Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-02-10 / 3. szám

SPORT 17 Félidőben botlott az ASE Félidejéhez érkezett a 2005/2006-os férfi kosárlab­da NB I. alapszakasza. Az Atomerőmű SE bajnok- és kupagyőzteshez illően szerepelt az első tizenhárom fordulóban. Az ősz folyamán jelentős változások történ­tek a keretben, sok új játé­kost kellett beépítenie a csa­patba Zsoldos András veze­tőedzőnek. Két meghatározó játékos, Czigler László és a csapatkapitány Mészáros Zalán sérülés miatt csak a bajnokság kezdetén tudott bekapcsolódni a felkészülés­be. Ennek ellenére, a jó sor­solásnak is köszönhetően, el­ső öt mérkőzését biztosan, nagy különbséggel nyerte a csapat. Ekkor jött egy nem várt vereség Körmenden. A társaság gyorsan túllépett a fiaskón, hiszen ismét egy öt­meccses nyerőszéria követ­kezett, ráadásul több rang­adóval, a Pécs és a Kecske­mét elleni meccsekkel fűsze­rezve. A pécsi mérkőzésen egy sajnálatos sérülés is tör­tént, Horváth Zoltán térde volt az áldozat, a center majd csak február vége felé léphet ismét pályára. A tizenkettedik fordulóban óriási küzdelemben vesztet­tek Monroe-ék Székesfehér­váron az Albacomp ellen, ez­után azonban magabiztosan verték a másik nagy riválist, a Debrecent. sei 96-91-re kikaptak a 11. helyen álló sördögöktől.- Ha a tabellát nézzük, elé­gedettnek kellene lennünk. A Körmend elleni vereség a körülmények és a hely at­moszférája miatt „belefér”. Az Albacomp ellen jól játsz­va, az utolsó másodpercek­ben kaptunk ki. A soproni kí-Ifjúsági teniszverseny Óriási érdeklődés mellett rendezte meg a PSE Tenisz Szakosztálya január utolsó hétvégéjén a Téli Ifjúsági Versenyt az új ürgemezei te­niszcsarnokban. Egyszerre két pályán zajlottak a mérkő­zések, az indulókat korcso­port és felkészültségi szint alapján kategóriákba sorol­ták. Összesen 41 lány és 21 fiú nevezett. A verseny vé­gén nyolc egyéni és két páros győztest avattak. Egyéni versenyszámokban első helyen végzett a lányok­nál Fábián Fanni (kezdő), Szeip Gréta (alapozó II), Hanoi Beáta (haladó II), Bach Alexandra (haladó I). A fiúk versenyében győztes lett Pálmai Zoltán (kezdő), Sörédi Márk (alapozó), Pázmándi Péter (haladó II), valamint Tárnok Tamás (ha­ladó I). A lányoknál Kincses Kitti és Szeip Gréta nyert pá­rosban, a fiúknál pedig Tár­nok Tamás és Pető József. cseri Eredmények 2005. 10. 20. ASE - Sopron 103-71 2005. 10. 30. Nyíregyháza - ASE 68-97 2005. 11. 04. ASE - Dombóvár 92-62 2005. 11.12. MAFC- ASE 63-84 2005. 11. 19. ASE - ZTE 104-68 2005. 11. 26. Körmend - ASE 78-66 2005. 12. 03. ASE - Kaposvár 97-80 2005. 12. 10. Falco - ASE 78-97 2005. 12. 21. ASE - Szolnok 91-64 2006. 01. 13. Pécs - ASE 82-86 2006. 01. 21. ASE - Kecskemét 83-65 2006. 01. 28. Albacomp - ASE 95-92 2006. 02. 01. ASE - Debrecen 97-79 2006. 02. 04. Sopron - ASE 96-91 Az odavágók után február negyedikén az első visszavá­gó következett, és Sopron­ban nagyon rossz védekezés-Teremtorna kicsiknek és nagyoknak A két paksi sportegyesület, az ASE és a PSE gondosko­dott az elmúlt hétvégéken ar­ról, hogy a zord időjárás elle­nére megfelelő versenylehe­tőséget biztosítson utánpót­láskorú labdarúgói számára. A különböző tornákon kiváló ellenfelek ellen készülhettek az ifjú futballisták a tavaszi nagypályás szezonra. A Neutron Kupa terem­­labdarúgó tornát az 1997. január 1-je után született labdarúgók számára ren­dezte a PSE. Ez a szekszár­diak győzelmét hozta, az ASE a második, a PSE a negyedik helyen zárt. „AZZURÓ” Kupa Duna­­center Beton Teremlabdarú­gó Torna elnevezéssel az ASE az 1991. január 1-je után született focistáknak hirdetett tornát. Itt is szek­szárdi győzelem született. Az ASE csapatának a ne­gyedik hely jutott, míg a PSE a hatodik, utolsó helyre szorult. A „RHEINHOLD” Kupa teremlabdarúgó tornán az 1996. január 1-je után szüle­tett futballisták léptek pá­lyára. Itt a PVSK gárdája nyert, második a Fener­­bahce, harmadik az UTE lett. A rendező ASE csapa­tának meg kellett elégednie az ötödik hellyel, mivel csak három pontot sikerült sze­reznie. A „PARTNER” Kupa terem­­labdarúgó torna az 1995. janu­ár 1-je után született labdarú­góknak adott játéklehetősé­get. Itt a szervező PSE szorult az utolsó helyre, az ASE mö­gé. A tornát a kalocsaiak nyer­ték a Kaposvár illetve a PVSK csapata előtt. cseri süss sse* Wmmimmrn .m iMíá ISWi UftlWI » 81* :;u— >niL,; assess ;wj»> •■•MjWtg -, usaeus ' "j»« SR8X8C »15SKU ’ iä'UiW ‘l’laSÉ* JUT r Fotó: Szaffenauer Ferenc nos fiaskó azonban nem elfo­gadható - értékelte az ASE szereplését Tóth János szak­osztályelnök. cseri

Next

/
Thumbnails
Contents