Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-02-10 / 3. szám
MOZAIK 13 Paksi hősök emlékeit kutatja A halk szavú, szőke fiatalemberrel dolgozata kapcsán találkoztam, melyet a Vak Bottyán Gimnáziumban írt. Araczki András ezzel a tanulmánnyal vett részt a Tolna Megyei Kulturális Intézet által meghirdetett Ifjú Tudor tanulmányi versenyen is, melynek részeként már előadást tartott a témában Gyönkön, és hamarosan Pakson és Dunaszentgyörgyön is meghallgathatjuk őt.- Dolgozatom a Tolna megyei honvédekről szól, akik megjárták a Don-kanyart. Ha valakit érdekel a téma, az olvassa el Szabó Péter és Szilágyi Mihály: Tolnai honvédek a Donnál című könyvét, mert abban tényleg minden megtalálható, ami fontos. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy nem minden egészen úgy történt, ahogyan a tankönyvekben írják. Szerencsém van, mert a papám, Gaál Frigyes szintén érdeklődik a történelem iránt, és kölcsönösen inspiráljuk egymást: én is segítek neki, ő is hoz nekem információkat. A dolgozatírás közben is sokat számított, hogy akikkel én beszéltem - paksi túlélők -, őket először ő kereste fel. Több mint hatvan év távlatából beszélni arról, hogyan ölték meg valakinek a társait, hogyan volt kénytelen maga is vért ontani - nem egyszerű dolog.. Ráadásul erről évtizedekig szót sem ejthettek. Szerintem ezt a témát még nem is dolgozták fel teljesen, volna még kutatnivaló bőven! - meséli lelkesen. A történelmi témáktól csak rövid ideig sikerül elszakítanom Andrást, mikor a szabadidejéről kérdezem. Edda és Karthago lemezekből összeállított gyűjteményét mutatja, de kiderül: nem ezek a kedvencek, hanem az Emperor. - De az már kaotikus, durva - tereli el a szót sietve. András idén érettségizik, Pécsre, a bölcsészkarra készül: - Úgy érzem, a történelmet szeretem annyira, hogy úgy foglalkozhassak vele, mint egy hobbival. Nem azért, mert munka, hanem azért, mert szívesen csinálom, és közben jól érzem magam - árulja el. Most ’56-os témájú dolgozatra készül, ennek a paksi vonatkozásait szeretné felkutatni. Ez a dolog még nagyon képlékeny - teszi hozzá. Ennek ellenére úgy reméli, ebből is sikerül egy hasonló kaliberű tanulmányt elkészíteni. S. Szabó Gyorsan korrigálták a tévedést Az érettségi botrány után kisebb malőr történt a középiskolai felvételinél is. Hat középiskolában, köztük a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban tévedésből felbontották és a diákoknak adták a pótfelvételi kérdéssorát. Pakson 186 tanuló felvételiző közül nyolcán kaptak rossz csomagot. C. Szabóné Kocsiczki Hona igazgató elmondta, elkerülte a figyelmét a dátum, csak arra ügyelt, hogy megfelelő tantárgy feladatlapját bontsa ki. Röviddel a dolgozatok kiosztása után azonban rájött a hibára, és kicserélte a lapokat. - Nálunk mindenki egységesen azt a feladatsort írta meg, ami erre a napra ki volt tűzve, egy diákot sem ért hátrány - tette hozzá. A nyolc felvételizőnek is megfelelő dolgozatírási időt, illetve szünetet biztosítottak. Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) főigazgatója is megerősítette, a felvételizőket nem érte hátrány sem itt, sem ott, ahol megírták a másik feladatsort. - Ugyanarra a vizsgára készültek a feladatlapok, így azok teljesen egyenértékűek - mondta. A vétkes intézmények felelős vezetői ellen az OKÉV szabálysértési eljárást indított, s várhatóan pénzbüntetést szab ki. A csütörtöki pótfelvételire már nem használhatták azokat a csomagokat, amelyet korábban igényeltek, az új feladatok zárt internetes rendszeren érkeztek, s minden iskola annyit nyomtatott belőlük, amennyire szükség volt. Pakson végül egyetlen diák felvételizett ezen a napon, mert az előző vizsgán közlekedési baleset miatt nem tudott részt venni.-vida-Katasztrófavédelem alapfokon Cikksorozatunk előző részében a nemzetközi nukleáris eseményskálát ismerhették meg, most néhány gondolat erejéig azzal foglalkozunk, mi történik katasztrófa esetén. Nukleáris baleset esetén a katasztrófavédelem helyi munkatársai felsőbb utasításokra cselekedhetnek. Természetesen ez a munka teljes összhangban történik. A baleset fokától függően lépnek életbe a különböző védelmi intézkedések. Az egyes szituációkat számítógépes programok segítségével elemzik, ezek alapján rendelhetők el megfelelő védelmi fokozatok, foganatosíthatók védelmi intézkedések. Ezek a balesetek igen összetettek lehetnek. A települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről a 114/1995-ös kormányrendelet intézkedik. A településeket, elhelyezkedésüktől függően a katasztrófavédelem szempontjából veszélyességi fokozatokba kell sorolni. Veszélyeztetettség szempontjából a települések besorolásánál a nukleáris veszélyeztetettségen kívül még figyelembe kell venni az árvízi, vegyi és közlekedési veszélyeztetettséget is. Az erőművet és 9 kilométeres körzetét I-es veszélyességi csoportba sorolták. A 9 és 30 kilométeres körzetben fekvő települések a Il-es csoportba tartoznak, mondta el Ferencz Győző polgári védelmi alezredes. A katasztrófavédelem baleset esetén a lakosságot az elektronikus médián, valamint a szirénarendszeren keresztül tájékoztatja a teendőkről. Egy esetleges kitelepítés esetén már bekapcsolódik a feladatok végrehajtásába a rendőrség és a Gemenc Volán is.-pgr-Fotó: Szaffenauer Ferenc