Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-07-28 / 14. szám
20 A kis udvarhölgy Roppant eltökélt, cserfes, beszédes és nagyon szép. A sikert ezúttal az utóbbi hozta Bor Andreának. A kislány a felnőttek mezőnyében harmadik helyen végzett Domboriban egy szépségversenyen. Először még csak az sem volt biztos, hogy indulhat zsenge kora miatt, később viszont a második udvarhölgynek járó szalag és ajándékok büszke birtokosa lett. Andrea csupán tizenhárom esztendős, de szobája polcán már van egy szépségkirálynői korona, megnyerte a Csillag Show Táncegyesület Csillagfény Parádéján a korosztályában hirdetett versenyt. Egyébként is közel áll hozzá az egyesület, kilenc éve tanul itt táncolni. Kedvence a hip-hop és a hastánc. Kicsit kalandozott a kajak-kenu világába is, de felhagyott vele, mert - mint mondja - egy modell nem lehet túlságosan izmos. 0 pedig eltökélte, modell lesz, mégpedig fotómodell, mert az jobb, mint a kifutós. Már elvégzett egy modellképzőt is. Tudja, hogy alakjára ügyelnie kell. A megfelelő mozgást biztosítja a tánc, hiszen szinte minden hétvégén fellépnek, az étkezésre pedig már most igyekszik odafigyelni, bár erre szemmel láthatóan semmi szüksége. Domboriba egyébként fellépni mentek a Csillag Show-val és a szépségversenyt is az egyesület rendezte. A versenyzőknek bikiniben, utcai ruhában és estélyiben kellett színpadra lépniük, illetve be kellett mutatkozniuk. A paksi kislány - miképpen elárulta - egyáltalán nem volt lámpalázas. Az ilyen gondok távol állnak tőle. Kilenc éve, óvodás kora óta táncol, magabiztosan mozog a színpadon. Először azt hitte, esélye sincsen az idősebb lányokkal teli mezőnyben, de a színpadról lenézve látta a zsűri elismerő pillantásait, tudta, elnyerte tetszésüket. A kis udvarhölgy eddig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járt, ősztől a Vak Bottyán Gimnázium diákja lesz. -tünde-Tanfolyamok állami támogatással vállalkozók, szakmában dolgozók részére! ABC ELADÓ KERESKEDŐ VÁLLALKOZÓ GYORSÉTKEZTETŐ VENDÉGLÁTÓ VÁLLALKOZÓ Jelentkezni: 2006. augusztus 15-ig KISOSZ Paksi Iroda PAKS, Tolnai úr 2. 8-12 ÓRÁIG!!! TEL: 75-417-117 KIADÓ ÜZLET- ÉS IRODAHELYISÉGEK Paks főutcáján, a volt konzervgyári irodaépületben (Tolnai út 2.) 15 m2-80 nr-ig 700 Ft/m2 áron. Érdeklődni: 30/9372-668 75/511-252 Vásároljon a Lens Optikában, és nyerjen tengerparti utazást!* Fődíj: 1 hetes tengerparti utazás 2 fő részére 2. díj: Wellness hétvége 2 fő részére 3. díj: Digitális fényképezőgép * Minden 10.000 Ft feletti vásárlásnál nyereményszelvényt adunk. Nyári nyereményzápor a Lens Optikában! LENS OPTIKA 7030 Paks, Dózsa György út 44. Telefon: 75/511-246 MECSEKVIDEKE A 6,5% néha több mint 7%! Mi nem bosszantjuk azzal, hogy betétjét kifizetéskor levonásokkal csökkentjük! 3 hónapra évi 6,5% kamat! 6 hónapra évi 6,25%, 12 hónapra évi 6% (EBKM 6,00-6,66%) Szeretettel várjuk Önöket Paks, Villany utca 4 szám (volt Németh Söröző) alatti fiókunkban. Telefon: 75/511-240 45 éve Ügyfeleink szolgálatában! Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák! Fotók: Molnár Gyula