Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-23 / 6. szám
SPORT 16 PFC: egy győzelem, egy vereség Hullámzó teljesítményt nyújtott legutóbbi két mérkőzésén a Borsodi Ligában szereplő Paksi FC labdarúgócsapata. Március 10-én a listavezető és válogatottakkal teletűzdelt MTK Budapest látogatott a Fehérvári útra. Aki akár csak pár perccel is lekésett a kezdő sípszóról, lemaradt az első gólról is. Az első percben ugyanis szöglethez jutott a PFC, melyet Heffler végzett el. Középre adását a mindenkit megelőző Lambulics saját kapujába fejelte. Ezt követően hatalmas küzdelem alakult ki a pályán, a Paks remekül védekezett és kontrázott, míg az MTK csak szenvedett az első 25 percben. Majd, amikor már kezdtek kilábalni a kezdeti sokkból a fővárosiak, újabb gólt ért el Lengyel Ferenc gárdája. Kiss Tamás kapott jó labdát a baloldalon, élesen középre lőtt és az érkező Pollák, Végh lábai között, a hálóba sodorta a pettyest. Mindenki meglepetésére két öngóllal, de a PFC vezetett. A félidő hátralévő részében a vendégek támadtak többet, de a hazai védelem magabiztosan állt a lábán. A fordulás után, ahogy várható volt, mindent egy lapra feltéve támadott az MTK, míg a paksi zöldfehérek életveszélyesen kontráztak. A 60. percben aztán Cvitkovics tizenegyesből szépített, de újabb öt minutummal később megfogyatkozott a listavezető. Kristont szándékos ütésért az öltözőbe parancsolta a játékvezető. A kegyelemdöfést Belényesi találata jelentette a Garami egylet számára a 73. percben. így 3:l-re magabiztosan győzött a Paksi FC az MTK Budapest ellen. A következő fordulóban Diósgyőrben vendégszerepeit a PFC. A 4000 néző előtt lejátszott mérkőzésen az orkán erejű széllel is meg kellett birkózniuk a feleknek. Az első játékrészben a Diósgyőr lépett fel támadólag. A szél által is támogatott hazai csapat a 20. percben megszerezte a vezetést. Egy kapu előtti kavarodást követően Rubint kotorta a labdát a paksi kapuba. A 33. percben megduplázta előnyét a pirosfehér gárda, 11-esből Farkas volt eredményes. Ezt követően a fiatal paksi kapus tartotta a lelket a paksiakban. A második félidő második percében szépített a Paks. Belényesi beadásába Katona csúsztatott, és a labda a hosszú alsó sarokban kötött ki. A PFC ezután átvette a játék irányítását, de a DVTK is veszélyesen ellentámadásokat vezetett. Mindkét hálóőr remekül védett, s a hátralévő időben több gól már nem esett, így a Diósgyőr 2:l-re nyerte az összecsapást. A Sport Televízió által is közvetített mérkőzésen a mezőny legjobbjának Pokorni Pétert, a PFC kapusát választották a szakemberek. A Paksi FC 21 fordulót követően 26 ponttal a bajnoki táblázat 11. helyén áll. Legközelebb március 31-én szombaton 15 órakor hazai pályán játszik Lengyel Ferenc együttese. Az ellenfél ezúttal a Győr együttese lesz, mely találkozót a tervek szerint szintén élőben közvetíti a Sport TV efgé Kaposvár és Kecskemét kipipálva A 21. bajnoki fordulóban az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata a Kaposvári KK-t fogadta a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Nagyon elkapta a fonalat az egykor szebb napokat megért vendégcsapat ellen az ASE, már az 5. percben 10 pont volt az előnye. Az első negyedben Czigler és Walters vitte a csapatot, míg a második negyedben a hárompontos kosarakat szerző Kiss Zsolt, és a nagyon harcos Horváth Zoltán találatai által nőtt tetemesre a hazai előny (54-31). A nagyszünet után visszaesett az iram, sok volt a hiba mindkét oldalon, a kosárba is ritkán találtak a csapatok. Az utolsó tíz percben többféle variációban játszott a paksi csapat, a Kaposvár becsülettel küzdött, de csak keveset tudott lefaragni a hátrányából. A legeredményesebb ASE játékos Horváth Zoltán volt, 27 ponttal. Az Atomerőmű SE 89-73-ra legyőzte Kaposvárt. Zsoldos András a paksi csapat mestere elmondta: „Nagyon jó első félidőt játszottunk, a szünet után pihentettem a kisebb sérüléssel bajlódó játékosainkat.” A 22. fordulóban Kecskemétre utazott az ASE csapata. A házigazda Univer számára a nyolc közé jutás, azaz a felsőházi rájátszás, míg az Atomnak a második hely megtartása volt a cél. Az új kecskeméti csarnok hangulata közel sem olyan félelmetes, mint a régié volt, és a csapatban sincs olyan átütő erő, mint mondjuk az előző évadban volt. A mérkőzés alakulása paksi szempontból nem is lehetett volna jobb, hét-ötös Univer előny után átvette a vezetést Zsoldos András alakulata, és a találkozó végéig ki sem engedte a kezéből. Mind a négy negyedet, és így a mérkőzést is az ASE nyerte, a legtöbb pontot, 19-et, Horváth Zoltán szerezte. Univer- Atomerőmű SE 72-82. Az ASE jelenleg a második helyen áll a bajnokságban, a következő mérkőzésre március 24-én szombaton, a Gesztenyés úti csarnokban kerül sor, az ellenfél az utolsó helyen álló Debreceni Vadkakasok-UPC csapata lesz. joko