Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-07-28 / 14. szám
VAROS 5 A hegyre költözik a szolgálat Hamarosan új helyre költözik a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Bóbita bölcsőde épületének egy részét vehetik majd birtokba. Erre még néhány hetet várni kell, hiszen jelenleg az önkormányzat megbízásából teljes felújítást végeznek az épületen. A munkát a Dunacenter Therm Kft. nyerte el, a befejezés határideje október hatodika, ezt követően költözik majd a szolgálat. Az épület belső tere és az udvar egyaránt megújul. Kialakítanak irodákat, teakonyhát, fénymásoló-helyiséget, irattárat, interjúszobákat, egy nagy oktatószobát, az összekötő folyosón pedig a vizesblokkok kapnak helyet, valamint egy kis játszóudvar is készül. A beruházás értéke közel bruttó 57 millió forint, ebből 5 millió 36 ezret az épület átalakítására, 637 ezer forintot pedig ötven darab szék beszerzésére pályázaton nyertek - tájékoztatott Hum Ferenc, a műszaki osztály vezetője. Nagyon vártak erre a lehetőségre, mondta el Borbás László, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője.- A jelenlegi épületben kicsi a váró, szűkös a kollégák elhelyezése, de a legnagyobb problémát talán az okozta, hogy egyetlen interjúszoba van, márpedig a családgondozók munkájának alapja a zavartalan, négyszemközti beszélgetés az ügyfelekkel, illetve ez a különböző tanácsadásokon is fontos. Az új helyen országos szinten is nagyon jó körülmények között folytathatjuk a szakmai munkát - tette hozzá a szolgálat vezetője. Három interjúszoba áll majd rendelkezésre, így párhuzamosan működhetnek a tanácsadások, illetve dolgozhatnak a családgondozók, lesz adományraktár, tudnak kistérségi szakmai megbeszéléseket tartani, felnőtt és gyermekcsoportokkal dolgozni. Minderre jelenlegi székhelyükön a helyhiány miatt nem volt lehetőség. Borbás László arról is tájékoztatott, hogy az átköltözés idején nem áll le a szolgálat, meg tudják oldani a folyamatos működést. A felújítási munka a bölcsőde működését sem zavarja. Hum Ferenc műszaki osztályvezető elmondása szerint megállapodtak a kivitelezővel, hogy a nap melyik szakában végezhetnek zajjal és porral járó tevékenységet, elkülönítik a munkaterületet a bölcsődétől, és folyamatosan egyeztetnek annak vezetőjével. Az intézményben egyébként augusztusban takarítási szünet lesz, a nagyobb munkákat arra az időre ütemezték. -gyöngyid gyermekjóléti szolgálatok megalakítását a gyermekvédelmi törvény tette kötelezővé. Ezt és a családsegítő szolgálatot közösen alakították ki 1997. november 1-jétől. Kezdetben a Kossuth Lajos utcában működött három kollégával, később a tevékenységi kör folyamatosan bővült, a szakemberek száma hatra emelkedett és egyre több ügyfelet fogadtak, így hamarosan kinőtték a helyet. 2002-ben költöztek át a tüdőgondozó melletti épületbe. Itt ma tizenhárom családgondozó van, köztük három kistérségi kolléga. Feladataik közé tartozik a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás, a szociális információs szolgáltatás, de működik az adósságkezelés, a rendszeres szociális segélyezettek programja. Van kapcsolattartási ügyelet, ahol elvált szülő találkozik gyermekével, illetve 1999 óta a kistérség 14 településén működik a helyettes szülői szolgálat. Dolgozik egy iskolai szociális munkás, illetve van játszóház, amelyet ugyanez a kolléga vezet. Mindemellett a szolgálatnál tartják az „Újra dolgozom” segítő szolgáltatás tanácsadását, a fiatalkornak pártfogója is heti rendszerességgel tart itt fogadóórát és tanácsadást. Itt kapott helyet a nyugdíjbiztosítási tanácsadás is, így az ügyfelek száma tovább emelkedett. A családsegítő, gyermekjóléti, szociális információs feladatokat Dunaszentgyörgyön, Németkéren, Gerjenben is ellátják, ezeken a településeken rendszeresen tartanak ügyfélfogadást a kistérségi kollégák. Az ügyfélforgalom átlagosan napi 20-30 fő a szolgálatnál, de például a nyugdíjbiztosító tanácsadásán legutóbb negyvenen jelentek meg, összegezte Borbás László. Elkészültek a képtár tervei Közel százmillió forintot nyert a paksi önkormányzat a képtár új helyének kialakítására. A volt konzervgyár területén megvásárolt üzemcsarnok átalakítása körülbelül ennek másfélszeresébe kerül. Mint a Paksi Hírnök korábban beszámolt róla, az önkormányzat eladta a volt Erzsébet szálló épületét, ezért új helyre költözik a Paksi Képtár. Hajdú János tájékoztatta lapunkat arról, hogy a gyűjtemény új helyének kiviteli tervei elkészültek, hamarosan elkezdődik a közbeszerzési eljárás. A polgármester úgy fogalmazott: ha ez zökkenőmentes lesz, és az idő is kedvez, még ősszel elkezdődhet a munka, ellenkező esetben jövőre fognak hozzá. A város a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Alfa elnevezésű múzeumfejlesztési programjára nyújtott be pályázatot, s nyert támogatást az épület felújítására. Faller Dezső beruházásokért felelős alpolgármestertől tudjuk, hogy idén tízmilliót különített el az önkormányzat erre a célra, jövőre pedig száznegyvenet szánnak rá. Ez és a pályázati támogatás jelzi, anyagi akadálya nincs a beruházásnak. Ennek ellenére Faller Dezső szerint is áthúzódhat az építkezés jövőre, hiszen ősznél előbb nem tudják kezdeni a munkát, melynek első fázisa a tető szigetelése, ami időjárásfüggő. Az önkormányzat azt vállalta, hogy év végéig kiköltözik a képtár az Erzsébet szállóból. Vagy a továbbmaradásról kell tárgyalni az erőművel, vagy ideiglenes helyet kell találni a gyűjteménynek, esetleg sürgetni lehet az átépítést.-tv-Fotó: Szaffenauer Ferenc