Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-09-08 / 17. szám
MOZAIK 13 Visszatértek az öregdiákok Az éjszakába nyúló nyakkendős gála után harsány zenével ébresztették a környéket a szervezők formaruhás diákokból álló csapatai az ESZI udvarán. Az iskola aulája megnyílt a suli volt diákjaiból és családtagjaikból, barátaikból, de elsősorban az egykori osztálytársakból álló, folyamatosan érkező érdeklődők előtt. Húszéves képek, videofelvételek előtt álltak a diákok és tanáraik, végigmentek a folyosókon a tablókat vizslatva, beültek volt osztálytermükbe egy kis visszaemlékezésre. Mi - a szervező tanárok -, akik már hónapok óta alig-alig alszunk ennek a találkozónak-ünnepnek a sikere érdekében, drukkolunk, hogy csak jöjjenek sokan, érezzék jól magukat, szórakozzanak, mutassák meg, mi lett belőlük, meddig jutottak, mi van velük. Jönnek is, néhányan párban és gyerekkocsikat tolva, kicsit talán terebélyesebben, hajuk már nem lobog, mint régen. Néhány név kölcsönösen nem ugrik be, de pár perc, és olyanok, mint régen. Jó nézni őket, talán nem is változtak, csak most mást csinálnak. Nem győzünk betelni velük, hiszen rég láttuk őket. Mikor is, hogy is volt? Van, aki már árkon-bokron túl van, külföldön mérnök, cégvezető, vagy éppen Amerikából tért haza hosszú idő után. Ámulunk, amikor mesélik bróker-, koncerthangosító-, üzletasszony-, au-pair-, tanár- vagy zenészélményeiket. A rendhagyó tanévnyitóra elnémulunk egy rövid időre, a volt igazgatók beszédeket mondanak, aztán pukkan a pezsgő, ünnepelni kezdünk úgy istenigazából. Bazárunk is van, korábbi kiadványaink is ott vannak az ünnepi asztalon, régi versek, sok-sok fotó, jubileumi évkönyv, húsz év eseményeit átfogó dvdk, pólók, sapkák, lufik. Ünnepelünk. A büfék előtt koccintunk és sietünk a sportcsarnokba, hogy lássuk őket. Volt diákjainkat, akik eljöttek, hogy megmutassák, ma hol is tartanak. Ünnepeljük a húszéves iskolánkat és diákjainkat. Ünnepeljük a mi fiúnkat, aki az ESZI- ből a magyar válogatotton át euroligás kosaras lett. Idáig csak olvashattunk külföldi sikereiről, most azt sajnáljuk, hogy fájó dereka miatt nem tud játszani. Büszkék vagyunk focistáinkra, akik nálunk tanultak, ma már az első osztályú paksi csapat tagjai, és megértőek vagyunk, hogy a másnapi bajnoki miatt a mostani meccsen a hajtás helyett a finom, leheletkönnyű megoldásokat választják. Veregetjük a vállát a kenus fiatalembernek, akinek világbajnoki sikeréért nemcsak Paks, hanem az egész ország szorított. A cselgáncsvilágbajnok, a korábbi „Év sportolója” pedig olyan közvetlen volt mindenkivel, mint valaha az óraközi szünetekben. Ünnepeltünk. Egykori diákjaink színpadi produkciókkal is készültek. A volt gépész - jelenleg mérnök - az informatikatanárral nyomta a rockzenekarban. A külügyminisztériumi munkatárs pedig latin ritmusokkal szórakoztatta a várakozókat. Egymás után jöttek a fellépők. A valamikori titkárnőjelölt és a villamosipari technikus a többiekkel, meg a kollégium jelenlegi vezetőjével jelenetet adtak elő. Jókat derültünk, aztán az egykori környezetvédő jazzegyüttesének profi zárókoncertje már meggyőzött mindenkit arról, hogy a jövő kiszámíthatatlan. Ünnepeltünk. A húszéves iskolánkat, a diákjainkat. Büszkék vagyunk. A húszéves iskolánkra, a volt diákjainkra. Egy kis idő múlva szeretnénk a jelenlegiekről is hasonlókat írni. Mi (a szervezők és tanárok) már készülünk a negyedszázados évfordulóra. Kozma Győző Fotók: Molnár Gyula
