Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-01-12 / 1. szám
2 VAROS |/| • / • i •• •• • // Ujevi koszonto (Folytatás a címlapról) Az egészségügyi ellátás továbbfejlesztését, hatékony, ügyfélbarát hivatal kialakítását, valamint a turizmus feltételeinek javítását tűztük a zászlónkra, azon tevékenységeken (útfelújítások, panelprogram, munkahelyteremtés stb.) kívül, melyekben jelentős sikereket értünk el a korábbi években. A következő év nem egy lesz a sok közül. 2007, a hétéves uniós költségvetési ciklus első éve. Figyelmünket az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati lehetőségeire kell elsősorban irányítanunk. Az előkészületek részben megtörténtek, részben folyamatban vannak. Nem vagyunk lemaradásban, de vesztegetni való időnk sincs. A 2007. év is munkás év lesz. Én magam, mint eddig, ezután sem kívánok politikai csatározásokkal foglalkozni. Drága az idő. Erre nagyon drága az idő. Paks a kistérség (a volt járás területét kell ezalatt érteni) központja. Közigazgatási, gazdasági és szolgáltatási szerepe növekszik. Az egész kistérség fejlődésére hatással van Paks fejlődése, és a paksi városvezetés magatartása. Tehát fokozott a felelősségünk. Emiatt sem fogok hitvitákat folytatni politikainak álcázott személyi, értékrendi, vagy éppen stilisztikai kérdésekről. Jó évünk volt. NB l.-be jutott a focicsapat. Az erőmű is jól vette az akadályt. Az orosz szakértők segítségével eltávolították a sérült üzemanyagot a mosótartályból. Egy gonddal kevesebb. Egy nagy gonddal. Gratulálunk mindnyájan ehhez, mi, akik a kerítésen kívülről szemléljük az eseményeket. De az erőmű gondja a mi gondunk is, hiszen a város az erőmű stratégiai partnere. És viszont. Közös a jelen- és jövőbéli érdekünk: biztonságos és gazdaságos energiatermelés, illetve jól működő, kulturális és szolgáltatási kínálatában sokszínű, jó oktatással és egészségügyi háttérrel rendelkező, politikailag kulturált kisvárosi lét biztosítása. Kedves Paksiak! Békés, nyugodt évet kívánok mindnyájuknak Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületé nevében! Hajdú János www.paks.hu www.hajdujanos.hu Polgármesteri zöld szám: 80-377-777 Röviden Karácsonyra kigyúltak a fények a református templom körül. A díszvilágítást a Paksi Atomerőmű Zrt. építtette meg. Tavaly a szomszédos katolikus templomé készült el az atomerőmű jóvoltából, mintegy ajándékként a város lakói számára. Az éjszakai megvilágítást kis ünnepség keretében karácsonykor kapcsolták be először, ez alkalomból Hajdú János polgármester, Kovács József vezérigazgató és Lenkei István lelkész mondott köszöntőt. A református templomot megvilágító reflektorok üzemeltetését az önkormányzat vállalta. Kovács József ígéretet tett arra, hogy jövőre az evangélikus templom is sorra kerül. Az „Együtt a katasztrófavédelemért” közalapítvány tavaly novemberben kiírt felhívására két pályázat érkezett. A közalapítvány kuratóriuma mindkettőt elfogadta. A Paksi Hírnök százezer forint támogatást kap egy féléves riportsorozat létrehozásához. A riportok katasztrófahelyzetek személyes tapasztalatait mutatják majd be. A Dunaszentgyörgyi Polgárőrség ugyanennyi támogatást kap a munkájukat segítő, hálózatoktól független kommunikációs eszközök beszerzésére. Bővülnek a Pákolitz 1st ván Városi Könyvtár szolgáltatásai. A munkaügyi központtal való együttműködés keretében Foglalkoztatási Információs Pont (FIP-pont) is működik az intézményben, tájékoztatott Gutái István könyvtárigazgató. Ennek keretében a könyvtár munkatársai segítenek az álláskeresőknek az információk beszerzésében, az érdeklődők kiadványokat, címeket, telefonszámokat, weboldal-elérhetőségeket kapnak, melyek révén nő az újbóli munkába állásuk esélye. A FIP pont szolgáltatásait a könyvtár nyitvatartási idejében lehet igénybe venni. Az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület álláskereső szolgáltatása 2007-ben két helyen is fogadja Pakson a munkanélkülieket. Január 10-től szerdánként délelőtt 9-től 12 óráig a művelődési központban, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat épületében áll az álláskeresők rendelkezésére. Az „Állj Talpra!” elnevezésű munkaerőpiaci szolgáltatás ingyenes és személyre szabott. Négyszemközti beszélgetésen és közös állásfeltáráson, illetve konkrét elhelyezkedési segítségnyújtáson alapul. KIADÓ INGATLANOK Paks főutcáján, a volt konzervgyári irodaépületben (Tolnai út 2.) 15 m2-80 m2-ig. Érdeklődni: 30/9372-668 75/511-252 STJLiN Paks, PAKSI HÍRNÖK öy^ lancsics u. 22. OÄ”209 Megjelenik kéthetente, 4200 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Szemüvegkeretekből Főszerkesztő: Vida Tünde (Tel.: 20/398-4504) 20% kedvezmény! Főmunkatárs: Kövi Gergő- SZTK vények beváltása, Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53.- szemüvegkészítés, javítás kiváló E-mail: paksihirnok@index.hu minőségben. Telefon és fax: 75/310-153 OTR Patika Egészségpénztár Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd és Vitaminpénztár Partner (kártya) Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Szemüvege készleten tévő Következő megjelenés: 2007. január 26. lencse esetén 1 órán beiül elkészül Címlapfotó: Szaffenauer Ferenc Panorámakép: www.paksnet.hu