Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-06-16 / 12. szám
MOZAIK 13 Alexandra lemezbemutatóra készül „És ott áll a lány. Ó térdig fűben áll, s a zöld úgy tükröződik a bőrén, mint fehér mennyezeten a kinti, zöld verőfény, mikor a fákra ül a nap.” Ezekkel a Nemes Nagy Ágnestől kölcsönzött gondolatokkal fogalmazta meg Teli Edit vers- és mesemondó ismerősöm azt, amit Alexandrával találkozva éreztem. Televíziós interjút akkor készítettem vele először. Az Ürgemezőt választottam helyszínül, talán meghitt mivolta miatt, talán mert egyszerűen szép a háttér. Már nem emlékszem, de azt tudom, hogy amikor megpendítette citeráját és elkezdett énekelni, nyugalom szállt belém, valami megmagyarázhatatlan idill, valami minden hétköznapi problémát elfeledtető állapot. Berta Alexandra tíz éve foglakozik a népzenével. Amikor elkezdte, első osztályos általános iskolás volt. Két évi zenei előkészítő után nyúlt ahhoz a hangszerhez, ami most, ennyi idő után is társa maradt, a citerához. Akik vele együtt kezdtek el foglalkozni a hangszerrel, többségük már abbahagyta.- A népzene a mindenem, a részem. Ebben kiteljesedem - mondja, amikor arról faggatom, hogy ő miért maradt meg a zenénél. Alexandra több együttesben játszott, és szólókarriert is befutott. Jelenleg a Paksi Vetővirág együttessel zenél, valamint a Paksi Vonósokkal énekel. Tehetségét számos alkalommal elismerték. A bonyhádi népzenei találkozón felnőtt kategóriában kiemelt nívódíjjal jutalmazták, megkapta a Bartók rádió legjobban szerepelt szólistának járó különdíját, országos minősítésen elnyerte az Aranypáva díjat.- Nem az eredmények a legfontosabbak számomra - vallja. - Jó, ha az embert ezáltal elismerik, és megismerik, de az elsődleges célom, hogy a népzenét eljuttassam az emberekhez, és megismertessem velük. Nemrégiben készült el első profin rögzített hanganyaga, Birinyi József, a KÓTA Egyesület társelnökének zenei szerkesztésében. A CD bemutatója június 17-én, szombaton lesz a városi művelődési központban, este 6 órától. A bemutatón Alexandra több barátja is fellép majd. Polgár Tamás Egészségre nevelnek Harmadszor hirdette meg „Zöldalma” programját az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány. A rendezvénysorozatban, amely egyben verseny is, tíz alkalommal gyűjthettek pontokat az iskolák. Az állomások között volt virágosítás, rajzpályázat, környezetvédelmi vetélkedő, tájékozódási futás, parlagfűgyűjtés és fogalmazási verseny. Az összpontszám nyolcvan százalékát az alapítvány adta az első kilenc forduló eredményei alapján, a fogalmazási versenyre beérkezett munkákat az önkormányzat független zsűrije értékelte. A gyerekeknek arról kellett írni, milyennek képzelik el településüket tíz év múlva. A záróünnepségen a harmadik helyezettnek járó díjat a Bezerédj Általános Iskola vehette át, második lett a II. Rákóczi Általános Iskola, első pedig a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola, amelynek diákjai ebben a tanévben először vettek részt a próbasorozatban. Az első három helyezettet további négy iskola követte, a dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskola, a paksi Deák Ferenc Általános Iskola, a Madocsai Általános Iskola illetve a Gazdag Erzsi Általános Iskola. Az ajándékokat Hajdú János polgármester, valamint Tuza János, a felügyelő bizottság, illetve Bősz Ádám, a kuratórium tagja adták át. Sáhi Manuéla az alapítvány ügyvezetője úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a „Zöldalma” programot azért hívta életre az alapítvány, hogy a gyerekeknek hasznos szabadidős programokat kínáljanak, közben játékos formában egészséges életmódra és a környezet védelemére neveljék, ösztönözzék őket. A következő sorozatot szeptember végén indítják egy rajzpályázattal.-gyöngy-A képviselő-testület májusi döntésének értelmében szeptembertől új tanszakot indít a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A drámajáték, színjáték tanszak Hefner Erika drámapedagógus vezetésével indul útjára az új tanévtől. Hattól egészen huszonkét éves korig mindenki jelentkezhet, aki szeret játszani. Hefner Erika elmondta, hogy indulásként a kommunikációs készség fejlesztését tűzték ki célul, ezért főként nem „profi” versmondók jelentkezését várják, hanem nyitott és játékos kedvű gyerekeket, fiatalokat. Előképzettség, különös adottság nem szükséges, sőt akár beszédhibás, izgulós lurkók is beülhetnek a drámajátékórákra. A képzést alsós, felsős és középiskolás csoportokban tartják, és hasonlóan a művészeti iskola más tanszakaihoz, itt is félévkor vizsgázniuk kell a növendékeknek, de ez esetben csoportosan. Az éves program során közelebb kerülhetnek a színház világához, sőt a kulisszák mögé is bekukkanthatnak majd. Év végén művészeti oklevelet kapnak a diákok. Részletes információkkal várja a jelentkezőket Hefner Erika a 20- 2193-854-es, illetve Simon Péter igazgatóhelyettes a 20-2030-147-es telefonszámon. sete Fotók: Csahóczi Fotó (fent), Vida Tünde (lent) Indul a dráma tanszak