Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-13 / 1. szám
18 MOZAIK Egészségórák a faluházban Szűk egy hónapnyi téli szünet után folytatódott a dunakömlődi faluházban a népfőiskola hatodik évfolyama. Az Egészségünk érdekében címet viselő előadássorozatban már szó esett az influenzáról, a gyógyszerekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. A népfőiskola április közepéig nyolc előadást kínál, a téma változatlanul az egészség. A nyitóelőadást január 9-én Karlóczai Katalin dietetikus tartotta a hiánybetegségek kialakulásáról. A következő hétfőn az ÁNTSZ tisztifőorvosa, dr. Ságh Beáta számít a hallgatóság figyelmére az allergiáról szóló tájékoztatójával, mely a Terjedő népbetegség címet viseli. Vendégül látnak majd a faluházban szemész és fogszakorvost, nőgyógyászt és természetgyógyászt. Lesz bőrbetegségekről szóló előadás, illetve dr. Juhász Katalin háziorvos az egészséges alvásról és az alvászavarokról tájékoztatja majd az érdeklődőket. Az előadásokat hétfőnként 18 órakor tartják. Január első hetében nyűt meg Grónai Ildikó kiállítása a rendőrkapitányság Zsaru galériáján. A szokásoktól eltérően maga a festőművész köszöntötte a megjelenteket. A szekszárdi Art 99 tagja már több városban, sőt külföldön is bemutatta képeit. A kiállított alkotások főként tájképek, melyek egy közel kétezer darabos gyűjtemény részei. A tárlat március elejéig látható. így ejtik. Hogy hogyan írják, azt nem tudom, de nem is fontos, amit tudni kell róla, hogy finn eredetű ital, egy erős fekete és egy feles rum kell hozzá. Félreértés ne essék, én nem a rumos kávéról beszélek, azt csak úgy „ összedobja” az ember, a plörő, az plörő... Tele illattal, tele aromával! Aki ivott már, pontosan tudja, miről beszélek... Nos, ennek az italnak az elkészítése komoly odafigyelést igényel. Sajnos nem minden étteremben, bisztróban, sőt még némelyik kocsmában sem értenek hozzá kellőképpen! Először is kizárólag friss kávéval készítjük, amolyan „termoszban tartott, de még forró fekete" szóba sem jöhet! Aztán kell bele egy picike, Plörő szintén friss tejszín, és ami mindennél fontosabb, mondhatnám úgy is, hogy a Plörő lelke az a portorikói rum! Nem sütő-, nem tea-, nem kalóz-, de még csak nem is Cassinó, hanem egy feles eredeti puerto ricói rum. Mindezt óvatosan összeöntjük, és kilenc másodpercre betesszük a mikroba. A kilenc másodpercet tessék komolyan venni! Előfordult már hogy hányaveti módon 10 másodpercig mikrózták a plörőmet, mit ne mondjak, csúnya verekedés lett belőle, felforralva ugyanis élvezhetetlen! A nyolc másodperc pedig csak arra elég, hogy átmelegedjék, pedig ennek az italnak forrónak kell lennie, annyira, hogy amikor az ember a szájához emeli a poharat, a 60%-os alkohol gőzétől kissé megtántorodjék. A fogyasztása egyszerű, lassan szürcsölgetve isszuk, és nem árt, ha eszünk hozzá kenyérserclit, ami remekül kidomborítja a plörő ízharmóniáját. (Nem mellékesen pedig felszívja valamelyest az alkoholt, így a kezdők sem halnak bele az első pohárba.) Következő kérdés, hogy mikor iszunk plörőt? A válasz: kedden és pénteken, a nem túl korai, reggeli órákban. A paksiaknak talán mondanom sem kell, hiszen városban mindenki tudja, nálunk ezen a két napon van piac. S ott, kedvenc helyemen igazi szakértők készítik ezt az italkülönlegességet. (Igaz, sok energiámba és még több összetört pohárba került, míg megtanulták, de megérte.) Viccet félretéve, a plörő egy finom, kissé ütős fekete, amitől az ember jókedvre derül, felélénkül még a nehezebb napokon is. És mellesleg induló rovatom címe is, mely szándékaim szerint hasonló hatással bír majd! Hahn Szilvia (Recept: Jilting János, Gazdag Attila és Gárdái György forrásmunkái alapján.) ELADÓ Dunakömlődön 2 szobás családi ház a Szabadság utcában eladó. Irányár: 5,9 M Ft. Dunakömlődön, a Sánchegy utcában összkomfortos családi ház (téglafalakkal) eladó. 800 m2-es telek, 96 m2-es alapterület. Irányár: 10,3 M Ft. Dunakömlődön a Béke utcában családi ház eladó (téglafalakkal). Összkomfortos, 4 szobás, udvari garázs. Irányár: 9,8 M Ft. Piactéren (a volt Németh söröző) a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet mellett üzlethelyiségek és 1 db lakás eladó. Kápolna utcában 4 szobás, összkomfortos, 140 m2 alapterületű családi ház 2100 m2 területtel 11 M Ft-ért eladó. A Dunaföldvári úton, a Téglagyár mellett, szemben a kompkikötővel, téglaépületben II. emeleti, 66 m2-es, 3 szobás, összkomfortos, gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 6,2 M Ft. A lakótelepen az ASE pálya mögött 1364 m2-es közművesített építési telek gyümölcsössel, szőlővel, kis épülettel eladó. Irányár 5 M Ft. A Fehérvári úton 2 szintes, összkomfortos, 4 szobás családi ház garázzsal eladó. Üzletnek, vállalkozásnak is alkalmas. Irányár: 16,5 M Ft. A Kossuth Lajos utca 3. sz. ház tetőterében 2 éve épített, 96 m2- es lakás eladó. Irányár 17,8 M Ft. Kétszobás lakást beszámítunk, lehet IV. emeleti is. Az Öreghegy utcában 747 m2-es területen 4 szobás, 2 fürdőszobás, amerikai konyhás, erkélyes, teraszos, központi fűtéses családi ház garázzsal, gázcsonkkal eladó. Irányár: 25 M Ft. Kurcsatov úton 2+2 félszobás, hálófülkés, nagy étkezős, IV. emeleti lakás 9,1 M Ft-ért eladó. Részletes tájékoztatás: Fonyó Lajos ingatlanközvetítő, befektetési tanácsadó. Telefon:70/310-8374 és 75/314-119. Fotók: Balog Judit (fent), Csahóczi Fotó (lent)