Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-23 / 6. szám

VAROS 3 Döntés után A képviselő-testület márciu­si ülésén, második forduló­ban tárgyalta a város a 2007. évi költségvetést. Tizenkét képviselő igennel, négy nem­mel szavazott, így elfogadta a testület az előterjesztést. A város költségvetéséről Hajdú János polgármester elmondta, lesz pénz az intéz­mények fenntartására, vá­rosüzemeltetésre, a hét és fél milliárdos keret durván fele ezt a célt szolgálja. Új­szerű, mutatott rá, a 22%-os fejlesztési arány, amilyen mértékűre még egy évben sem volt példa. A polgármes­ter ezt azzal támasztotta alá, hogy a következő hét évben beruházásdömpingben gon­dolkodnak, és ennek nyitá­nyaként az első évben a szo­kásosnál is nagyobb beruhá­zási elképzeléseket valósíta­nak meg. Nem szeretnék el­szalasztani a pályázati lehe­tőségeket, uniós pénzek lehí­vását, ehhez pedig önrészre van szükség, amit a tervek szerint kötvénykibocsátással fognak megoldani, és nem hi­telfelvétellel. Ez volt egyéb­ként az egyik pont, amely mi­att az MSZP-SZDSZ frakció képviselői nem szavazták meg a költségvetést. Faller Dezső, a frakció vezetője el­mondta, bár megértik, hogy a pályázatokhoz szükség van hitelállományra, de nem tud­nak egyetérteni azzal, hogy ez kötvénykibocsátással tör­ténjen, ők az eddig is alkal­mazott hitelfelvételt szorgal­maznák. Nincsenek megha­tározva a pontos beruházási célok, biankó tételeket tar­talmaz a dokumentum, s a megszorításokat nem humá­nusan kezeli, sorolta ellen­érveiket Faller Dezső, aki szerint a kistérségi szerep­­vállalást sem kezeli helyesen a város, s így bevételektől esik el, megtakarítási lehető­ségeket szalaszt el. Kovács Sándor, a Paksi Lo­kálpatrióták Egyesületének frakcióvezetője úgy fogalma­zott, hogy nem volt könnyű helyzetben a testület, ezen belül a frakció sem, hiszen elég szoros költségvetés ké­szült. - A bizottsági üléseken igen komoly vita folyt erről, elmondhatjuk, hogy egy sor olyan dolog, ami fontos lenne a városban, nem került bele, de nem azért, mert a testület nem akarta, hanem azért, mert jelen pillanatban ilye­nek az anyagi lehetőségek, itt is megszorításokra volt szükség - tette hozzá. Kern József úgy gondolja, nem volt könnyű összeállíta­ni a költségvetést, mert azok a források, amelyek még ta­valy rendelkezésre álltak, megcsappantak, és így na­gyon meg kellett gondolni, miből tevődik össze a költ­ségvetés végösszege. A gaz­dasági bizottság vezetője hozzátette, hogy a hiányzó források előteremtésére ő a kötvényt tartaná jobb meg­oldásnak. - Az biztos, hogy nem szabad elszalasztani a lehetőséget, a városnak pénzre van szüksége ahhoz, hogy az uniós pályázatokhoz hozzá tudjanak férni - fűzte hozzá. További témák A képviselő-testület hatá­rozott a szociális és gyer­mekjóléti intézmények té­rítési díjáról, tárgyalt a vá­ros gazdasági programjá­ról, amely az eddigi gya­korlattól eltérően nem négy éves ciklust ölel fel, hanem az uniós költségve­tési ciklusnak megfelelően hét évre szól. Az előterjesz­tett program tartalmazza a kötelezően ellátandó fel­adatok vonatkozásában a fejlesztési irányokat, meg­oldási módokat. A gazdasá­gi program egyfajta irány­­mutatás, amelynek legfon­tosabb feladata a prioritá­sok meghatározása, a ben­ne foglaltak megvalósítása függ a város pénzügyi hely­zetétől, illetve a változó kö­rülményektől. Az előter­jesztésről több képviselő mondta el véleményét, il­letve élt javaslattal, ame­lyeket a második fordulós előterjesztés elkészítésé­hez figyelembe vesz a pol­gármester. Arról is egyhangú döntés született az ülésen, hogy az 1997-ben létrehozott „E- gyütt a katasztrófavédele­mért” Közalapítványt meg­szüntetik oly módon, hogy egyesítik a „Paks és Kör­nyéke mentéséért” Alapít­vánnyal. A grémium korábban dön­tött arról, hogy minden alka­lommal intézményi tájékoz­tatót hallgat meg, ez alka­lommal a Szociális Intézmé­nyek Igazgatósága és a Bó­bita Bölcsőde volt soron. A márciusi tanácskozás zárt üléssel ért véget, ahol úgy döntöttek, hogy a követ­kező négy évben is Darócziné Szalai Edit, vala­mint Balogh Pálné látják el a Paksi Közművelődési Kht. ügyvezetői teendőit. Legkö­zelebb április hetedikén ül össze a képviselő-testület. Akkor közmeghallgatást is tartanak.-kgy-Személyre szabott társkeresés, leinformálható ügyfélkörrel. 20/9333-672 Pakson, az Atom Center és a Tesco szomszédságában üzlethelységek kialakítására alkalmas 1314 m2-es ingatlan egyben vagy részletekben eladó. Érdeklődni: Alpek István 20/926-7408 PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2007. április 6. Címlapfotó: Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI GÉPKIÁLLÍTÁS 2007. március 30-31. (péntek-szombat) AContstar Hungary Kft. és az Inter-Plant Kft. szeretettel meghívja Önt és családját országos mezőgazdasági gépkiállítására. 'k 'k'k^k CONTSTAR HUNGARY Kft. 7020 DunafBldvár. Paksi út 81. Tel.: (06-75)541-276, (06-30)400-1414, Fax: (06-75)541-275 Az aktuális pályázati lehetőségekről előadást tart Font Sándor, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. Rendkívüli vásári kedvezményekkel és szórakoztató lovasbemutatóval várjuk vendégeinket. A gépkiállítás helye, címe: Pongrácz Major, 6041 Kerekegyháza, Kunpuszta 76.

Next

/
Thumbnails
Contents