Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-10-20 / 20. szám

22 MOZAIK Hollandul hajtogatták a magukét Demeter útra kelt Megyei döntő Negyedik alkalommal ren­dezett megyei környezetvé­delmi vetélkedőt az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány, amelyre alsó, illetve felső ta­gozatos általános iskolás gyerekek jelentkezését vár­ták. A verseny első forduló­jában megyénk hat városá­ban mérte össze tudását összesen 59 háromfős csa­pat, ebből a paksi kistérségi versenyben 14 trió ült asz­talhoz nyolc településről. Az alapítvány székhelyén ren­dezett döntőben a legered­ményesebbnek bizonyult hat alsó, illetve felső tagoza­tos csapat találkozott újra. Az elmélet mellett gyakor­lati feladatok is várták a résztvevőket. A vetélkedő középpontjában a szelektív hulladékgyűjtés é újrahasz­nosítás, valamint a parlagfű elleni védekezés állt, hiszen a vetélkedő megszervezésé­vel kívánja erősíteni a szer­vezet a környezettudatos nevelést, tudatosítani a fia­talokban a környezetvéde­lem fontosságát. Minderről Sáhi Manuéla, az alapítvány vezetője tájékoztatott. Hoz­zátette, hogy a téma 2007- es programtervükben ki­emelten szerepel. A csapa­tok között szoros verseny alakult ki, végül a felső ta­gozatosok között első lett a felsőnyéki Deák Ferenc Ál­talános Iskola, második a madocsai általános iskola, harmadik pedig a szekszár­di Garay János Általános Iskola. Az alsósoknál első lett Tamásiból az Esterházy József Általános Iskola csa­pata, második a Bezerédj Amália Általános Iskola Kakasdról, harmadik he­lyen pedig a faddi Gárdonyi Géza Általános Iskola hár­masa végzett. A rendez­vényt a Tolna Megyei Ön­­kormányzat támogatta.-gyöngy-Túrázni hívta a Demeter Egyesület az érdeklődőket a világgyalogló nap alkalmából. A négyéves múltra visszate­kintő program során mindig a Dél-Mezőfóldön barangolnak.- A vidék kimeríthetetlen természeti szépségeket rejt, még a gyakorlott túrázóknak is okoz meglepetéseket - fo­galmazott Jakab Éva, a De­meter Egyesület elnöke. A hű­vös reggel és a szemerkélő eső ellenére is népes társaság gyűlt össze a Vasúti Múzeum­nál, innen indult a csapat. Az útvonal a továbbiakban a kö­vetkezőképpen alakult: Imsósi erdő-Vak Bottyán kopjafa, Lussonium, Vörösmalmi tó, Hidegvölgy. A gyerekeket já­tékkal várták, az egészséges életmódról szóló totót tölthet­tek ki, de a túratársakat egy másik érdekes játékba is invi­tálták, ami nem más, mint a geocaching. Ennek lényege, hogy a felkeresésre érdemes helyeken úgynevezett geo­­ládákat helyeznek el ország­szerte. Ha a kirándulók meg­találnak egyet, üzenetet írnak a benne lévő füzetbe, regiszt­rálnak, illetve egy kis ajándé­kot is elhelyezhetnek. AM kel­lő pontot öszszegyűjt, jogosult lesz egy újabb láda kihelyezé­sére. A tizenhat kilométeres Demeter túra választott útvo­nalán több ilyen pontot is érin­tett a társaság, tudtuk meg Török Erzsébettől. A túrave­zető azt is elmondta, hogy egy ilyen Mránduláshoz különö­sebb felszerelésre nincsen szükség, ajánlott viszont a ré­teges öltözködés, túrabakancs vagy kényelmes sportcipő vi­selése, némi inni- és harapni­való, és egy esőkabát is jó szol­gálatot tehet. -gyöngy -Két holland házaspár látoga­tott Paksra az itt működő origami kör meghívására. A vendégek szintén ennek a hobbinak hódolnak, s meghí­vóikkal a kecskeméti origa­mi találkozón ismerkedtek meg. Ez eredetileg országos találkozó, de vannak holland, francia, ukrán, amerikai résztvevők, sőt néha még ja­pán előadótól is lehet tanul­ni, mondja Mészáros Jánosné. A paksi óvónő egyi­ke azoknak a pedagógusok­nak, akiket néhány éve „megfertőzött” a hajtogatási láz. Kolléganőivel együtt rendszeresen ott van a kecs­keméti találkozón, ahol igye­keznek a lehető legtöbbet ta­nulni; ezt hazahozzák, to­vábbadják egymásnak a havi rendszerességgel tartott összejöveteleken, kollégáik­nak és a gyerekeknek a munkahelyükön. - Az origa­mi nagyon jó elfoglaltság, megnyugtat, Mkapcsol, nem drága hobbi, könnyen meg­újítható a kollekció - mondja Mészáros Jánosné, aki négy éve ismerkedett meg az egyik holland hölggyel, Romanával. Az ismeretség­ből barátság, majd a mostani meghívás lett. Romana fér­jével és egy másik, a paksiak által Kecskeméten megis­mert házaspárral érkezett. A paksi pedagógusokkal kö­zösen hajtogattak, s egyebek között megtanították a ven­déglátó hölgyeket Jákob laj­torjájának elkészítésére. - Az origamival többnyire höl­gyek foglalkoznak, de akad­nak férfiak, köztük műszaki beállítottságúak, akik az iga­zán bonyolult, nagy precizi­tást igénylő darabokat készí­tik - árulták el az origamis hölgyek. -vt-Fotó: Vida Tünde (fent), Szaffenauer Ferenc (lent)

Next

/
Thumbnails
Contents