Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-03-10 / 5. szám
6 ATOMERŐMŰ Paks nélkülözhetetlen A Magyar Villamos Művek (MVM) Magyarország harmadik-negyedik legnagyobb vállalatcsoportja, melynek sikeres működéséhez elengedhetetlen a jól képzett műszaki szakemberek utánpótlásának biztosítása, éppen ezért fontos számukra például a műegyetemi képzés - mondta Kari Imre, az MVM stratégiai igazgatója február végén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ipari nyűt napján. Mint hangsúlyozta: mindezek miatt az MVM és mint a cégcsoport meghatározó vállalata, a Paksi Atomerőmű Rt. is sok szálon kötődik a felsó'oktatáshoz és együttműködnek a Műegyetemmel. Az MVM keretmegállapodást kötött az egyetemmel, amely az oktatást segíti. Ez az együttműködés a paksi atomerőmű szempontjából is lényeges, hiszen működtetéséhez speciális tudású szakemberekre van szüksége. Kari Imre rámutatott, hogy az atomerőmű nélkülözhetetlen a hazai villamosenergia-rendszerben. Ennek fontosságát jelzi az is, hogy a Parlament 96,7 százalékos többséggel támogatta az atomerőmű üzemidő-hosszabbítási elképzelését, mellyel együtt megvalósítják a blokkok teljesítménynövelését is. Az igazgató jelezte: ritkán kerül szóba, de az MVM szeretné, hogy a jövőben újabb blokkok épüljenek Pakson, hiszen ez tiszta energia, segítségével nagymértékben lehet csökkenteni az ország energiafüggőségét. Az év eleji gázszállítási gondok ugyanis rávilágítottak az ország kiszolgáltatott helyzetére. Mayer György Turizmus épül a tárolóra A kutatások szinte a végére értek, megkezdődik a létesítés. Legkésőbb 2008 elejére fogadóképessé válhat a bátaapáti radioaktív hulladéktároló, ha a finanszírozáshoz szükséges forrás rendelkezésre áll - tájékoztatott a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. ügyvezetője, dr. Hegyháti József. A terv az, hogy nem csupán az atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékának befogadására alkalmas felszín alatti tárolót építenek Bátaapátiban, látogatóközpontot is szeretnének. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az effajta nukleáris létesítmény turistalátványosságnak számít, olyan azonban, amilyet Bátaapátiban szeretnének, nincs még a világon. Frigyesi Ferenc beruházási igazgatótól megtudtuk, hogy vadasparkot, kilátót terveznek. Az ötletet az adta, hogy az általuk használt terület határán húzódik a Duna-Dráva Nemzeti Park védett természetvédelmi övezete. A központ évi tízezer látogató fogadására lesz alkalmas. A leendő tároló egyébként két külön önálló egységből, egy felszíni létesítménysorból, illetve magából a felszín alatti tárolóból áll majd, amely a végleges kiépítésnél összesen negyvenezer köbméter kis- és közepes radioaktív hulladék elhelyezésére lesz alkalmas. Az első szállítmány a tervek szerint 2007 végén, 2008 elején érkezhet meg Paksról. Ennek feltétele, hogy a beruházáshoz szükséges források és hatósági engedélyek rendelkezésre álljanak.-tünde-Fejlesztésre is jut pénz Paksi ülésén megkötötte az idei évre szóló keretszerződést a TE IT az atomerőművel és a radioaktív hulladékkezelő társasággal. A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás, mint nevében is hordozza, ellenőrzési, tájékoztatási feladatokat lát el, s ezért anyagi támogatást kap a két cégtől. Mint Török Gusztáv elnök elmondta, a Paksi Atomerőmű Rt.-től egy 1992-ben kötött szerződés alapján 57 millió forintot kapnak 2006-ban feladataik ellátására. Ez az összeg idén több, mint a duplájára egészül ki. 80 millió forintot kap a TE IT azért, mert az őszre tervezett üzemzavar-elhárítás többletfeladatokat ró rá. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. a környező önkormányzatokat tömörítő szervezetnek a közelükben - azaz Pakson - folyó nukleáris beruházás költségeinek arányában fizet. A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója bővítése nyomán 240 millió kerül a TE IT kasszájába. Ebből negyvenmilliót működésre, információtovábbításra, ellenőrzésre fordítnak, kettőszázat a társasággal egyeztetve fejlesztésre. Erre hivatalosan idén nyűik lehetőségük először, mivel módosították az atomtörvényt. Korábban az APEH és az Állami Számvevőszék folyton kifogást emelt, ha nem közvetlen tájékoztatásra fordították a juttatást. - Helyretette a dolgokat a törvénymódosítás - mondja dr. Hegyháti József. Az RHK Kht. ügyvezetője hozzátette: a polgármesterek joggal érveltek úgy, hogy számukra nagyobb információs csatorna, ha elmondhatják, hogy egy beruházás azért valósult meg, mert a település felvállalt egy nemzeti projektet. - Teljesen megérdemelten jutnak támogatáshoz, s emelkednek ki a többi település sorából szép környezetükkel, rendezett infrastruktúrájukkal, hiszen jelentős szerepet vállalnak a nukleáris tájékoztatásban - tette hozzá. Török Gusztáv elnök elmondta, a pénzből iskolákat, utakat, közösségi házakat újítanak fel. -vida-Fotó: RHK Kht.