nem is reklamálhatott a meg nem kapott autó miatt, hiszen akkor kiderül az ő turpissága is. Az öreg Szabó néni sem volt maradéktalanul boldog, mondván: „mi a rossebnek köll télvíz idején jeges ládát venni, mikor ölég hideg van idekint is!" Lássuk be, ebben van némi igazság! Miután a gyönyörű nagy (inkább utóbbi, mint előbbi) hűtőládát elhelyezték a szobában, döbbentek rá, hogy az ünnepi asztalnak jóval kisebb hely jut, mint az előző években, pedig hát a család, a vendégségbe várt komáéknál is bővült (odaköltözött az anyós), űgyhogy kicsit összébb húzták a bútorokat. No, ezzel nem is lett volna baj, csak hogy elmozdították a régi szenes kályhát is... A vacsora ezúttal is pazarnak ígérkezett, a ház asszonya kitett magárért, az ünnepi asztal ugyanis csak úgy roskadozott a sok ételtői. A komáékat - ahogy szokták - a kiskonyhában kisüstivel várták, s épphogy beszédbe elegyedtek, amikor hatalmas csattanás hallatszott a hátsó szobából. A tett színhelyére elsőként a ház asszonya érkezett, s bár a fekete füsttől sok mindent nem látott, érezte, hogy nagy a baj. Számára ez akkor vált bizonyossá, amikor a közvetlen utána nagy slunggal érkező férj - nyilván ő sem látott semmit, vagy csak kihasználta a kínálkozó alkalmat - fellökte szegényt. Mikor már tisztábban láttak, felmérték a károkat. A galibát a kályhacső okozta, mégpedig úgy, hogy ráesett a megterített asztalra. Mondanom sem kell, hogy az étel java kárba veszett. Az, hogy a szobát tetőtől talpig beborította a korom, már csak hab volt a tortán! A két asszony jajveszékelve állt neki a romok eltakarításának, s mivel a férfiak úgy gondolták, csak útba lennének, keseregve vonultak ki a konyhába, hogy bánatukat házipálinkába fojtsák. Ez az elfogyasztott kisüsti mennyiségének és az üres gyomornak köszönhetően maradéktalanul sikerült, a két koma irgalmatlanul berúgott. Az asszonyok a karácsonyi esti nagytakarítás után, kissé nyűgösen indultak instabil férjükkel az éjféli misére, ahol a két jómadár hol vadkan módjára horkolt, hol pedig könnybe lábadt szemmel, mélyen meghatva hallgatta a szentbeszédet. Állapotukba változást az orgona hangja idézett elő. Amikor ugyanis felcsendült az ismerős dallam a két koma felélénkült, hogy aztán mindenkit megelőzve, elsőként zendítsen rá a „Hej1, de mennyből az angyal" című nótára! Hahn Szilvia Fotók: Balog Judit (fent), Csahóczi Fotó (lent) és zsír helyett margarint tenni a tésztába. Bár azt is hozzáfűzte, hogy vannak például linzertészták, amiket a mai napig jó kis házi zsírral készít, mert azzal jobb ízű lesz. Apropó íz! Amilyen ízű lekvárt használunk, olyan ízű lesz a sütemény. Alma, barack, ribizli, málna, kinek melyik a szimpatikus. Ha pedig már leszoktunk az otthoni szóda gyártásáról, akkor használjunk ásványvizet. A lényeg, hogy bubis legyen. Végül keverjük hozzá a lisztet, szódabikarbónát és a vizet. Sütni úgy kell, mint a piskótát, előmelegített sütőben, 180-200 fokon, tűpróbáig. Ez is a nagymamától elsajátított kifejezés. Margit ugyan soha nem tanult meg öt kötőtűvel harisnyát kötni, de ez a tű tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember lánya megnézze, megsült-e a mézes. Ha elkészült, meghinthetjük porcukorral vagy leönthetjük csokimázzal, különféle formára vághatjuk, és úgy kínáljuk. Margitnak ezzel soha nem kellett bajlódnia. Mire elkészült volna a csokimáz, a gyerekek mindig eltüntették az édes csemegét. sete
