Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-11-17 / 22. szám
16 SPORT Három pontot rabolt a Pécs a Fehérvári úton A soproni bravúros győzelem után újabb siker reményében fogadta bajnoki mérkőzésen a Paks FC NB I-es labdarúgó csapata a Pécset a Fehérvári úti pályán. Egy védelmi hiba után a vendégek már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, és hiába támadott ezután a hazai csapat, nem sikerült egyenlítenie. A 90 perc a Paks számára az ősz leggyengébb játékát, és a Pécs 1-0- s győzelmét hozta. A 13. fordulóban november 13-án, igaz nem pénteken, hanem hétfőn, Csepelen játszottak Búzás Attiláék, az ellenfél a Budapesti Honvéd együttese volt. A házigazdák léptek fel támadólag, az első félidőben sorra dolgozták ki a helyzeteket, de vagy a kapus Kovács Attila, vagy a szerencse megóvta a Paks hálóját a góltól. A második félidő 15. másodpercében Tamási Gábor lerántotta a kitörő Herczegfalvit, amiért megkapta második sárgalapját. A tíz főre fogyatkozott paksi csapat hősiesen védekezett, sőt még ellentámadásokra is futotta Kiss Tamásék erejéből. Az utolsó percekben mindent egy lapra téve rohamozott a Honvéd, de gól nem született. A Paks ezzel a döntetlennel 15 pontnál tart, és 11. a táblázaton. Lengyel Ferenc csapata a következő fordulóban a Vasas ellen lép pályára. cseri Kellemes őszi időben népesült be a Tekeklub a PSE őszi Teketória bajnokságára. Sportrendezvényként könyvelik el, de sokkal inkább családi piknik, némi mozgással, sok jókedvvel főszerezve. Családi és baráti kategóriában fogadják a nevezéseket. Általában az utóbbi kategória a népesebb, s ez az idén sem volt másképpen. Apró gyerekek, már-már profi tekézők gurításai követték egymást, közben sült- és bográcsételek készültek. Az apróbb gyerekek a rögtönzött játéksarokban múlatták az időt, a nagyobbakat egyebek mellett csocsóasztal várta. A nap végén pedig Horváthné Szeip Ildikótól vehették át a legjobb csapatok megérdemelt jutalmukat. Díjazták a Teketória bajnokság legfiatalabb és legidősebb versenyzőjét is. Valóra vált gyerekkori álom Pakson és környékén egyre többen ismerik Búzás Attila nevét. 11 évesen itt kezdett futballozni, később játszott a Honvédban, majd visszatért városunkba. Mióta a Paksi FC az első osztályban szerepel, a sporthírekben gyakran találkozhatunk vele. Irányító középpályásként játszik, akárcsak példaképe, Zidane. Szerinte ez a legszebb poszt, mert ez szól leginkább a futballról. Megfelelő technikai képesség, kombinatív játékkészség kell a játék szervezéséhez. Eddigi tapasztalata szerint bármilyen összetételben feltalálja magát, de az összeszokottság megkönnyíti a munkáját. Gyermekkorában látta, hogy a sportolók milyen megbecsülést élveznek városszerte, s arról álmodott, hogy egyszer majd őt is körülrajongják. Álma valóra vált. A rajongást nem érzi még, de a megbecsülést igen. Szerinte Pakson nyugodt légkörben lehet futballozni, a sportvezetők nagyon korrektek, a gazdasági háttér megfelelő, így nekik csak a játékkal kell foglalkozni. A felsőbb osztályba jutással a játékosok felelőssége is megnőtt, mondja. Szeretnének az NB I-ben maradni, s minél több szurkolót a pálya szélére csábítani. Attila tudja magáról, hogy nem könnyű eset, „ami a szívén, az a száján”. Ebből adódóan volt néhány kisebb konfliktusa a klubon belül, de azt reméli, ismerik mái’ annyira, hogy tudják: mindig jobbító szándék vezérli. Mivel a foci kitölti minden idejét, ez a lehetőségeit behatárolja. Jelenleg „B” licences edzői képesítéssel rendelkezik, de szeretné továbbképezni magát. Felesége mindenben támogatja, e nélkül nem is tudna helytállni. Két gyermekük van, Attila és Mónika. Attüa küenc éves, s az ASE színeiben csatárként játszik. Vajon ő most miről álmodik? -gyuri-Kezdőrúgás Az idei, tizenhatodik ESZI-DUNASPORT Kupa Teremlabdarúgó Bajnokságra tizenhárom csapat nevezett. Az alapszakaszban mindenki játszik mindenkivel, majd ezt követően kialakul a hatcsapatos „felsőház” és hét résztvevős „alsóház” a rájátszásban. A mérkőzések december másodikén kezdődnek, a döntőket pedig 2007. január 6-án rendezik. Immár több, mint tizenöt esztendeje, hogy Leskó László, az ESZI akkori sportszervezője kitalálta és életre hívta az ESZI-Kupa Kispályás Teremlabdarúgó Tornát. Elsősorban azzal a céllal, hogy a megyei bajnokságban szereplő csapatoknak biztosítsa a téli felkészülést és játéklehetőséget. Felsorolni is nehéz lenne, hogy ki mindenki szerepelt már itt. Kezdve a paksi kedvencektől: Eger, Búzás, Vayer, Osztermájer és Benedeczkin keresztül a névsor nagyon hosszú, nem beszélve a jobbnál jobb amatőr együttesekről, akik egyenlő partnerei és ellenfelei a profiknak.-Titti-Fotók: Vida Tünde (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)