Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-03-10 / 5. szám

4 VÁROS A harmadik úton Kételyek között az első választók Dr. Tóth Csaba Attila, a MIÉP-JOBBIK, A HARMA­DIK ÚT jelöltje nemzeti sors­kérdésnek tekinti, hogy párt­ja ott legyen a törvényhozás­ban. A Tolnán éló' képviselője­lölt, aki feleségével négy kö­zös gyermeket nevel, köve­tendő példaként a két világhá­ború közti éveket hozta fel, amikor a megcsonkított Ma­gyarország a gazdasági világ­válság és a külső ellenakarat mellett is talpra állt, mert megfelelő vezetői voltak. Kijelentette továbbá, hogy a parlament pártjai méltatlan­ná váltak az ország további vezetésére, mivel 1990-től az elmúlt tizenhat évben a legna­gyobb lehetőségek ellenére is csődbe vitték az országot. A jelölt megemlítette a ma­gyar sajtó hallgatását, mely véleménye szerint nem be­szélt a lengyelországi esemé­nyekről. - Ha egy ország megelégeli a külföldi erősza­kos befolyást, akkor a semmi­ből is kormányerővé képes válni, ha akar - beszélt a len­gyel példáról, és hozzáfűzte, hogy a pártja nem fog meg­szavazni nemzeti érdekkel el­lentétes törvényeket. - A Né­meth László által is megmuta­tott magyar út ott áll előttünk - fogalmazott Dr. Tóth Csaba Attila - Első lépés az első for­dulóban a pártok közül a MIÉP-JOBBIK, A HARMA­DIK ÚT-at választani. -faj­idén 400 ezer középiskolás korú első válasz­tó adhatja le voksát az országgyűlési válasz­tásokon. Közülük 200 ezren a 2004-es euró­pai parlamenti választásokon és a kettős népszavazáson sem szavazhattak még. Fel­mérések szerint egyébként az első szavazók korlátozott társadalmi és politikai ismerete­ik miatt különösen befolyásolhatók. - A fia­talok nagy része nincs tisztában a parla­ment, a kormány vagy az ellenzék fogalmá­val sem, ezért többnyire a szülők politikai beállítottsága szerint szavaznak - írja a Figyelőnek A Szonda Ipsos legfrissebb ki­mutatása szerint a 18 és 22 éveseknek (te­hát az első szavazóknak) csupán 37 százalé­ka menne el szavazni. Az Országgyűlési Vá­lasztási Iroda központilag küld tájékoztató anyagot az első választók számára - tudtuk meg dr. Blazsek Balázs jegyzőtől. Ezt két héttel az első forduló előtt kapják kézhez az ifjú szavazók. Azok az első választók, akik információt szeretnének kapni, megtalálnak mindent a www.elsovalaszto.hu internetes címen.-fj-Lapzártáig a Tolna megyei kettes számú választókerületben a következő képviselő­­jelölteket vették nyilvántartásba: ifj. Cson­ka József (MCF Roma Összefogás Párt), Komáromi Lilla (MDF), Molnár József (MSZP), dr. Strasszer Tamás (SZDSZ), Tóth Ferenc (Fidesz, KDNP). TÉREN ÁDÁM Sajnos szerintem konkrétan a választásokról, illetve az az­zal kapcsolatos tudnivalókról kevés információ hangzik el a sajtóban, viszont a csapból is politika folyik. Mi általában otthon, a családban beszélgetünk erről a témáról, de azt, hogy elmegyek-e szavazni, nem tudom, még nem döntöt­tem el. V lit e: VÁRSZEGI ESZTER Természetesen elmegyek szavazni, figyelem a híreket és a szüleimmel is beszélgetünk erről. Az iskolában a történe­lemtanárunk is nagyon segítőkész. Bár próbálom nyomon követni, de helyileg sajnos kevés információt kapunk, és eléggé bonyolultnak tartom a magyar választási rend­szert. SZABÓ KRISZTIÁN A médiából tájékozódom a választásokkal kapcsolatos tud­nivalókról. Igazából inkább csak az országos eseményeket követem figyelemmel, a helyi politikát nem. Nem tudok még mindent, de próbálok minél több információt össze­gyűjteni, hogy megfelelően adjam le a voksomat. BARANYA KRISZTIÁN Politikai műsorokat nézek, böngészem az internetet. Az is­kolában tanultunk a régi választásokról, de a mostaniban is sokat segítenek a történelemtanárok, bemutatják, elma­gyarázzák, mit, hogyan kell. így úgy érzem, megfelelően tájékozott vagyok, és felkészült a választásra. KRASZNAVÖLGYI ÁGNES Igyekszem minél jobban tájékozódni a választásokról, mert még nem tudok mindent. Ehhez különböző inter­netes oldalakat, fórumokat használok, illetve a napi sajtó­ból értesülök a politika eseményeiről. Fotók: Fonyó Dániel

Next

/
Thumbnails
Contents