Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-03-23 / 6. szám
MOZAIK 9 juk, akire nem kötelesek terhelő vallomást tenni. Ez Bakonyi László szerint megengedhetetlen. Az alosztályvezető külön felhívta a figyelmet a biztonsági öv használatára, ami hetven százalékkal növeli a túlélési esélyt. Az pedig, hogy nem érdemes bekötni, mert, ha ég a kocsi, vagy beszorul valaki, nem tud kiszállni, az akciófilmek sugallta tévhit, mondja. Tavaly a paksi térségben egyetlen kocsi lobbant lángra. A biztonsági öv tehát valóban életet ment, hangsúlyozta. -vt-Óvatosságra int a rendőrség Egy hét alatt három halálos baleset történt, öt halott volt a paksi kapitányság illetékességi területén a közelmúltban. Az adat sokkoló, de miként a közlekedésrendészeti alosztályvezető mondja, nem kell belőle messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a statisztikát éves, illetve több éves szinten érdemes vizsgálni. Bakonyi László hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy „elmennének” az esetek mellett, szinte azonnal fokozott akcióba kezdtek megyei kollégáikkal közösen. A három említett baleset egyébként különböző okokra vezethető vissza. A motoros baleseteknél - több ilyen is volt - a járművezetők egyértelműen még nem álltak át, nem szokták meg a sok motoros jelenlétét. A diszkóbalesetek sajnos tipikusak, s gyakran előfordul az is, hogy hajnaltájt lankad a figyelem, ami közrejátszhatott a három halállal járó, Dunakömlődnél történt esetnél. Bakonyi László rámutatott, nagy hangsúlyt helyeznek az ellenőrzéseknek, mert a rendőri jelenlétnek visszatartó ereje van. A szakember szerint egyébként a magyar szankciórendszer túl megengedő, ezért rossz a közlekedési morál, sok a baleset. Külföldön sokkal súlyosabban büntetik a szabályszegőket, könnyen ugrik a vezetői engedély, ezért ott nem kockáztatnak. A magyar határt átlépve, rálépnek a gázra, mert itt kisebb pénzbüntetéssel megússzák a gyorshajtást, teszi hozzá. Bakonyi László arról is beszélt, hogy bízik abban, hogy rövidesen bevezetik az objektív felelősség rendszerét, és nem lesz módjuk a közlekedési szabályok ellen vétőknek kibújni a felelősség alól. Ma egyszerűen közlik, hogy nem ők vezették a gyorsan közlekedő, tilosban parkoló autót, hanem családtag-Kvíz Szerkesztőségünk játékra invitálja olvasóit. Oldja meg kvízünket öt lapszámon keresztül, és a helyes beküldők között wellness hétvégét sorsolunk ki. Megfejtéseiket fordulónként postán, e-mailben vagy személyesen juttathatják el szerkesztőségünkbe. Aki mind az öt fordulóban helyesen válaszol, annak ötszörös esélye van a nyereményre! Címünk: Paksi Hírnök, 7030 Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Második kérdéssorunk városunk sportolóihoz kötődik. 1. Hányszoros Magyar Kupa-győztes az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata? A. kettő B. három C. négy 2. Milyen érmet szerzett a 2002-es bledi sakkolimpián az Ács Péterrel erősített magyar válogatott? A. arany B. ezüst C. bronz 3. Hány felnőtt világbajnoka van az Atomerőmű SE cselgáncs szakosztályának? A. kettő B. három C. négy Delegáció Erdélyben Hagyományosan meghívást kapott Paks városa Kézdivásárhelyre, a március 15-i ünnepségre. A delegáció, melyet Barnabás István alpolgármester vezetett, három napot töltött az erdélyi városban. Részt vettek az erdélyi város többi testvértelepüléseinek képviselőivel az ünnepségen, mely - mint Barnabás István mondta - meghatározó élmény volt. - Tapasztalatainkat itthon is szeretnénk kamatoztatni - mondta az alpolgármester. Rajta kívül a paksi küldöttség tagja volt Ulbert Sándor és Kern József képviselő. Paksra várhatóan legközelebb Kárpátaljáról, Viskről érkezik önkormányzati delegáció, de visszavárják az erdélyieket is.-vida-Fotók: Vida Tünde fhalra!. Kövi Gernn linhbraj