Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-05-19 / 10. szám
MOZAIK 12 ESZI-s sikersorozat Első helyen végzett az ESZI csapata a tanirodai gyakorló cégek országos szakmai tanulmányi versenyén. Az Energetikai Szakközépiskola 13. évfolyamos hallgatói: Nyirati Tímea, Nyirati Éva, Schiffler Kitti és Szabó Ágnes számára a győzelem több felsőfokú intézményben pluszpontokat ér. Mittlerné Kövér Éva, a lányok felkészítő tanára elmondta, hogy a közgazdasági szakmacsoportos diákok a 13 évfolyam elvégzése után pénzügyi számviteli ügyintéző oklevelet kapnak. A tanirodai gyakorlaton azt tanulják, hogyan kell vállalkozásokat működtetni. Az országos versenyen erről adtak számot. Szintén az ESZI 13. évfolyamos diákja, Gazdag Györgyi az Országos Szakmai Tanulmányi versenyen menedzserasszisztens szakmában negyedik lett. Ez a helyezés vizsgamentességet jelent a diák számára. A paksi középiskola több diákja bejutott a döntőbe az országos szövegszerkesztő bajnokság ifjúsági kategóriájában. Wieszberger Judit első helyen végzett, Pruzsina Renáta pedig harmadik lett a népes mezőnyben. vida Tucatnyi német és ugyanennyi holland diák vendégeskedett a Vak Bottyán Gimnáziumban. Ez idő alatt paksi gyerekek látogattak Németországba és Hollandiába. Minderre annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy a gimnázium évek óta sikerrel pályázik a Tempus Közalapítvány által működtetett oktatási programra a Socratesre. Az úgynevezett Comenius 1 program keretében kilenc ország dolgozik együtt. Ebben az évben a paksi gimnáziumnak két támogatott pályázata van, egy iskolai és egy iskolafejlesztési. A program koordinátora, Csipkéné Kocsis Éva elmondta, ezek a találkozók jó alkalmat teremtenek más népek kultúrájának megismerésére és a nyelvgyakorlásra. Idén környezetvédelmi témákkal, egészséges életmódra neveléssel és a káros szenvedélyek megelőzésével foglalkoznak a különböző nemzetek diákjai. A német és holland diákok néhány napot töltöttek Magyarországon. Paksi társaik kíséretében jártak Budapesten, Pécsett, illetve csoportfoglalkozásokon vettek részt. Friderike Weyh a német Osterburkenből, Rosanne Mavis a holland Aaltenből érkezett Magyarországra. Korábban egyikük sem járt még hazánkban. Magyarország - mint elmondták - tetszik nekik, az itt élő embereket vidámnak és barátságosnak találták. Friderike nevetve mondta: a magyarok mindig telefonálnak és fotóznak. A város egyébként neki is, Rosannének is tetszik, azt mondták az épületek szépek, az utcák tiszták. Rosanne hozzátette: a magyarok túl gyorsan vezetnek, ami különösen azért furcsa számára, mert ők jobbára gyalog és kerékpáron járnak. Első ízben vendégeskedtek paksi diákok Galántán. A két város közötti kapcsolat tartalmas múlttal rendelkezik, de diákcsere eddig még nem volt. A paksi úttörők vezetője, Mezősi Árpád kezdeményezte, hogy hasonlóan az erdélyi testvérvárossal, Kézdivásárhellyel kiépített kapcsolathoz, szervezzék meg a diáklátogatást. Először a paksiak meghívására öt galántai diák járt városunkban, a közelmúltban pedig tizenheten utaztak Paksról a felvidéki városba. A három paksi iskola diákjait, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa, Pinczési Ágnes kísérte a látogatásra. Mezősi Árpád elmondta lapunknak, a gyerekek élményekkel telve érkezek haza, s jövőre visszavárják galántai barátaikat. -vt-Pakson, a lakótelep központjában jelentős vendégkörrel rendelkező étterem berendezéssel együtt BÉRBE ADÓ, illetve a bérleti jog átadó, a berendezés külön is megvásárolható. (167 + 49 m2) Részletes felvilágosítás: 06-30/981-5301 www.goldminepaks.hu Próbálja ki mos^ A LELEGZO KONTAKTLENCSÉKET! Ha most vásárol egy csomag 02 OPTIXTM vagy Night&DayTM kontaktlencsét, 3 db-os doboz vásárlásakor 1 db, 6 db-os doboz vásárlásakor 2 db kontaklencsét ajándékba adunk. www. cibavision. hu OPTIKA 7030 Paks, Dózsa Gy. 1*1*. Telefon: 75/511-21*6 Fotó: Fonyó Dániel Világjáró iskolások