Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-07-07 / 13. szám
20 Gastroblues: Dream on! Dream On. Az álmok megvalósultak, az álmok folytatódnak. A nagy hírű Nazareth együttes egyik legnagyobb slágerének fő sorait hatásosan, hosszan elnyújtva, torkaszakadtából énekelte a paksi közönség együtt a zenekarral. Az álmok, Gárdái György főszervező álmai tehát megvalósultak, újra világhírű művészek érkeztek Paksra. Álmoknak tűntek még tavasszal, amikor felröppentek a nevek. Az álmok folytatódtak, amikor egymás tenyerébe csaptak a szerződő felek. Most, hogy túl vagyunk a XIV Nemzetközi Gastroblues Fesztivál eseményein, már arra biztatnánk a főszervezőt és a mellette, körülötte munkálkodókat, hogy kezdjenek el újra és továbbálmodni, hogy aztán a mi álmaink is megvalósuljanak. Ki hitte volna, hogy az ellentétek és a legek fesztiválján végül mindenből a közönség jön ki nyertesen. Ki hitte volna, hogy Keith Emerson világhírű hangszerei és elektromos berendezései végül is időre megérkeznek Amerikából, angol kamionnal, skót sofőrrel. Ki hitte volna, hogy a gyakorta zuhogó eső sem tud ártani a szabadtéri rendezvényeknek, hiszen a leleményes szakácsok sátrak védelme alatt készítették el a finom falatokat, miközben a focisták vidáman és folyamatosan áztak. Ki gondolta volna, hogy a templomi koncertre ilyen sok ember összejön, és a fesztivál egyik legjobban sikerült attrakciójává válik. Ki hitte volna, hogy ennyi zenészt érdekel a labdarúgó világbajnokság, amelynek meccseit együtt izgulta végig az öltözőfolyosón felállított televízió előtt a Nazareth-legénység, a Blues Company, a fotóriporter, a biztonsági őr, a műsorvezető Nemes Nagy Péter, aki a fesztivál zenei rendezését is elvállalta, és a borászok. Ki gondolta volna, hogy a hajókirándulásra előzetesen anynyi jegyet rendelnek, hogy akár egy tengerjárót is beüzemelhettek volna a szervezők. Ki hitte volna, hogy a kiválóan teljesítő hangtechnika, a vendéglátó egységek által felállított elektromos berendezések és segédeszközök folyamatosan működésben lehetnek, és ez a koncertek zavartalan elektronikai lebonyolítását is lehetővé teszi. Ki hitte volna, hogy a Ten Years After zenekar a fárasztó koncert után szívesen áll az autogramvadászok rendelkezésére, de Keith Emerson sem zárkózott el a gratuláló kézfogások elől - igaz, csak balkezét nyújtotta, ügyelve világhírű jobb keze improvizáló ujjaira -, míg Chris Farlowe egyszerűen kisétált a közönség közé, és egyáltalán nem tűnt távolságtartónak. Ki gondolta volna, hogy a zenész is ember. Az angol gitáros, aki mellesleg nukleáris mérnök, a fellépés után együtt poharazgatott a tolmács kislánynyal, a paksi zenésszel és a nagyhírű villányi borásszal. Nem volt igazuk a fanyalgóknak, akik a magasabb jegyárak vagy a szélsőséges időjárás vagy az akusztika miatt aggódtak. Ki gondolta volna, hogy a fő támogatók a lebonyolítás érdekében az első hívó szóra összefognak, képviselőik meg is jelennek, és még jól is érzik magukat. Máskülönben minden úgy történt, ahogy az lenni szokott. Jöttek a magyar élgárda képviselői, a nagy öregek, mint Deák Bili Gyula, Závodi János, a Tűzkerék vagy a Mystery Gang a megszokott műsorral, a fiatalok, Szűcs Gábor, Katona Tamás vagy Benkő Zsolt és a Future Café sok új elemmel, néhol kísérletezve, új színekkel bővült programjukkal. Ripoff Raskolnikov nemcsak a nagyszínpadon, de már az egész héten zajló Gastroblues Klub koncertjein is kitűnő volt. Andrea Braido nemzetközi csapata irdatlan hangerővel, pontos, változatos, nagyon erős programot adott, élén Nathaniel Petersonnal, aki anno John Lee Hookerrel is zenélt. A fekete bőrű zenész - aki akkora volt, mint egy hegy - arcán különleges tetoválásokkal, melyeket Baliszigetén az indiánokkal hagyományos módszerekkel üttetett bele a bőrébe, igazi frontemberként mozgatta a társakat és a közönséget. A Nazareth tagjai idősödnek, de a produkció nem kopik. Dán McCafferty ugyanazokat a magas hangokat képes kiénekelni, mint harminc évvel ezelőtt. A nézők - jó volt látni, ahogy a hölgyek az asztalok tetején - együtt nyomták a zenekarral. Keith Emerson beleadott apait-anyait. Semmi sem hiányzott. Játszott a billentyűk túloldaláról, a hangszerrel szembefordulva, kapcsolt, dugdosott, csavargatott, zengetett, szaladgált, igazi motorja volt a fiatal társaknak, akik felnőttek produkciójukkal a nagyhírű billentyűs mellé. A végére mi is elfáradtunk, kiittuk a poharunkat, elindultunk hazafelé, fülünkben a zúgás, szánkban a nagyszerű ételek íze, és aztán éjjel arról álmodtunk, hogy újra Pakson vagyunk, és fesztivál van. Dream On... Kozma Győző Fotók: Molnár Gyula
