Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-11-17 / 22. szám
A raKSI mniwiv ment PAS ZI Bréking nyúz A KORI KORA Korunk divatos sportja a görkorcsolya. Hogy a gyökereknél kezdjük: a jégkorcsolyából alakult ki, valószínűleg az 1 700-as évektől kezdve használják. Az első ismert feltaláló, Joseph Merlin 1760-ban mutatta be a fémkerekekkel felszerelt művét egy farsangi bálban, ahol hegedülve korcsolyázott át a báltermen. Mivel képtelen volt megállni és kanyarodni, egy hatalmas tükörnek ütközött. Először az in-line, vagyis egysoros korcsolyák terjedtek el, majd irányítási problémák miatt megalkották a kétsorosat. A világháborúk visszafogták a sportág fejlődését, 1960-ig kellett várni a következő nagyobb újításra. Onnantól kezdve azonban folyamatos felfelé ívelés: tömegével gyártják a jobbnál jobb fitnesz-, hoki-, speed-, csillapított, cipő- és agresszív korikat. Az agresszív görkorcsolya utcai sport, ami a gurulóson kívül ugrásokból és csúszásokból áll. Ez utóbbit csöveken, korlátokon, padkákon és lépcsők alsóbb fokain végzik; innen jön a vád, hogy a korisok szétverik a várost - legalábbis azok szerint, akik még nem láttak közelebbről egy korit. Ezek az eszközök valójában műanyagból készülnek, helyenként gumival kombinálva, így a fémben, márványban, betonban nem okoznak kárt. A sportág profibb kedvelői összemérhetik tudásukat, ám a hazai versenyzők nagy hátrányban vannak a külföldiekkel szemben. Bármennyire is ügyesek és merészek, nincs helyük gyakorolni, rossz idő esetén pedig sokuknak messzire kell utazni egy fedett pályáért. Ez az oka annak, hogy a paksi korisok is az utcára kényszerülnek. Hiába akadna köztük szép számmal tehetséges versenyző, mindenhonnan elzavarják őket, így jobb megoldás híján egyelőre kénytelenek beérni a házi készítésű kis csövekkel. A paksi korisok még mindig bíznak benne, hogy előbb-utóbb sor kerül egy skate-park építésére, hisz mindenki ismeri a mondást: „A lepényhal meg utoljára"! Penge Ez a hónap is véget ért Biritón. Történtek jó és rossz dolgok, de ezekből csak a jókat emelném ki. Biritó távol van mindenféle civilizációtól, ezért haláleset, tüntetések, gázolások és páncélozott lovaskocsi-eltulajdonítás nem történt, nem úgy, mint egyéb nagyobb falvakban. Iskolánkba bevezették a sulirádiót, aminek az az előnye, hogy ezen túl nem kell megkérnünk a kedves büfés nénit, hogy szóljon a diákoknak az aktuális híreinkről. Szekszárdon minden évben rendeznek börzéket a továbbtanuló általános iskolások számára, ezen belül azoknak, akik tovább akarnak tanulni. (Mert ugye köztudott, ez már nem divat.) Itt a sulink is megjelent. Monológom elején megígértem, hogy csak a jó híreket fogom elmondani, de muszáj egy rossz hírt is közölnöm az olvasóval. Iskolánk egyik legkiválóbb tanára, P Viktor eltávozott, na de nem az élők sorából, hanem az erőműbe. Én személy szerint örülök is, meg nem is, de ezzel sokan egyetértenek velem az iskolából. Elm Gábor P.E.F. Az egész történet egy nyári estén kezdődött a paksi Duna-parton. Mint mindig, aznap este is tele volt fiatal szerelmesekkel. A Hold és a csillagok fénye megcsillant a Dunán, a hullámok csobogtak... Na, ez az, aminek az égvilágon semmi köze a történethez, amit most veletek megosztok. Szokás szerint egy kocsmában gyűlt össze a jónép. Naná, hogy nekem is ott volt a helyem. Drága cimboráimmal kikértük a szokásos sörünket, és az élet nagy dolgairól dumáltunk. És ekkor jött a nagy ötlet, hogy találjunk fel valami világmegváltót... (Folytatás a 4. oldalon)
