Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-03-09 / 5. szám

PROGRAMOK, SZOLGÁLTATÁSOK 19 Mozi Március 11. (vas.) 19 óra FŰRÉSZ III. Feliratos amerikai horror Március 14. (szerda) 19 óra BŰNÜGYI REGÉNY Olasz krimi Március 16. (péntek) 19 óra APOCALYPTO Feliratos amerikai dráma Március 18. (vas.) 19 óra KONYEC - AZ UTOLSÓ CSEKK A POHÁRBAN Magyar roadmovie Március 21. (szerda) 19 óra ÁTOK 2. Feliratos amerikai horror Kiállítás A műveló'dési ház könyvtár galériájában „A varázserejű hímestojás” címmel Nagyné Hajdú Júlia kiállítását láthat­ják (képünkön). A nagykiállítóban március 19-én 17 órakor Valerij Platonov, az Orosz Kulturá­lis Központ igazgatója nyitja meg Alexandr Kabanov és Zicherman Sándor Róbert képzőművészek kiállítását. A kiskiállítóban március 13-án 17 órakor lesz „Ott­hon Európában - Impro­­víziók” címmel Bomba Gyu­la decsi fotográfus alkotá­sait bemutató tárlat meg­nyitója, Decsi-Kiss János képzőművész, újságíró köz­reműködésével. Program Gyermekjátékok, népdalok, kézműves foglalkozás isko­lásoknak március 26-án 13.30-15.30 között a a VMK- ban. Közreműködik a Vető­virág együttes. Belépő 200 Ft. VMK HÚSVÉTVÁRÓ Húsvéti pályázat általános is­kolásoknak és óvodásoknak. Várjuk a saját készítésű raj­zokat, különböző technikával díszített tojásokat, saját szerzeményű locsoló verse­ket, húsvéti történeteket stb. A munkákat április 2-ig vár­juk a művelődési központba. Eredményhirdetés: április 6- án (pénteken) 14 órakor a húsvéti családi napon. HÓFEHÉRKE MEG A TÖRPÉK március 19-én 10, 13 és 14.30 órakor. Jegy: 500 Ft HANGVERSENY Március 30-án (pénteken) 18 órakor „Csak énekelj, mert az ének jó dolog!” A Paksi Váro­si Vegyeskar hangversenye. Közreműködnek: a Pro Artis Művészeti Iskola Rézfúvós Kvartettje és Tóthné Hanoi Franciska xilofonon. Vezényel és a műsort ismeiteti: Simon Péter. Jegy: felnőtt: 1000 Ft, diák, nyugdíjas: 500 Ft. Március 15-én (csütörtökön) a DC Dunakom Kft. szeméttelepe és a hulladékudvara zárva tart. A csütörtöki járattervben lévő konténerek és kukák ürítését március 16-án (pénteken) végzik. Hulladékudvar nyári nyitva tartása: (március 16-október 15.) kedd-péntek: 10:00-18:00; szombat: 8:00-12:00; vasárnap, hétfő: zárva Szeméttelep nyári nyitva tartása: (március 16-október 15.) hétfő-péntek: 6:00-20:00; vasárnap: zárva Az ATOMIX Kft. Tűzoltási és Kárelhárítási Szakágazata felvételt hirdet az alábbi munkakör betöltésére. TŰZOLTÓ GÉPKOCSIVEZETŐ: A munkakör betöltésének feltételei:- érettségi- orvosi alkalmasság - PAV I.- „C" kategóriás jogosítvány Az elbírálásnál előnyt jelent:- jó fizikai állóképesség- műszaki irányú végzettség Jelentkezni lehet Schreiner István tűzoltási és műszaki mentési vezetőnél a 75/507-968-as telefonszámon Fotó: Molnár Gyula TelePaks Március 13-án, kedden 19.15-kor a Lelátó maga­zin vendégei a Tolna Me­gye Legjobb Sportolója díjban részesült paksi versenyzők lesznek. Március 14-én, szerdán a Mindenttudás Egyeteme 7. szemeszter 8. előadásá­ban Pongor Sándor beszél a bioinformatikáról és a rendszerbiológiáról. Az előadás címe: Az adathal­moktól a rendezett infor­mációs hálózatokig. A március 15-i városi ün­nepséget felvételről, az­nap 19 órától adja a TelePaks. Faluház Március 29-ig „Hóvirág ha­rangja” Majoros Irén Er­zsébet verseit és képzőmű­vészeti alkotásait, Lakiné Dobai Judit boszorkányba­báit bemutató kiállítást lát­hatják. Március 12-én 17:00-kor „Az én népfőiskolám” prog­ram sorozatban „A méhek társadalma, a méz jótékony hatásai” címmel Rajnai György méhész tart elő­adást. Március 14-én 18 órakor: Megemlékezés az 1848/49- es forradalom és szabad­ságharcról. * PAKS Nyitva tartás: H-V 05-20-ig Telefon: 75/315-983 20/9450-992 PANTAR Kegyeleti Szolgáltató Bt. Paks, Kálvária utca 2. Állandó ügyelet: 30/9363-255 w

Next

/
Thumbnails
Contents