Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-11-03 / 21. szám

VÁROS 3 A város jó hírét öregbíti Érmet éremre, sikert sikerre halmoz, de megmaradt annak a kedves, helyes fiúnak, amilyennek megismerték a paksiak. Minap megkapta a város egyik legrangosabb ki­tüntetését, ami - mint elárulta - felemelő érzés volt számára. A világbajnok kenus nemrég sárkányhajóban lapátolt össze né­hány aranyat, most edzőtáborozik, s köz­ben igyekszik nevelni újdonsült kedvencét, az alig több mint három hónapos boxer kölyköt. Első nemzetközi sikereit 1995-ben érte el Kozmann György az Atomerőmű SE kenusaként. Azóta világbaj­noki aranyérem, olimpiai bronz is csillog éremgyűjte­ményében. Nevét nemcsak Pakson, hanem az egész or­szágban megismerhették. Elismeréseit október 23-án Pro Urbe-díjjal gyarapította. A relikviák sora minden bizony­nyal gyarapod­ni fog még. Gyuri készül a következő olim­piára, sőt, ha minden elkép­zelései szerint alakul, a négy évvel azutánira is. A város el­ismerése meghatotta, mint elárulta, nem akar túl sze­rénynek tűnni, de nem érzi, hogy rászolgált volna egy ilyen díjra, bár maga is büsz­ke arra, amit eddig elért. A versenysport szerinte na­gyon sokat adott, egyebek között ennek köszönhetően jutott el olyan különleges he­lyekre, ahol másképpen so­hasem járhatott volna. Per­sze lemondással is jár, de az élsportolók, így ő sem pa­naszkodhat. Gyuri, ugyan még az ASE sportolójaként, már Budapesten él. Ennek ellenére gyakori vendég Pakson, ahol - miként már lapunknak is nyilatkozta ko­rábban - sokkal inkább elis­merik a sportteljesítménye­ket, megbecsülik a bajnoko­kat. Kozmann Gyuri a díj át­vétele után csatlakozott tár­saihoz, hogy megkezdje a fel­készülést a téli edzőtábor­ban. A kiváló kenus azt is el­mondta, kedvenc időtöltése a vadvízi evezés, de vonzódik más extrém sportok iránt is. Manapság egy másik ked­venc is leköti figyelmét, Alex a boxer, aki szintén gyakran megfordul Pakson, hiszen, ha Gyuri elfoglalt, szüleinél ven­dégeskedik. vida Kozmann György 1978-ban született Szekszárdon. Álta­lános és középiskolai tanulmányait Pakson, a II. Számú Általános Iskolában, illetve az ESZI-ben végezte. Érett­ségi után Pécsett szerzett technikusi minősítést. Jelenleg a közgazdasági főiskolán harmadéves. A legtöbb versenyzővel ellentétben Kozmann György nem foglalkozott más sportágakkal, ugyanis már elég korán - kilenc esztendősen - kenuzni kezdett. 1995-ben az Ifjúsági VB-n C-l 500 m ötödik helyet szer­zett. Egy évvel később az Ifjúsági Világkupán C-2 500 m­­en első helyet, C-2 1000 m-en első helyet és C-l 1000 in­én ugyancsak első helyet szerzett. 1999- ben már a felnőttekkel vette fel a versenyt a vb-n, ahol a C-4 1000 méteren a dobogó harmadik fokára állha­tott fel. Ugyanabban az évben az Eb-n a C-2 1000 m-en 4. helyet szerzett. 2000- ben a Felnőtt Világkupán C-l 1000 m ezüstérmet akasztottak a nyakába. 2001. Európa-bajnoki ezüstérem a C-4 1000 m-es futa­mon, a C-2 200 m-en pedig bronzérem az eredmény. Még ugyanebben az évben világbajnoki címet szerez a C-4 1000 m, 500-on pedig övé az ezüst. 2002-ben az Eb-n C-4 500 és 1000 méteren is a győztes team tagja. A 2003-ban világbajnok a C-4-esek 200 méteres futamá­ban, a C-2 1000 m-en pedig második. 2004-ben vébé-arany a C-2 500 m-en és egy ötödik hely párosban 1000 méteren. 2004. Athéni olimpia: C2 500 m 7. hely, C-2 1000 m 3. hely 2005. EB Poznan C-2 1000 m II. hely VB. Zágráb. C-2 1000 m-en 3. hely, C-2 500 m-en 2. hely 2006. Szeged 35. Síkvízi Kajak-Kenu Világbajnokság: Kozmann György világbajnok lett VB C-2 1000 m 1. hely, C-2 500 m 3. hely Épülhet a képtár Keresik a Paksi Képtár új otthonának leendő kivitele­zőjét. A tervek - mint Hum Ferenctől megtudtuk - ké­szek. A műszaki osztály ve­zetőjének tájékoztatása szerint a dokumentáció el­készítése három és fél mil­lió forintba került. Hogy a képtár számára vásárolt volt üzemcsarnok átalakí­tása mennyire rúg majd, még nem tudni, hiszen ép­pen az ár az egyik legfonto­sabb tényező a verseny so­rán. Ezen kívül természe­tesen más ismérveket is fi­gyelembe vesznek majd, így például a referencia­­munkákat. Az épületet a tervek szerint májusban már birtokba is veheti majd a képtár, melynek - mint már megírtuk - azért kell költöznie, mert az Er­zsébet szálló az atomerőmű tulajdonába kerül, s az épületet felújítják. Az üzemcsarnok az osztályve­zető reményei szerint töké­letesen megfelel majd a különleges gyűjtemény be­mutatására, tárolására. Erre garancia, hogy a kép­tár munkatársai választot­ták ki a volt konzervgyár területén üresen álló üzemcsarnokot, javaslatai­kat az átalakításnál is fi­gyelembe veszik. A tél be­állta Hum Ferenc szerint nem gátolja a munkát, nem tesz szükségessé határidő­módosítást, hiszen számos benti munka vár a leendő kivitelezőre. Vannak ter­mészetesen külső munkák is, így homlokzat- és tető­­felújítás, ami valószínűleg jövő tavaszra marad. A képviselő-testület a 2006-os költségvetés elfoga­dásakor hagyta jóvá a kép­tár átalakításához szüksé­ges keretet. Az ajánlatokat a kivitelezésre november hatodikáig várják. tv Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents