Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-09-22 / 18. szám
8 VÁROS Együtt az óvárosért Együtt kíván tenni a történelmi városrész fejlesztéséért a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének két jelöltje, Ujszászy József (1. vk.) és Szinger Ferenc (2. vk.) A jelöltek elmondták, hogy az általuk képviselt területeken ugyanúgy, mint a város többi részén, folytatni kell az utak felújítását, de azt körültekintően, figyelve az ott élők igényeire. Ujszászy József hozzátette, szeretné elérni, hogy a Duna-parton a Gesztenyesor folytatásában építsenek egy utat a kompkikötőig, így akár Dunafóldvárig el lehetne jutni kerékpárral biztonságosan. - Nem olyan sétányra gondolok, amilyen a Gesztenyesor, csupán egy járda szélességű útra az Anna utcától a kikötőig - mondta, majd hozzáfűzte: az építéshez szükséges pénzt minden bizonnyal pályázati forrásból is elő lehetne teremteni. Szinger Ferenc a Táncsics utcai park továbbfejlesztését és az Árok utcában lévő nyűt árok lefedését, a közművek cseréjét emelte ki, illetve mindketten beszéltek arról, hogy a Szent István teret, s annak környékét fel kell újítani, különösen azért, hogy méltó legyen az Erzsébet szállóhoz, amelynek felújítása rövidesen elkezdődik. - Szeretném a választási ciklus alatt az általam megálmodott Táncsics-parkot befejezni, a Szent István tér teljes rehabilitációját elvégeztetni, a térburkolatot kicserélni, a templom előtti területet rendezni, segíteni a Bazársor teljes megújítását - fogalmazott Szinger Ferenc. A tér ezeknek köszönhetően ismét a város központjává válna, mondta a képviselőjelölt. -vt-A Paks Városért Mozgalom küenc körzetben állított képviselőjelöltet, polgármesterjelöltje pedig Herczeg József. Programjukba a választók véleménye alapján került bele a kerékpárút fejlesztése, a parkok, közterek rendezése, a járdák javítása, felújítása. Kiemelt szerepet kap az oktatási intézmények és egészségügyi szolgáltatások színvonalának megtartása, a gyógyvíz hasznosítása. - Mi úgy tudjuk magunkat hitelessé tenni, ha olyan programot kínálunk, melynek ötletei a választóktól származnak - fogalmazott Herczeg József. A PVM polgármesterjelöltje szerint a városi emberek szépérzéke fejlett, ezért szorgalmazták az általuk megkeresettek a virágosítást, a parkok fejlesztését. A választók - mint a polgármesterjelölt kiemelte - új arcokat szeretnének látni a városvezetésben, ezért olyan jelölteket indít a mozgalom, akik korábban még nem dolgoztak képviselőként. A Paks Városért Mozgalom - mint arról Cseh Tamás tájékoztatott - szeptember 22- ére kerékpáros programot szervez. 17 órakor indulnak a Szent István térről, s a város utcáit járva azt térképezik fel, hogy müyen fejlesztésre van szükség a kerékpárutakat ületően. A mozgalom várja a csatlakozni vágyókat. - Azt hirdetjük, hogy lehet, és jó dolog kerékpározni, s reményeink szerint rövidesen ezt meg lehet tenni biztonságosan az egész városban - mondta a képviselőjelölt, aki hozzátette: szeretnék a meglévő utakat sokkal magasabb színvonalúra fejleszteni és bővíteni.-vida-Számonkérhető program Elkészült a lokálpatrióták programja, megjelent nyolcezer példányban az ezt ismertető programfüzet. A brosúra az egész várost érintő elképzelések mellett körzetenként tartalmazza a jelöltek következő négy évre szóló terveit. Ez egy vállalható, számon kérhető program, emelték ki a jelöltek.- Szeretnénk, ha megismernék, eltennék, és négy év múlva, amikor a lokálpatrióták újra kopogtatnak az ajánlószelvényért, annak türkében döntenének, hogy mit valósítottunk meg belőle - fogalmazott Kovács Sándor. A Paksi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke kiemelte, komplex lakótelep-fejlesztési programot készítettek, a külső városrészek esetében is átfogó terveik vannak, folytatni szeretnék a négy éve elkezdett munkát. Az egyesület programjában kiemelt szerepet kap a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, mert vallják, hogy meg kell szüntetni az egy lábon állást Pakson. Az oktatás, kultúra, sport terén tervezettek közül kiemelték, hogy létrehoznának egy Kultúra háza nevű helyet. Ezen túl - miként Kovács Sándor rámutatott - egyedüliként emelték a programjukba azoknak a civü szervezeteknek a támogatását, amelyek fogyatékkal élőket segítenek. Szabó Péter képviselőjelölt az átfogó lakótelepprogramot illetően elmondta, személyesen gyűjtötték a kopogtatócédulákat, így a lakótelepen élők elképzeléseit figyelembe véve állították össze csomagjukat, amiben prioritást élvez a panelprogram folytatása mellett a városi művelődési központ környékének teljes rehabilitációja. VT Az MSZP-SZDSZ jelöltjei összegyűjtötték a jelöléshez szükséges ajánlószelvényeket mind a tíz körzetben, jelentette be Faller Dezső. Az MSZP-SZDSZ koalíció polgármesterjelöltje kiemelte, csapatuk összeállításánál a szakmaiságot vették alapul. A 2002-es választáson nyertes képviselők kivétel nélkül indulnak, munkájukat ismeri a lakosság. Ezt a kört egészítették ki olyan jelöltekkel, akikkel együtt a csapat reprezentálja a város lakosságát: van közöttük orvos, pedagógus, közgazdász, jogász, környezetvédelmi- és agrárszakember egyaránt. Ez - mint rámutattak - azért fontos, mert a baloldal, hasonlóan az elmúlt ciklushoz, szakembereket kíván delegálni az önkormányzat bizottságainak élére. Faller Dezső felhívta a figyelmet nemrég elkészült honlapjára, ahol megismerhetők a koalíció jelöltjei, s az információk mellett játék is várja a látogatókat. Programjukról lakossági vitát indítanak, várják a választók véleményét. A polgármester hangsúlyozta, a városban várospolitikát kell folytatni, az emberek érdekében kell gondolkozni, dolgozni. Hozzátette, hogy előnyt lehet kovácsolni abból, ha egy önkormányzatnak kormányzati kapcsolata van, különösen a pályázatok terén, hiszen itt a kapcsolati tőke pénzzé váltható. Ez annak tükrében még fontosabb, hogy a települések költségvetésében egyre nagyobb hányadot tesz ki a pályázati forrás. -gyöngy-Előtérben a szakmaiság Ötletek a választóktól