Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-02-24 / 4. szám
MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Dr. Csók Sándor A hajdani gólyafészkes szülőotthont tizenhét éven át vezette dr. Csók Sándor, aki négy esztendeig a kórház orvosi szobájában lakott - lakása nem lévén - de mivel sokáig ő volt a kórház egyetlen doktora, amúgy is bármikor szükség lehetett rá. Evekig nem volt szabadságon sem. Ahogyan ő mondja: nemcsak hivatása, hanem legfőbb szenvedélye és hobbija is a gyógyítás. A főorvos elegáns, tengerkék zakóban vár, cseppet sem izgatott, hiszen gyakorlott interjúalany: néhány éve, miután dunaszentgyörgyi házában betörők jártak, a riporterek gyakori vendégnek számítottak nála.- Apám negyven évig volt Dunaszentgyörgy orvosa. A gyermekkorom a féktelen szabadság jegyében telt. Egész nap játszottunk az óriási telkek szérűskertj eiben - emlékszik vissza, amikor a dunaszentgyörgyi vonatkozások felől kérdezem. A híres festő, Csók István - akinek a festményeit ellopták - nagyapjának volt testvére. - Három híján megkerültek a képek, de a per még most is tart - legyint, viszont élvezettel mesél arról, hogy az eljárás során milyen sokféle embert ismert meg. Pedig élettapasztalata bőven lehetett, hiszen azokban az években, amikor praktizált, számtalan páciense volt, először Szekszárdon, majd Pakson. Büszkén meséli, hogy a cigány betegek kedvéért még a nyelvüket is megtanulta. - Most is nagyon sokat járok a rendelőintézetbe, itt nőgyógyász kollégáimtól sokat tanulok, tőlük tájékozódom a legmodernebb nőgyógyászati eljárásokról, és nagyon jó látni ezt a tökéletesen felépített és felszerelt, kiváló szakemberekkel dolgozó intézményt. Büszkeséget is érzek, mert a megteremtésében nekem is volt részem. Annak idején megalapítottuk a Paksi Kórházért Alapítványt, a kuratóriumi elnök én voltam, és sok ezer aláírást gyűjtöttünk, minisztériumokban kilincseltünk. Bár nem kórház épült, de a rendelőintézet kiváló minőségben elkészült. Jóleső érzés, hogy ehhez nekem is van közöm - mosolyodik el. Mikor arról faggatom, hogy mi a titka a hetven év feletti frissességnek, a rendszeres munkát és a sok mozgást ajánlja. 0 maga naponta jár Dunaszentgyörgyre a bernáthegyikhez. - Mindenki tudja, hogy második szenvedélyem a kutya. Nemzetközi sikereket hoztak nekem, ma is nagyon sok örömet adnak, bár most kevesen vannak, csak 13 felnőtt meg egy kölyök - meséli, aztán az is kiderül, hogy most is kedveli a társasági életet - ez is a recepthez tartozik - ahogyan ő mondja, nagyon szeret bulizni, nem csak a komolyzenét élvezi. Ezen kívül most is hódol kedvencének, az irodalomnak:- Sok verset tudok kívülről, és ha megtetszik egyegy költemény, azt még ma is megtanulom. Nem tudom, mit hoz a holnap, de boldog ember vagyok és voltam. Igaz, hogy az én életemben is - mint mindenkiében - voltak hullámvölgyek, de ezekből saját erőmmel másztam ki. Ami még nagyon fontos: nem csak én szerettem Paks lakosságát, de én is sok rajongást és megbecsülést kaptam, ami nekem erőt adott. Erre szükségem is volt, mert a városi és járási vezetéstől segítséget soha nem kaptam. A hullámvölgyekben pedig a versekben kerestem a vigaszt. Ahogyan Villon mester mondta: ... és biztosan remélem, hogy nekem egyszer minden sikerül.” S. Szabó Tehetségesek, fiatalok Rykala Abigél Abigél a Pro Artis Camerino vonósegyüttes tagja. 13 évnyi fiatalsága ellenére rendkívüli határozottsággal fogalmaz, ha zenéről volt szó:- Legfőbb vágyam, hogy zenei pályára menjek, szerintem én hegedű nélkül nem is lennék. Nagyon szeretem Johann Sebastian Bach műveit - szögezte le. Hegedűvel kezdte a muzsikálást, de ma már zongorázni is tanul, mert aki zenei pályára készül, annak azt is kell, a szolfézs és az éneklés miatt. A közös zenélést nem a vonósegyüttesben kezdte.- Kicsi korom óta sok zenét hallgatok, apukám harmonikázni szokott, de nekem mindig is a hegedű hangja tetszett. Néha szoktunk apuval is közösen zenélni, ő harmonikán, én hegedűn. A bátyám pedig gitáron játszik. Van még egy öcsém is, ő dobol - sorolja. A szóló szerinte élvezetesebb, mint a kamarazenélés, jobban ki tudja fejezni magát. A közös muzsikálásban pedig az a jó, hogy mindenki figyel a másikra, és együtt hoznak létre valamit. Abigél a Balogh Antal Katolikus Gimnáziumban tanul. Korábban atletizált is - ezt édesanyja nyomán, de mostanában sokkal inkább kedveli a nyelveket. Ezekre később nagy szüksége lehet, hiszen - mint elárulta - szeretné bejárni a fél világot. S. Szabó Fotók: Molnár Gyula
